Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-304

378 Az országgyűlés képviselőházának utazt az Alföldet, és sorozatos cikkeket írt «Ismeretlen ország» címén erről az utazásáról, megállapítva azt a tényt, hogy a Nagy Magyar-Alföldön, tehát a búzatermő Kánaánban százával és ezrével vannak családok, akiknél napokig nincs kenyér. Azt fűzi hozzá, hogy ez olyan valami, mintha az amerikai indián a folyó partján állva panaszolná, hogy nem szabad halat fogni, pedig ott van előtte a folyó. Ezek előtt is a szegény magyarok előtt ottvan a kalásztenger, előttük van az Alföld kincseskamrája búzában, árpában, rozsban és minden más terményben és mégis ezrével vannak köztük olyanok, akiknek kenyerük nincs. Leírta Milotay, milyen óriási búzatermés volt, milyen gazdagságot látott és a végén azt mondja (olvassa): «És ugyanakkor a debreceni határban, vagy Böszörmény alatt a Boda-telepen vagy Gyulaváriban ugyanúgy, mint Orosházán, léptennyomon hallom a napszámos- és földmunkáscsaládoknál: kérem a múltkor három napig is kenyér nélkül volt a ház. Vagy: a gyermekeknek ma sem tudtunk ebédre kenyeret adni. Vagy: az uram kenyér nélkül ment el napszámba, mert a zsidő már nem hajlandó hitelezni.» Vége-hossza nincs azoknak a panaszoknak, amelyek azt bizonyítják, hogy a magyar népnek a legértékesebb része, az alföldi munkásnép még kenyérrel sem tud jóllakni, már pedig nemcsak kenyérrel lakik jól az ember, hanem egy kis zsírozó, egy kis melegétel, egy kis tej és cukor is kellene, hogy pótolja azt a kalóriamennyiséget, amelyet nehéz munkájával elveszített. Idáig jutott már a magyar földmunkásság a kurzus uralmának nyolcadik esztendejében, hogy a búzatermő Kánaán közepén kenyérrel nem tud jóllakni. Ne csodálkozzanak tehát azon, hogy értékesítési krízis van, hogy magában idebenn az országban nem tudnak annyi mennyiséget értékesíteni, amennyi kellene ahhoz, hogy mindenki jóllakhassak. A lényege annak az egész jeremiádnak, amelyet bátor voltam elmondani, az, hogy ameddig a kormány eddigi politikáját meg nem változtatja, ameddig a kormány a jövőben igazán szociális politikát nem követ, addig a mezőgazdasági krizist megoldani nem lehet. Az a kirakatszociálpolitika, amelyet a kormány csinál, hogy minden elesetett, minden elbukottat igyekszik felemelni, nagyon szép lehet kifelé, befelé azonban a helyes szociálpolitikai elv azt parancsolja, hogy azt emeljük fel, aki él, aki dolgozik, aki termelő alanya ennek a nemzetnek. Ezzel szemben azt látjuk, hogy ezekkel senki sem törődik, csak a csendőr és a főszolgabíró és ez is csak úgy, hogy amikor egy nagyobb darab kenyérért harcot mernek indítani, akkor odasiet a kezét lefogni, odasiet megfosztani őt állampolgári jogaitól, hogy ne tudjon magának egy darab kenyérrel többet kiverekedni. (Br. Podmaniczky Endre: Jó kis frázis — Esztergályos János: Báró úr, ön nem tudja, mi az élet! — Br. Podmaniczky Endre: Maga nincs a nép között odakint!) Báró úr, ajánlok önnek nem szocialista írót, mert tudom, hogy irtózik ilyet kézbeveni, de van Magyarországon egy fiatal hírlapíró, Oláh Györgynek hívják, aki kiadott egy nagyon jól megírt könyvet: «Három millió koldus» a címt. Figyelmébe ajánlom, ha méltóztatik majd szabadságra menni, a méhesben igen kellemes olvasmány lesz. Meg vagyok róla győződve, hogy még az ön nagyon kemény kapitalista szívét is meg fogja lágyítani ennek az írásnak a tartalma. Tessék elolvasni. Abban 304. ülése 1929 június 5-én, szerdán. megtalália a magyar dolgozó munkásnép szenvedését, abban megtalálja azokat a szörnyűségeket, amelyek alatt a magyar munkásnép nyög és meg fogja találni magyarázatát annak az agrárkrízisnek is, amely abban kulminál, hogy terményeinket nem bírjuk eladni. Természetes, hogy nem, mert nincs kinek eladni, mert akik vehetnék, akiknek kellene, azoknak nincs pénzük megvenni és azért nincs pénzük, mert az önök helytelen politikája nem teszi lehetővé, hogy pénzhez jussanak. (Simon András: De hiszen ön szerint kint jó a munkabér, még sem veszik a magyar búzát! — Esztergályos János: Hol kint? — Simon András: Hát miért nem veszik kint; ott van jó munkabér most is!) Megmondom, t. képviselőtársam. Ha ki akarjuk vinni terményeinket, a vámvédelem ércfala állja ennek útját. Erről azután mi nem tehetünk, elvégre nem mi vagyunk a kormány, nem mi csináltuk a vámtarifát. Tehát vinni nem lehet, mert ott áll a vámvédelem, idebenn meg nincs fogyasztó, mert a kormány lehetetlenné teszi, hogy itt fogyasztók legyenek. Nem csoda hát, ha krizis van. (Br. Podmaniczky Endre közbeszól.) Mondom, báró úr, nagyon ajánlom figyelmébe, vegye meg azt a könyvecskét. «Három millió koldus» a címe, nagyon épületes olvasmány. Egy kicsit meg fogja ugyan rontani nyugodt éjszakáit, de ez nem árt. Egy kis lelkiemóció, önnek sem árt. (Br. Podmaniczky Endre: Vagy a méhes, vagy az éjszaka!) Ezzel kapcsolatban még csak azt kívánom megemlíteni, hogy ismét fejlesztik a falut. Volt egy falufejlesztési kongresszus, amely nagyon épületes volt. Ezen a falufejlesztési kongreszszuson azonban elfelejtettek az urak bemutatni egy pár dolgot, mégpedig elfelejtették bemutatni, hogy Szabolcs vármegyében minden száz, 20 évnél idősebb lakos közül 36 olyan akad, aki nem tud írni-olvasni, Szatmárban 100 ember közül 26 írástudatlan; továbbá 1910-ben száz falusi lakóház közül a vármegyékben 53 volt vályogból épített, 1926-ban pedig ennél is több. Be kellett volna mutatni a tüdővészesek számát, a gyermekhalandóságot és mindazt, ami evvel az áldott kurzus-agrárius uralommal velejár, s akkor méltóképpen bemutatták volna azt a gazdálkodást, amelyet az urak a néppel és annak munkaerejével évek óta űznek. (Mayer János földmívelésügyi miniszter: Ezt akarjuk megjavítani!) Ezenkívül nem láttuk, hogy bemutatták volna az 1907 : XLV. tc.-ket, amelynek 25. §-a kimondja (olvassa): «A gazda cselédjének a közegészségügy követelményeinek megfelelő elhelyezéséről gondoskodni köteles. Ennek a törvénynek életbelépte után a cselédlakásokat úgy kell építeni, hogy minden nős vagy családos gazdasági cselédnek külön szobája és külön kamrája legyen. A részletes szabályokat a törvényhatóságok szabályrendeletben állapítják meg. Az átmeneti időt a törvény 10 évben állapítja meg.» Erdekeit bennünket a dolog, ezért meglehetősen sok tanyát bejártunk. Megdöbbenve tapasztaltuk, hogy míg találkoztak emberséges birtokosok, akik ezt a törvényt betartották és akik még ennek a törvénynek intézkedésein is túlrnenőleg gondoskodtak cselédjeikről, addig ezzel szemben a legtöbb egyházi birtok, az állami birtokokon és a koronauradalmakban olyan hajmeresztő állapotokat találtunk, hogy még az az edzett szocialista is megborzadt azoktól a szörnyűségektől, amelyeket azokban a cselédlakásokban tapasztaltunk. (Br. Podmaniczky Endre: Van nem edzett is?) Igen t. miniszter úr, ha méltóztatik arról a helyről nekünk tanácsokat adni arra nézve, hogyan és miképpen kell a tör-