Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-304

Az országgyűlés képviselőházának 304. ülése 1929 június 5-én, szerdán. 377 nagynehezen rendbe lehetett hozni, ezt a szegény lakosságot azzal sújtották, hogy a békebeli lakbérek 97%,-át kénytelen fizetni. Először tehát a túladóztatás^ másodszor pedig a házbérek hihetetlen mértékben való felszökkentése kiszívta a lakosság vásárlóképességét, így tehát a mezőgazdaságon bosszulja meg magát az a politika, amely egyfelől a vagyon két tényezője közül egyiknek, a nagybirtoknak elengedte az összes^ terheket, amenynyiben a jelzálogkölcsönkötvényeket nem kellett valorizáltan visszafizetnie, aminek következtében azok, akik életbiztosítást kötöttek, nem kapják valorizáltan a pénzüket, mert a biztosítótársaságok azt mondják, hogy hadikölcsönbe, jelzálogkölcsönökbe fektették a pénzüket, tehát a jelzálogkölcsönöket nem fizették a nagybirtokosok^ valorizáltan, ennélfogva a föld tehermentesíthetett, másfelől pedig a háztulajdonosok egy jó vacsora árán kifizették az 1—5 évre terjedő jelzálogkölcsönök annuitását. Akinek ellenben jelzálogpapirosa koronajáradéka, hadikölcsöne volt, az mindenét elvesztette az utolsó fillérig, és ezzel szemben fizetheti a békebeli lakbérek 97%-át és fizethet olyan adót, amely még az angol adózónak is becsületére válnék. Érthető és természetes, hogy ilyen körülmények között a fogyasztóképesség hihetetlen mértékben csökkent és mert csökkent a fogyasztóképesség és mert az előbb vázolt okoknál fogva a kiviteli lehetősép-°

1r is megcsappantak, itt maradt az áru és előállt az értékesítési nehézség. Most azután elő Büd János, mutasd meg, hogy mit tudsz, elő a gazdasági minisztérium, most mutassa meg a tudományát, hogy mit tud! Ha kimegyünk Magyarországból, ércfalként emelkednek a magas agrárvámok mindenütt. Ezeken áthatolni nagyon bajos. Itt bent az országán a lakosság túlnyomó többsége csak a legminimálisabb mennyiségben tud táplálkozni. Nem szabad tehát csodálkozni, hogy agrárkrízis van, hogy értékesítési krizis van és azon sem szabad csodálkozni, hogy egy egészen ferde ideológiában nevelt urak a tehén tőgyét a szarva között keresik. Keresik a krizis okát és nem akarják látni, hogy a kormány helytelen gazdasági és dilletáns pénzügyi politikája elsősorban oka annak a krízisnek, amely a mezőgazdaságot ma pusztítja. Van azután még egy okozó, amelyre rá kell térnem. Ez is összefügg az államháztartás szanálásával. Még élénken fülembe cseng, amikor a miniszterelnök úr az ő szokott burschikoz modorában arról beszélt. (Zaj és felkiáltások a jobboldalon: Mi az!) Kérem, már ez is sértés, akkor bocsánatot kérek, nem tudtam, hogy enynyire érzékenyek az egységespárti fülek. (Egy hang a jobboldalon: Hogy értsük ezt?) Megmondom: hatvágásos modorban, — máskép nem tudóim mondani. Nem akarom azt mondani, hogy hetyke, mert kevesebb, mint a hetyke, de valamivel több, mint szelíd. Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék a földmívelésügyi tárcára rátérni. Malasits Géza: T. Ház! Mondom, még fülembe cseng a miniszterelnök úr szava, amikor azt mondotta, hogy Magyarországon indexbéreket bevezetni nem enged, mert nem akarja, hogy Magyarország Ausztria sorsára jusson. Hát nem jutott Ausztria sorsára Magyarország, különösen nem jutott Magyarország munkásnépe az ausztriai sorsára, ellenben annyit egészen objektiven meg lehet állapítani, — és ha négyszemközt vannak az urak, egymás között megmondhatják, hogy ez igaz — hogy Ausztriában a nép széles rétegeinek vásárlóképessége lényegesebben nagyobb, mint a magyaré, több tejet, cukrot és húst ehetik az osztrák munkás, mint a, magyar munkás, ennélfogva ott ez a szörnyű krizis a mezőgazdaságban nem tapasztalható. Azonkívül Ausztriában — ezt nem lehet letagadni — és a takarékbetétek is valamivel magasabbak, mint Magyarországon. Azt érte el a miniszterelnök úr azzal, hogy nem engedte bevezetni az indexbéreket, hogy itt a munkabérek lecsökkentek olyan mélyre, amilyen mélyen Magyarországon a kereseti viszonyokhoz képest soha nem voltak. De nemcsak a munkások munkabérei csökkentek le, hanem lecsökkent egy igen értékes fogyasztóréteg keresete is és ennek folytán a magánalkalmazottak és a szabad pályán működők életszíntje is mélyen lesüllyedt. Ma azt mondják, divattá vált az, hogy kevesebb kenyeret esznek az emberek, mert nem akarnak kövérek lenni; a valóság azonban az, hogy a szegény magánhivatalnok, a kiskereskedő,' az orvos, az ügyvéd a legtöbb esetben sokkal kevesebb táplálékot vesz magához, mint amennyi energiát ma az élet gondjai közepette kiad magából. Ez az alultáplálkozás a gyermekeken, a felnőtteken és az öregeken egyformán meglátszik. Ezt szenvedi a t. agrárközöinség. Most jön a böjtje annak a farsangnak, amely nyolc éven át tartott és amelynek a jelszava az volt: csak alacsony munkabéreket fizetni, s aíkkor a vörös banda nem fog ficánkolni. Hát nem volt ficánkoiás, ellenben a t. agrárurak ficánkolnak most azon, hogy terményeiket nem tudják kellőképpen értékesíteni. Nagyon nehéz ebből a krízisből kikecmeregni, de csak azért, mert azokat az orvpsszeréket, amelyek tényleg^ használnának, sem a t. többség, sem a t. többség soraiból kikerülő kormány kényszer nélkül alkalmazni nem fogja. Nem fogja lehetővé tenni a t. kormány azt, hogy a munkahérek, a keresetek valamivel emelkedjenek. Hogy ez ne történhessék meg, arról már történt gondoskodás. A krízis így_ tovább fog menni, amíg egy szép napon rájönnek az urak arra, hogy nyolc év előtt, amikor a hatalmat átvették, valahogy rosszul gombolták be a mellényt. Ennek a következményei most mutatkoznak és az urak kényszerülve lesznek a mellényt máskép begombolni. Hogy mennyire igaz a fogyasztási krízisről szóló megállapításom, azt pár adattal kivánom bizonyítani. Az 1920. évi népszámlálási adatokból megállapítható, hogy Csonka-Magyarország lakosságából 4,422.000 lélek élt mezőgazdasági, őstermelési foglalkozásból. Ezek közül kereső ember volt 2,100.000, de rainő jövedelemmel? Már egyízben voltam bátor rámutatni azokra a munkabérekre,. amelyeket ezek a szegény embere'k kapnak. A szociáldemokratapárt legutóbbi kongresszusán Szeder Ferenc volt képviselőtársam mondotta el ezeket az adatokat egész nyugodtan, minden szenvedély »nélkül és a rendőrtisztviselő meg akarta tőle vonni a szót azon a címen, hogy nem engedi ezt elmondani, mert ezek a számok izgatnak. Napszámos volt 753.000, gazdasági cseléd 229.000, családkisegítő 574.000, kisbirtokos és bérlő 10 holdon alul 360.000, tehát 1.916.000 olyan kereső, aki a maga és családja számára nem tud a puszta kenyérnél egyehet megkeresni. Ha nem akarják ezt elhinni az urak, akkor ne a mi statisztikánkat nézzék, hanem egy önökhöz igen közelálló urat ajánlok becses figyelmükbe, Milotay István publicistát. Ö be56*