Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-304

396 Az országgyűlés képviselőházának 304. ülése 1929 június 5-én

f szerdán. mindenképpen ki kell elégíteni. Ilyenek az életnek az egészség védelme, ilyenek a szociális kötelességek, ilyen az állami ellet belső és külső védelme. Ezentúl azonban most már néhány évet valóban engedni kell arra, hogy a gazdaközönség erőt gyűjtsön, erőhöz jusson, mert különben könnyen katasztrófához vezethet a közönség túlterhelése. Nem szabad megfeledkezni az adóztatásnál arról, hogy elvégre is csak pár száz vagy mondjuk pár ezer ember van Magyarországon, aki háborúelőtti jövedelmét is meghaladó jövedelmet élvez ma. Amikor azt olvasom, hogy az elmúlt évben 13.000 ló került levágásra Budapesten, éta hogy most már nemcsak a szegény proletárság, hanem a középosztály tagjainak egy része is a lóuiészárszékekre jár, hogy hússzükségletét beszerezze, ós amikor ismerem a vidíéki életet és tudom, hogy az sem fenékig tejfel, amint mondani szokták, hanem sok helyen fenékig savó, akkor igenis nekem is azt kell mondanom, hogy lehetőleg minden luxuriórus kiadást el kell kerülnünk, mert máskülönben a belső fogyasztás nem emelkedhetik, az export ki nem fejlődhetik, és a magyar gazdasági élet meg nem erősödhetik. Sokat beszélnek az iparcikkek olcsóbbátételéről is és sokat hallunk beszélni ankéten és banketteken is arról, hogy mivel áll vagy bukik a magyar közgazdasági élet, a földmíveléssel-e vagy az iparral? Messze vezetne s e tárca keretébe egyáltalában nem is tartozik az^ hogy a kartellek kérdéséről beszéljek. E kérdés nemsokára amúgy is aktuális lesz és akkor ennek a kérdésnek minden jogi és közgazdasági vonatkozását megtárgyalhatjuk majd. De egy megjegyzést mégis kell tennem, és pedig azt, hogy az én megítélésem szerint nem az a kérdés, hogy melyik fontosabb, a mezőgazdaság-e vagy az ipar, s hogy melyikkel áll vagy bukik a magyar közgazdasági élet, hanem csak az a kérdés^ hogy az iparnak és a mezőgzdaságnak jogos érdekeit mentől sürgősebben hogyan kell egyeztetni, mert az érdekeknek összeegyeztetése nélkül az egész magyar közgazdasági életet katasztrófa fogja érni. Jobb megjegyzést hallottam itt a mezőgazdaság racionalizálásáról is. Friedrich István t

v képviselőtársam értékes és érdekes felszólalásának legnagyobb részében éppen a racionalizálással foglalkozott. Az ő felszólalása alkalmával eszembejutottak a nemcsak a nagybirtokok, hanem a középbirtokok gépszíneiben is rozsdásodó és porosodó aratógépek, amelyeknek használata szintén racionalizálná, olcsóbbá tenné a termelést, amelyeknek használatbavétele azonban a munkások számát is kevesbbítené. és így a szociális bajokat csak növelni. (Igaz! Ügy van!) Éppen azért a racionalizálást nem tudom csak úgy elképzelni, hogy feltétlenül és bármi áron is olcsóbbá tegyük a termelést, mert ez szociális bajokat idézne elő. E tekintetben azokkal tartok^ akik azt vallják és hirdetik, hogy a racianalizálás csak úgy képzelhető el, hogy olyan mezőgazdasági művelési ágakra vigyük át a műnk ás tömegeket, amely művelési ágak jobban elbírják e munkástömegeket. Feltétlenül szükséges ez, mert az ipar nem volna képes felvenni azokat a munkástömegeket, amelyeket a fÖldmívelésnek minden áron való racionalizálása feleslegessé tenne. Ezért kell országosan szervezni és irányítani kell a mezőgazdaságot, — amint rövid felszólalásom elején mondottam volt — hogy olyan mezőgazdasági ágakra térjen át részben a mezőgazdaság, amelyek ezeket a munkástömegeket felvenni és megélhetésüket biztosítani képesek. T. Ház! Ezeket voltam bátor egészen röviden elmondani. Befejezésül csak annyit kívánok megemlíteni, hogy a magyar mezőgazdaság jövőjét én úgy látom szolgálni, ha külföldi vonatkozásban mindent elkövetünk arra nézve, hogy volt ellenfeleink, a nagyhatalmak belássák azt, hogy ez a kis ország jelenlegi határai között valóban életképtelen és meg nem élhet, belföldi vonatkozásban pedig mindent elkövetünk arra nézve, hogy a mezőgazdaság, amely ennek a kis csonka országnak leghatalmasabb közgazdasági ága, valóban élni és prosperálni tudjon. A költségvetést általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Elénk helyeslés és éljenzés a jobboldalon és a középen. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Petrovits György! Petrovits György: T. Ház! Körülbelül négy évtizeddel ezelőtt, 1890-ben a mezőhegyesi állami ménesbirtok akkori parancsnokának, gróf D'Orsay Olivér ezredesnek az irányítása és vezetése mellett kezdődött meg a makói és a mezőhegyes-környékbeli gazdák részvételével a mezőhegyesvidéki tájfajta lótenyésztés. A cél az volt, hogy egyfajta ménnek alkalmazása mellett szakszerű kiválasztás és párosítás útján történjék a lóállomány fokozatos javítása és idők folyamán egyöntetű, ennek a vidéknek és talajának megfelelő tájfajta kitenyésztése. A fajtaság kiválasztása a Nóniusra esett, mert ez a fajta elég nagy, rendkívül erős csontozatú és — ami a gazdaközönségnél igen fontos — nyugodt, higgadt és tanulékony. Az a nagy előnye is megvan a többi fajták felett, hogy rendkívül erős mellkasú, nagy tüdejű, és így megtermettségénél fogva, ha nem is kimondottan futásra termett, de hámban, vagy nyereg alatt rendkívül kitartó és szívós. Az új intézmény igen hamar nagy népszerűségre tett szert, és a tenyésztett iovak kitűnőién beváltak n ems oak békében a gazdasági munkáknál, de a világháborúiban is. A Mezőhegyes-vidéki tájfaita lovak külföldön is csakhamar igen kapósaik lettek, úgyhogy a makói telepről évente több száz lovat vittek ki Csehországba, Törökországba és Németországba. Néhány évvel ezelőtt D'Orsay Olivér gróf súlyos betegségibe esvén, magas kora miatt is teljesen visszavonult, de működésének eredményei és emléke mindig élni fognak az egész vidék^ gazdák özönségének hálás szívében. Az ő távozása után a kormány a mén tel epeket és a tájfajta lótenyésztést katonai vezetés alá helyezte. Ez az intézkedés a gazdaközönség körében nagy idegenkedést váltott M és az eddigi tapasztalások úgy látszik, igazolják a gazdáknak ezt a félelmét, mert a nem népies lótenyésztés céljaira 120 évvel ezelőtt készült katonai iszabályzatot a gazdaközöniség viszonyaira alkalmazni nem lehet. A gazdalk'özönség állandó panaszai következtében az Országos Gazdaszövetség által Makón, ez évi március hó 10-én rendezett gazdagyűlés, amelyen részt vett az egész környék gazdaközönsége, foglalkozott ezzel a kérdéssel és mint a nagygyűlés naplója mondja, zúgó helyeslés mellett fogadta el egy makói kisgazdának következő 'határozati javaslatát (olvassa): «A mezőhegyesi tájfajta lótenyésztés körülbelül 40 éven át polgári vezetés alatt úgy fejlődött és olyan eredményeket ért el, hogy Európa minden, lótenyésztéssel foglalkozó országa előtt ismert nevet szerzett s a makói lovakat külföldről is szívesen vásárolják. Felsőbb intézkedésre ennék a tenyésztés-