Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-303

Az országgyűlés képviselőházának költségvetés, amelyet előterjeszteni bátor vagyok. (Jánossy Gábor: Mert szegények vagyunk!) Mindjárt itt ki kell azonban jelentenem, hogyha hu képet akarunk kapni a földmívelésügyi kormányzat munkájáról, programmjáról, elgondolásáról, akkor azt nem szabad csupán a költségvetésből megkonstruálnunk, hanem figyelembe kell vennünk a hasznos beruházások közt szereplő mezőgazdasági tételeket is, amelyek a költségvetés végösszegével együtt kétségtelenül kedvező megítélésre nyújtanak alapot. Sőt ilyen számítással a földmi velésügyi tárca dotációjának fejlődését kell megállapítanunk, ami egyrészt a pénzügyi kormányzat megértésének, másrészt a földmívelésügyi miniszter úr szívós kitartásának köszönhető. (Ügy van! a jobboldalon.) Erre nézve érdekes támpontot kapunk, ha négy évre visszamenőleg egymás mellé helyezzük a földmívelésügyi tárca dotációjának számadatait. 1925— 26-ban üzemekkel és ismétlem, hasznos beruházásokkal együtt, amelyek nem szerepeltek a költségvetésben, 74 millió pengő volt a földmívelésügyi tárca dotációja, 1926/27-ben üzemekkel és hasznos beruházásokkal együtt 89 millió pengő — kerek Összeget mondok — 1927/28-ban 88 millió pengő, 1928/29-ben — szintén az üzemekkel és beruházásokkal együtt — 106 millió pengő. Természetesen a ma jelentkező és :megoldásra váró mezőgazdasági feladatok túlnőnek ezeken a kereteken (Úgy van! a jobboldalon.) és ha meg akarunk birkózni ma a mezőgazdaságot elnyeléssel fenyegető hullámokkal, mindenesetre tovább kell mennünk ennek a tárcának dotálásában, amelyet én ma az országnak a szó legnemesebb értelmében vett honvédelmi tárcájának nevezhetnék. (Úgy van! a jobboldalon.) De nem kívánok tovább immorálni ezeknél az összehasonlító adatoknál. A földmívelésügyi tárca most tárgyalás alá kerülő költségvetési előirányzata az 1928/29. évi. költségvetéssel (szemben a kiadásoknál 1,878.000 pengő, a bevételeknél pedig 127.000 pengő többletet mutat. Amíg 1928/29-ben a földmívelésügyi tárca költségvetési kiadásainak együttes összege 36,400.000 pengőt tett ki, addig 1929/30-ban a kiadások együttes összege 38,314.000 pengő. Érdekelni fogja a t. Házat, hogy ez a 38 millió pengő az állami összkötlségvetésnek hány százaléka. Ez a 38 millió pengő az állam összköltségvetésének 4'1%-a, az üzemek nélkül, ha pedig az állami összköltségvetésben az üzemeket is hozzáveszem, akkor ez az állami összköltségvetésnek 3-5%-a. A költségvetési előirányzat 38-3 millió pengős végösszege a következőleg oszlik meg. Személyi járandóságok és nyugdíjak 17,239.000 pengő, a dologi és egyéb rendes átmeneti kiadások 14,604.000 pengő, beruházások 6,470.000 pengő. T. Ház! Ennyit óhajtottam általánosságban megjegyezni a földmívelésügyi tárca költségvetéséről és méltóztassék megengedni, hogy ezekután áttérjek a földmívelésügyi tárca költségvetésének részletes ismertetésére. Ennek kapcsán mindenekelőtt meg kell állnom az erdészeti költségvetésnél. Itt ki akarom emelni azt, hogy a trianoni megcsonkítás a legnagyobb csapást kétségtelenül erdőgazdaságunkra mérte. Gsonka-MJagyarországon megmaradt és a lecsatolt fakeszletnel minőségileg is kevesebb értéket képviselő erdeink fakészlete 35 r

millió^ köbméter rel kevesebb a békebeli fakeszletnel. A fakészletnek az évi növedéknél nagyobb igénybevétele az erdőtőke további pusztulásával egyenértékű, a gyorsított kihasználás pedig a jövőben a mostaninál is katasztrófálisabb ál73. ülése 1929 június 4-én, kedden. 355 lapotokra vezethet. (Dabasi Halász Móric: Érdekes, hogy a fa eladhatatlan!) Majd erre is rátérek, mélyen t. képviselő úr. Rá fogok mutatni arra, hogy a faértékesítés körül milyen bajok vannak. Külkereskedelmi mérlegünk passzivitásának előidézői közt fabehozatálunk áll első helyem Ez 298.000 vasúti kocsirakomány, 149 millió, kereken 150 millió pengő értékben, ami azt jelenti, hogy külkereskedelmi passzivitásunknak egyharmad része a fabehozatal terhére írandó. (Platthy György: Fele!) Lehetetlen egyszerűen átsiklaminik e megdöbbentő számok felett, annak konstatálásával, hogy elveszítettük erdeink 85%-át, a régi fogyasztásnak pedig 60%-a esik a csonka ország területére. Nekünk ezzel a problémával nagyon komolyan kell^ foglalkoznunk. Tudomásom szerint az illetékes tényezők foglalkoznak is avval, hogyan lehetne a fabehozatalt visszaszorítani, és hogyan lehetne a fást betonnal és egyéb anyagokkal pótolni. Én úgy tudom, hogy ezek a kérdések még •meglehetősen embrionális állapiéban vannak, és bár látom, hogy ezen az úton is el tudunk érni némi eredményt, a leghatásosabb eszköznek, a legkiadósabb fegyvernek mégis csak azt tartom, ha erdőpolitikánkat kiszélesítjük és főleg azt, ha az erdőtelepítésekről és a faültetésekről semmi körülmények között le nem mondunk. (Ügy van! Úgy van!) Az ia bizonyos szempont és felfogás, hogy minek fáit ültetni,^minek erdőt telepíteni, amikor annak eredményét majfd csak 10—20—30— 40 év múlva látni, lehet nagyon kényelmes álláspont annak, aki ma semmit sem akar csinálni, de a, földimívelésügyi kormányzat, amelynek távolabbra kell néznie, messzebbre kell tekintenie, nem helyezkedhetik erre a kényelmes álláspontra és igenis, meg kell ragadnia minden alkalmat arra, hogy az erdősítést és a fatelepítést előmozdítsa. (Kuna P. András: Az unokáknlak is kell valami!) Látjuk, hogy más országok sem mondanak le erről. Itt van például Olaszország, ahol elég botorul, évtizedielken keresztül pusztították az erdőt, nem láitvja. előre, hogy ennek az erdő-pusztításnak micsoda következményei lesznek. Ma az olasz kormány óriási áldozatokkal ismét felvette az erdősítést. De más országokat is fel tudnék sorolni, amelyek mindenképpen azon vannak, hogy az erfdősítést a régi tempóban folytassák. Hogy mit lehet elérni ezen a téren, arra itt van T>éldául egy adat. Évente 1444* kocsi hulladékfából termelt szőlőkarót hozunk be 916.000 pengő értékben, holott, ha minden szőlőmesgyére ákáesövényt ültetnénk, már bároui év múlva kétszer olyan értékű és tartósságú ákáckaróval tudnák szükségleteinket ellátni. (Zaj balfélől.) Mindezek a megfontolások vezették a kormányzatot akkor, amikor 1923-ban beterjesztette az Alföld fásításáról szóló törvényjavaslatot. Akkor nagy lelkesedés volt az egész országban és ennek pénzügyi alátámasztására a fölfdmívelésügyi kormányzat egymillió pengőt kapott. Sajnos, azóta ez a tempó lassult és bizonyos visszaesést is látunk, amennyiben az új költségvetésben erre a célra mindössze 400.000 pengő r áll a földmívelésügyi kormányzat rendelkezésére, amely összeg 350.000 pengővel akkor növekszik, ha számításba veszem, hogy a rendes kiadások között szerepel a kopár és vízmosásos, futóhomokos területeken tervbevett nagyobbarányú fásítások pénzügyi alátámasztása, 52*