Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-304

404 Az országgyűlés képviselőházának hogy nem tudom, mi az, amihez közbeszóltam, tehát nem kell komolyan venni. Gál Jenő t. képviselőtársam ugyanakkor azt kérdezte, hogy hány gimnáziumot végeztem. Sajnálom, hogy nincsenek most jelen; ha ne'kilk nincs is közük ehhez a megjegyzéshez, de nekem van közöm hozzá, és azt mondom, hogy (mindenhonnan várhattam ezt a lepooskondizását, de legkevésibbé onnan, ahol erejűiket meghaladó elokvenciával, kölcsönvett magyaros névvel és hévvel hirdetik a demokráciáit, az együvlétartozást s most azok gyanúsítanak meg, azok néznek le minket. (Ügy van! Úgy van! jobbfelől.) Ez ellen a hang ellen és ez ellen a barátságtalan megítélés ellen itt nyílt színen tiltakoznom kell. (Helyeslés jobbfelől.) Bocsánatot kérek a mélyen t. Háztól, hogy ezeket a kérdéseket idehoztam. Ha rajtam múlik, e kérdések véglére pontot kívánok tenni, de ha úgy parancsolják az urak, szíves készséggel nyitva tartom a kérdést. Gsupán még annyit mondok ezeknek a t. képviselőbarátainknak: szent meggyőződésem az, hogyha a rossz magyar sors úgy akarná, hogy a kormány kereke csak néhány hónapra is az ő kezükbe kerüljön, (Szabó István: Már láttuk és éreztük a bőrünkön!) — ez még gondolatnak is rossz, — úgy hiszem, hogy akkor az ő barátaik vagy munkatársaik megválasztásánál nem azt kérdeznék, bogy hány gimnáziumot végzett, hanem azt, hogy milyen hitfelekezetekhez tartoznak. (Derültség és tavs a jobboldalon. — Jánossy Gábor: Jól van, ezt eltalálta!) Azt hiszen, hogy ennek a nemzet inná meg a levét ' és ha a kívánt választ kapnák meg, akkor egészen biizonyoisi, hogy a tudományos értelem úgy is megvan, mert az velük született tulajdonság. (Derültség jobbfelől.) Egyik képviselőtársam ezt mondotta: Semmi köze hozzá, hogy bány gimnáziumot végzett. Igaz, én is azt mondom: semmi közük hozzá, de én úgy gondolom, hogy a tudás nemcsak arra jó, hogy bűnösöket miként kell mentesíteni a törvényszék előtt, a bűnt elkövetőket miként kell a büntetés következményei alól kivonni. Mi igenis, elsősorban arra törekszünk, hogy tudásunkat, tájékozódottságunkat, jóakaratunkat, gyakorlati képességünket hozzuk ide és itt törekedjünk a fajtánk, a nemzet érdekében munkálkodni, úgyhogy annak a 'köz vegye hasznát, necsak egyesek. Én ennek az utóbbi törekvésnek kívánok és; akarok kifejezője lenni, életem minden célját, tájékozottságomat, gyakorlati képességemet a köz szolgálatába akarom állítani és ennek akarok kifejezést adni. A harmadik tábor, amelyhez szólni kívánok, a kisgazdatábor, most még tájékozatlan, szervezetlen, csak hallott valamit a szervezettség szükségességéről. Ez a tábor jelenleg a felső kör és a szocialisták tábora között vergődik és egyesek meg akarják bontani egységét az aulikusság eszközeivel és azzal, hogy azt a képet tükröztetik lelki szemei előtt, hogy szebb lesz a jövője, csak kövesse őket. Ezzel vetik ki a hálót a kisgazdatáborra. Ez a kérdés nem közömbös, különösen nem akkor, ha tudjuk, hogy mi van a szomszédos államokban és tudjuk, mi volt itt 1919-ben, a kommün ideje alatt. Nem szabad engednünk, hogy az a korszak visszaplántáltassék, éppen teljes elfogulatlansággal kell kezelni és idehozni ezt a kérdést. Nagyon szükséges azonban ehhez az, hogy ez az osztály érezze a jóindulatot, a jóakaratot, mert — hogy úgy mondjam — ez még egy nyers, feldolgozatlan tömeg és nagyon fontos nemzeti szempontból, hogy merre fog orientálódni. Nem elég az, hogy csak itt beszélünk és a választások ideje alatt me304. ülése 1929 június 5-én, szerdán. gyünk csak le közéjük, mert ennek a néprétegnek lelkébe sokkal mélyebben kell behatolni, hogy meg lehessen ismerni, miként gondolkozik, mit kíván. Ezzel az anyaggal tehát feltétlenül foglalkozni kell, de nemcsak foglalkozni, hanem — ami még fontosabb — jól kell vele bánni, hogy ez a kérdés megoldást nyerhessen. Az volna a tiszteletteljes kívánságom, aminek szolgálatában állok magam is, hogy a kisgazdatábor ne korlátoztassék, ne gáncsoltassék, ne nézzék ferde szemmel az illetékes tényezők, hanem segítsék elő boldogulását és, ami szintén fontos: ne akarja ezt a társadalmi réteget senki csak a magáénak vallani. Ha azt akarják, hogy szebb, jobb legyen a jövője, akkor ne akarják megbontani az egységét, hanem menjenek becsületes lélekkel közéje, és igyekezzenek hibáit lenyesegetni, bűneit megbocsátani, nem lebecsülni, hanem megbecsülni. Aki foglalkozik ezzel a népréteggel, az tudja, hogy a kisgazdaosztály nem hisz a szocialistáknak, mert józanul gondolkodik és csak dolgozni kíván, hogy megélhetését biztosíthassa. A megélhetését kell számára biztosítani és akkor meg lehet nyerni és erre kell törekedni, mert ha ezt elérjük, akkor nem kell tartani attól, hogy balfelé tolódik el. (l'aps a jobboldalon.) E téren — talán szükségtelen hangsúlyoznom — mi, kisgazdák erőnket meghaladó mértékben is szíves készséggel vagyunk hajlandók dolgozni. (Helyeslés.) A siker nem kétséges, annál is inkább, hiszen tudjuk, hogy ez a társadalmi réteg a múlt ezredévben is, amikor a szabadság, a felszabadulás eszméjének lehetőségét vetítették lelki szemei elé, mindig józan, higgadt tudott maradni, de őserejénél fogva mindig új életerőt tudott belevinni a nemzet életébe. Hogy csak dióhéjban vonultassam fel, hogy a harcok mezején, a fegyverek ezerféleségében, békeidején, a háborúokozta sérelmek és rombolások újjáépítésében, mindig mindene volt a nemzetnek: élete, vagyona, és minden biztonságnak őre és ellenőrzője. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Ha úgy, csak dióhéjban elvonul lelki szemeink előtt a honfoglalás, a nemzeti királyság, a tatárdulás, a 48-as események, a szövetkezeti eszme életrehívása és megvalósítása, a kommün alatt való viselkedése: mindmegannyi követendő példaként áll arra, hogy ezt nem lehet csökkenteni, hanem fokozni, érzésvilágát csiszolni kell. Ezt a népet felvilágosítani^ erkölcsi kötelessége annak, aki a nemzet életét előre akarja vinni, kötelessége, hogy ennek a társadalmi rétegnek kultúráját fokozza, fejlessze, hogy szabadságát még fokozottabb mértékben kapja meg, mert az azzal vissza nem él soha. Akkor, ha tudjuk mindezeket, hogy mije volt a nemzetnek, tudnunk kell azt is, hogy amióta szabaddá tették, azóta szűnt meg a delizsánsz, azóta van rendezett élet, kultúra s mindaz, ami az embert emberré, a nemzetet nemzetté teszi. Ismétlem és ismétlem, hogy ezek a tulajdonságai még fokozottabb mértékben megvannak ma, mint voltak abban az időben, amikor nem szabad ember, hanem zsellér és szolga volt. És most mes többet lehet tőle elvárni, csak azokat a módokat és eszközöket kell ismerni és vele szemben gyakorolni, amelyek az ő lelkét megnyeri, sőt nemcsak hogy megnyerik, hanem fokozzák a lelke mélyén szunnyadó nemzeti érzést. Ha abból a szempontból vizsgáljuk a kérdést, hogy mi a teendő, azt kell mondanom, hogy nagyon sok van még hátra. Ha tudjuk azt, hogy a földmívelésügyi tárca költségvetése olyan, amely a termelést szolgálja és ha ebből a szempontból óhajtjuk megítélni, akkor azt a