Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-297

52 Az országgyűlés képviselőházának 297. ülése 1929 május 23-án, csütörtökön. jóléti miniszter urat, hogy a Maria Valériatelepen és a ; Zita-telepen ne engedje, hogy a kilakoltatások egész tömege fenyegesse az embereket, mert azok nem tudnak hova menni. Ha az ő szegénységük mellett még bekövetkezik az is, hogy ki kell menniök Sashalomra, ahová őket ki akarják tenni, akkor ezek az emberek egészen tönkre fognak menni s akkor még a reménységük sincs meg arra, hogy valamikor rendes lakásokba kerülhessenek és ott emberhez méltó életet éljenek. Hiszem, hogy a népjóléti miniszter úrnál ezek meghallgatásra is fognak találni. Kijelentem, hogy az ügyosztály a legnagyobb jóindulattal kezeli ezeket a kérdéseket, adott halasztásokat, a végtelenségig adott halasztásokat, sajnos, azonban ezek az emberek nem tudnak eleget tenni még e hosszú idő után^ sem kötelezettségüknek s azért kell a népjóléti miniszter urat kérni, hogy még tovább is biztosítsa jóindulatát ezeknek számára. Mélyen t. Ház! Ha meg méltóztatnak engedni, még foglalkozni kívánok egy kérdéssel és ez a nyomorék gyermekek kérdése. Mi a napokban felhívást kaptunk egy egytemi tanár úrtól, aki felhívta minden képviselő figyelmét a nyomorék gyermekek sorsára. (Jánossy Gábor: Teljes joggal!) Ezzel a kérdéssel én már két évvel ezelőtt voltam bátor foglalkozni itt a Házban, a kultusztárca költségvetésénél, amikor is a miniszter úr figyelmét felhívtam a gyenge tehetségű és nyomorék gyermekek tanításának és elhelyezésének (kérdésére. A miniszter úr abban az időben, sajnos, nem tudott semmit sem tenni. Én már akkor statisztikailag kimutattam;, hogy mennyi a gyenge tehetségű és nyomorék gyermekek száma Magyarországon, és rámutattam arra is, hogy egy kis állami támogatástól eltekintve, teljesen a társadalom jótékonyságára vannak

1 bízva, a társadialom tartja fenn ezeket az intézményeket és gondoskodik a gyermekeik tanításáról és eltartásáról. Már akkor kértem a miniszter urat, hogy amennyiben mód adódik rá, segítsen ezen a kérdésen. Ez nemcsak szociális kérdés, hanem gazdasági kérdés is. Ha mi ezeket a gyermekeket, akik az államnak terhére vannak, akikről gondoskodni kell, ha másnak nem, akkor az illető községeiknek és így 'közvetve az államnak is, rendes kenyérkeresethez és foglalkozáshoz tudjuk juttatni, mint ahogy meg van a mód arra, hogy ezeket kitanítsuk egy-egy iparágra, akkor ezek használható emberei lesznek az államnak, ezek hasznot fognak húzni munkásságukból és nem fognak egyedül csak a köznek és az államnak vagy egyeseknek terhére lenni. Ezt kérném én a nyomorék gyermekek kérdésiénél, mert a másaik kérdés^ neim a népjóléti miniszter urna tartozik. Két évvel ezelőtt ezek a városhoz is fordultak, hogy a város vegye át az ő intézményüket, mert nem tudják már fenntartani. A város nem volt abban a helyzetben, hogy ezt a kérdést teljesíteni tudja, de remélem, hogy a népjóléti miniszter úr meg fogja találni a módját annak, hogy Legalább ezt az egy intézményt átvegye és akkor annak kiépítéséről későbib már gondoskodni lehet. Ismételten kérem a népjóléti miniszter urat, —Pintér képviselőtársam úgy is részletesen foglalkozott ezzel a kérdéssel, — tegye ezt megfontolás tárgyává és ha megtalálja a módot, segítsen ezeken, mert ezeken tényleg segíteni kell. Hogyha rövidesen törvényt nem is tudunk hozni, mint ahogy egyes külföldi államok hoztak erre törvényt, meg lehet találni a módot arra, hogy törvény nélkül is gondoskodjunk ezekről a gyermekekről, akik hiszem, hogyha rendes kenyérkeresethez fognak jutni, ha meg fogják őket tanítani akármilyen iparra, meg fogják tudni szolgálni az államnak azt, amit rájuk költött. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Ezeket voltam bátor a miniszter úr szíves figyelmébe ajánlani és mert feltétlenül bizalommal vagyok a népjóléti miniszter úr iránt, a költségvetést elfogadom. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik "? Fitz Arthur jegyző: Rothenstein Mór! Rothenstein Mór: T. Képviselőház! Az igen t. előadó úr az ő máskülönben érdekes beszédében egyebek között azt mondotta, hogyha ez idő szerint Magyarországon a szociálpolitikáról belszélnek, akkor emlegetik a népjóléti miniszter urat. Ez igaz, de hozzáteszem, hogy a nép nagyon is vegyes érzelmekkel emlegeti a miniszter urat, amikor például a lakásrendeletről kénytelen beszélni. Ez a lakásrendelet legutóbb meghozta Budapest közönsége nagyrészének a nyugtalanságot. Érthető ezt egy ilyen rendeletnél, amelynek olyan intézkedései vannak, mint a 6. és 7. §, amelyek szerint a háztulajdonos hozzájut ahhoz a joghoz, hogy minden negyedévben egy vagy két lakónak felmondhat. Az én elgondolásom szerint nem volna szabad olyan rendeleteket kiadni, olyan intézkedéseket elrendelni, amelyek alapul szolgálhatnak a visszaélésre és a félreértésre, sem olyan intézkedéseket, amelyeket meg kell magyarázni, hogy mit jelentenek, hogy akár az egyik, akár a másik fél megértse. Ha egyáltalán indokolt is az ilyen rendelet, figyelembe kell venni az embernek, hogy egyedül az nagy bajokat idézhet elő, hogy ilyen messzemenő intézkedéseket rendeleti úton lehet elintézni egy országban. A magam részéről ilyen jogot a miniszternek nem adnék. Miért nem a törvényhozótestület maga intézkedik és adja ki az idővel szükségessé vált rendelkezéseket. A minisztériumnak kellene kidolgoznia ezeket a rendeleteket, amelyeket azután a miniszter jóváhagy és itt a törvényhozótestület vagy tudomásul veszi, úgy, ahogy van, vagy pedig nem. Semmiképpen sem jogosult az a helyzet, hogy a törvényhozás módosításokat nem végezhet ilyen fontos és messze kiható intézkedésen. Még nem jutott el sem az ország, sem Budapest odáig, hogy a lakáskérdés meg volna oldva, hogy a háztulajdonosokat már abba a helyzetbe lehessen hozni, hogy, úgy, mint a háború előtt, teljesen urai legyenek az ő realitásuknak. Mert ha a háború következtében, amely azt hozta magával, hogy az építkezés a nagy városokban tíz évig szünetelt, indokolt volt, hogy a kormány ily megkötéseket eszközöljön, akkor ma azt kell vizsgálni, vájjon Budapest vagy az ország abban a helyzetben van-e, hogy ezekre a megkötésekre már^ nincs szükség, vagy hogy lehet-e oly könnyítéseket nyújtani a háztulajdonosoknak, hogy itt határok már nem állíttatnak fel. De látjuki hogy a lakosság felzúdult, nyugtalan, és a háztulajdonosokkal szemben olyan helyzetbe jutott, hogy nem mer megmoccanni; akármilyen rendellenesség vagy rendetlenség uralkodik a házban, panaszt emelni nem nier, mert attól fél, hogy ő lesz az a lakó. akinek majd a legközelebbi negyedben felmondanak, hiszen a népjóléti miniszter úr rendelete erre a háztulajdonosoknak jogot adott. Az, hogy a háztulajdonosok szépen, csendben maradnak és hogy olyan szerényen adta ki a Háztulajdonosok Szövetsége tagjaihoz intézett körieve-