Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.
Ülésnapok - 1927-303
356 Az országgyűlés képviselőházának Azok, amikről az előbb beszéltem, távolabbi eredményeket jelentenek. Vannak azonban eszközök és módok, amelyek rentabilisabbá tehetik a faértékesítést már ma. Itt van például a belföldi fa vasúti fuvardíjának kérdése. Amíg például a külföldi szénnel szemben, amelynek drága a vasúti fuvardíjai, a belső termelésből származó szén vasúti tarifáját leszállítottuk, hogy így a belső «zen fogyasztását rentábilissá tegyük, addig a fánál éppen megfordítva van. A külföldi fa olcsó fuvarral tud idle bejönni, a belföldi fa ellenben, amely nem mehet a fővonalakra, hanem a vicinális vonalakat kell igénybevennie, a tört fuvarok révén drága szállítási fuvartétellel juthat csak a fogyasztóhoz, így megtörténhetik az, hogy versenytárgyalásokon, például állami közületeknél és egyéb hatóságoknál — ahol a kormány nagyon blölcsen előírta azt, hogy elsősofban a magyar fát kell előnyben részesíteni — kénytelenek külföldi fát igénybevenni, miután a szállítási költségekkel a belföldi tűzifa olyan sokba kerülne nekik, hogy arra megfelelő költségvetési fedezettel nem bírnának. Az ezen a helyzeten való segítés eszköze a kormány kezében van: ha a belföldi fa versenyképességét ugyanúgy emeli, ahogy azt a belföldi szén javára megtette. Méltóztatnak csodálkozni azon, hogy ennyi ideig időzöm az erdészeti kérdéseknél. (Halljuk! Halljuk! — Farkas István: Egyáltalában nem csodálkozunk! Elvezettel hallgatjuk! Szakszerű beszéd!) Tekintettel azonban külkereskedelmi mérlegünkben szereplő 150 millió pengős fabehozatalra, ezt olyan kérdésnek kell minősítenem, amellyel behatóan foglalkoznunk kell. Az erdősítés nem luxus. Régen megmondlotta már gróf Széchenyi István, hogy az erdőnek micsoda kihatásai vannak a klimatikus viszonyokra és a termelés menetére. Az erdő a nemzeti vagyonálladéknak legértékesebb része, amelyet könnyelműen elvesztegetnünk nem szabad. Hangsúlyozni kívánom, mikor erdősítésről, telepítésről beszélek, hogy nem a bürokrácia további kiépítésére, nem új erdőigazgatóságokra és erdészeti felügyelőségekre gondolok, mert meg vagyok győződve arról, hogy a mai erdészeti tisztikar, ha megkapja a megfelelő anyagi eszközöket és ezekhez társulni fog a magyar nép faszeretete, — amit, sajnos, nem minden vidéken tapasztalunk — ez a két tényező mindenesetre meglepő eredményeket fog létrehozni. Ezekután rátérek a földmívelésügyi tárca költségvetésének 3. címe taglalására, amely a gazdasági felügyelőségekről, az állattenyésztésről és a tejgazdaságról szól. Itt mindjárt bevezetőképpen be kell jelentenem, hogy a költségvetés hat új gazdasági felügyelői állás kreálására 38.960 pengő pluszt vesz fel. Ha van gazdasági tisztviselői ágazat, ahol a szaporítás szükséges, akkor ez véleményem szerint mindenesetre a gazdasági felügyelői kar; mert hiszen a földmívelésügyi miniszter úr nem rendelkezik tulajdonképpen középfokú hatóságokkal. Majd minden kormányzati ágnak, kultuszminisztériumnak, pénzügyminisztériumnak, igazságügyminisztériumnak es más minisztériumnak megvan a decentralizált szervezete, amely a földmívelésügyi kormányzatban jóformán egyáltalában nincsen. Pusztán a gazdasági felügyelők vannak kint, akik ma annyira túl vannak terhelve aktákkal, hogy tulajdonképpen azt a feladatot, amelyre annak idején kreáltattak — az 303. ülése 1929 június á-én, kedden. állattenyésztés előmozdítására és annak ellenőrzésére — nem tudják betölteni. A gazdasági felügyelők kiküldetési és átkol tözési költségeire 200.000 pengős pluszt találunk a költségvetésben. Ez is nagyon fontos, mert hiszen nagyon sokan panaszkodnak az országban, hogy a gazdasági felügyelők nem tudnak kimenni a központból, oda vannak szögelve az íróasztalhoz. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon) Már pedig az lenne a legfontosabb missziójuk, hogy állandóan kint éljenek a mezőgazdák között és állandóan figyelemmel kísérjék a mezőgazdaság minden egyes kérdését. Ez vonatkozik különösen a járási gazdasági felügyelőkre, akiknek legnagyobb része ma a vármegye központjában ül. (Ügy van! Ügy van!) Már pedig annak idején, amikor Rubinek Gyula minisztersége alatt a járási felügyelői intézményt kreálta, az volt az elgondolás, hogy a járási gazdasági felügyelő ott legyen a járás központjában, de legyen a nép gazdasági tanácsadója. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Éppen azért nagyon fontos, hogy ennek a célnak előmozdítására a járási gazdasági felügyelőket a vármegye központjából mozgósítsuk ki a perifériákra, ahol azt a missziót be tudják tölteni, amelyre annak idején a törvény gondolt. T. Ház! Az állattenyésztés fejlesztésére a most tárgyalás alatt álló költségvetés^ 210.000 pengőt vett fel. A mélyen t. Ház bizonyára csodálkozik, mondván, hogy 210.000 pengőből a föld mívelésügyi kormányzat tulajdonképpen hogyan tudna nagyszabású állattenyésztési politikát folytatni. Meg akarom jegyezni, hogy ebből a 210.000 pengőből tulajdonképpen fedezetet nyer az 1908. évi XLIII. te. alapján köztenyésztési célokra kiosztandó apaállatok vételárából nyújtandó vételárkedvezmény, (a biztosítási díj, egy évi kamat, kezelési díj) az állattenyésztés fejlesztését célzó kiállítások, azután egyesületek, szövetkezetek támogatása és a szakirodalom támogatása. Mindenesetre nagy feladat az, amelyet^ a 210.000 pengőből meg kell oldania a földmívelésügyi miniszter úrnak és ebből az összegből bizony magának az állattenyésztés fejlesztésének nagyon kevés jut. Bátor vagyok azonban a mélyen t. Ház figyelmét felhívni arra, hogy az állattenyésztés előmozdítására a földmívelésügyi kormányzat eddig nem a költségvetés keretein belül kapta meg a szükséges összegeket, hanem részben a beruházásokban, részben pedig egyéb függő ellátmányokban. Az állattenyésztés számbeli gyarapításának és minőségi előbbrevitelének első és elengedhetetlen előfeltétele a köztenyésztésnek kellő számú és jóminőségű apaállatokkal való ellátása. (Ügy van! Ügy van!) Ennek a kérdésnek célirányos megoldása annál nagyobb jelentőséggel bír, mert az; 1928. évi állatösszeírás eredményeinek tanúsága szerint még mindig aránytalanul nagy apaállathiány mutatkozik. Így egy közhasználati bikára esik 71 darab tehén, — békében 50—60 —, e gy közhasználati kanra 49 tenyészkoca, — békében 30 — egy közhasználati tenyészkosra 105 anyajuh — békében 20—30 —. Ezért szükséges, hogy az arra rászoruló községek és egyéb közületek az 1908 : XLIII. te. 1., 2. és 3. ^-aiban biztosított kedvezményekben minél szélesebb alapon nyerjenek támogatást. Békében erre az akcióra 14 millió aranykorona forgótőke és a kedvezményekre költségvetésileg évi 1,500.000 aranykorona állt rendelkezésre. Ezzel szemben ma 1 millió pengő forgóJ tőke — tehát a 14 millió aranykoronával szemben, a békebeli állapottal szemben, ma csak
