Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-304

Az országgyűlés képviselőházának n ek vezetése, adminisztrálása katonai kezekibe került. A legnagyobb tisztelet és elismerés mellett is, amellyel a makói gazdák a hadsereggel és a tisztikarral szemben viseltetnék, mégis azt kell megállapítaniuk, hogy a népies lótenyésztés vezetése a merev katonai szabályokkal nem egyeztethető össze és bármily jóakarattal vannak iis a jelenlegi vezetők a tenyésztők irányában, a nem népies tenyésztés céljaira 120 évvel ezelőtt készült katonai szabályzatot, a mai viszonyokra alkalmazni nem lehet. A régi rendszerrel való szakításnak és az új vezetésnek az lesz az eredménye, hogy a lótenyésztés visszafejlődik, a régi anyag elvész s a helyébe kerülő értékben mögötte marad a réginek, a tenyésztők kedvüket vesztik és egy évtized lefolyása alatt az egész tájfajta tenyésztés megsemmisül. Kimondja tehát a nagygyűlés, hogy a földmívelésügyi miniszter urat arra^ kéri, hogy a mezőhegyesvidéki tájfajta lótenyésztést a jövőben helyezze isimét polgári vezetés alá, azok szerint a szabályok szerint, amelyek az 1917-ben alkotott szabályokban foglaltatnak. Amennyiben a polgári vezetés visszaállítása megvalósítható nem volna, úgy egyedül a felügyelet és az ellenőrzés maradjon katonai 'kézben, azonban a tényleges vezetésre, különösen a szakszerű párosításra, a törzskönyvelésre, az ápolószemélyzet javadalmazásaira, a mének eltartására s a telepek rendben tartására vonatkozólag a polgári vezetés alatt alkalmazott szabályok lépjenek ismét életbe». Ennek a határozatnak következtében az Országos Gazdaszövetség felterjesztést intézett a földmívelésügyi miniszter úrhoz és ezenkívül a Makói Gazdasági Egyesület, mint ae ottani tájfajta telep fenntartója, továbbá a mezőkovácsházi, csanádpalotai, nagymajláti és újszentiványi telepek vezetősége egy közös és részletes megindokolt memorandummal fordultak a minisztériumhoz és kérték a katonai vezetésnek megszüntetését. Nem akarom a t. Ház idejét elvonni a memorandumban foglaltak részletes ismertetésével, csak azt kívánom hangsúlyozni, hogy ettől a mozgalomtól teljesen távol áll bármiféle animozitás a hadsereggel és a tisztikarral szemben, csupán abból indul ki, hogy azoknak, akik a néppel foglalkoznak, alkalmazkodniuk kell a nép lelki világához, mert hiszen a lótenyésztők túlnyomó többsége egyszerű falusi ember, akiket katonai kommandóval még saját érdekükben sem lehet saját gazdaságukban mozgatni. Gróf D'Orsay Olivér ezt a konzervatív, kissé nehézkes és az újításoktól idegenkedő népet nagy türelemmel, megértő szeretettel és meleg szívvel nyerte meg e fontos ügy részére. Az Ő szellemében kell folytatni ezt a munkát, számolni kell a gazdaközönség viszonyaival, kívánságaival és érdekeivel és ezeknél fogva én ezt a mozgalmat, a Gazdaszövetség felterjesztését és a makói és vidéki gazdaközönség memorandumát, a legmelegebben ajánlom a miniszter úr figyelmébe és kérem tőle az abban foglaltak megszívlelését. Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Jókai-Ihász Miklós! Elnök: A képviselő úr nincs jeleü, töröltetik. Utána következik? Fitz Arthur jegyző: Neubauer Ferenc! Neubauer Ferenc: T. Képviselőház! Nyolc évi képviselőségem alatt elsőízben szólalok fel 04. ülése 1929 június 5-én, szerdán. 397 a föildmívelésügyi tárca költségvetési vitájában bár négy évig a földmívelésügyi bizottságnak is tagja voltaim. Hogy ezt most megteszem, felelősségem teljes tudatában teszem, mert a jelenlegi helyzetben erre kötelezettnek érzem magam. Nem vagyok gazda és talán ez is közreműködött abban, hogy engem a felszólalástól való tartózkodásra bírjon, viszont azonban most éppen erre a minőségemre hivatkozva, emelem fel szavamat abban a feltevésben, hogy javára fog szolgálni a magyar mezőgazdaságnak, ha egy nem gazda, de egy olyan valaki, aki a magyar gazdatársadalom érdekeinek felkarolása körül már tanúságot tett felfogásáról, egyszerűen és őszintén megmondja azt, hogy bizonyos távlatból az egész magyar közgazdaság és a nemzeti élet szemszögéből mit tart a jelenségekről és a tennivalókról. Kiindulópontul azt a teteit választom, amelyet először mintegy másfél évvel ezelőtt állítottam, fel s amelynek helyességéről azóta csak még inkább meggyőződtem, azt a •' tételt, amely szerint pénzünk belföldi vásárlóképessége csökkenésének, illetőleg a belföldi árszínvonal helytelen alakulásának kell tulajdonítanunk gazdasági bajaink túlnyomó részét. Azt Ihiszem, ma már mindenki belátja, hogy nem volt okunk örülni a belső fogyasztóképesség ama emelkedésének, amely mesterséges eszkÖizöikkel előállva, felemelte árszínvonalunkat és csökkentette pénzünk belsői vásárlóképességét, előidézve evvel kiviteli lehetőségeink megtn ehezedését. Ez a helyzet tette lehetővé súlyosodó gazdasági helyezetünk mellett a magas fogyasztóárak fenntartását, ami elsősorban a munkabérekre gyakorolt hatásával a termelési költségeket emelte. Ez idézte elő — amint arra már ugyancsak rámutattam — a 'kiviteli feleslegre termelt javak árának különválását és eltérő alakulását, ami szükségszerűen áll elő ilyen esetekben. Már egy fél évvel ezelőtt megállapítottam, hogy kiviteli cikkeink, tehát elsősorban mezőgazdasági termeivényeink, már elérték a legalsó árszínvonalat, és hogy így nemcsak alvilágpiaci verseny terhét viseli mezőgazdaságunk, hanem a szükségszerűségen felül magas termelési költségekét is. Hogy ez így van, azt néhány statisztikai adattal is megvilágíthatom. Az árindexek alapján úgy áll a dolog, hogy 1926-ban értük el körülbelül a legalacsonyabb árszínvonalat. Azóta a belföldi áruknak indexszáma, amelyek a termeléshez szükségesek, 111-ről 134-re emelkedett, a gyártási nyersanyagok ára 93-ról 109-re, sőt 1928 végére 114-re, a létfenntartási költségek indexe pedig 1926 szeptember létől a 101-es indexszámról 1928 szeptemberére felemelkedett a 121-es indexszámig. Azóta^ csekély csökkenés állott be, amelynek szükségességére amúgy is leszek bátor rámutatni. Ehhez a fejlődéshez járult azután a legutóbbi időben a gabonaáraknak az a zuhanása, amely világpiaci okok alapján még ezen a mélyponton sem engedte megállni a fejlődést, és mondhatni katasztrofális érzéseket váltott ki a gazdaközönségből. Mint vidékről éppen most feljött egyén, be kell jelentenem a t. Háznak és a t. kormánynak, hogy a vidéki gazdaközönséget legmélyebben érintette a búzaárak legutóbbi esése. Ma a vidéken már egyáltalában nincs kialakult búzaár. A gazdák egyszerűen nem tudják eladni búzájukat, mert nincs rá vevő. Ez pedig legjobban éppen a takarékos és szorgalmas kisgazdákat sújtja, akik mindig az évnek ebben a szakában gabonatermésük egy részét értékesíteni.