Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-296

28 'Az országgyűlés képviselőházának nál nem számították be a lakáspénzt, a közle­kedési segélyt, a vitézségi érempótdíjat és a családi pótlékokat, holott az én elfogadott in­dítványom az összes hadikölcsönkárosultakra vonatkozott. Én ezt közvetlenül az igen t. népjóléti mi­niszter úrnál szóvá tetetni, s azt a megnyug­tatást kaptam, hogy majd, amikor ezt a kér­dést újra szalbályozni fogják — és félév elmúl­tával az Ő felhatalmazáson alapuló joga foly­tán, a tapasztalatok alapján, a kérdést úgyis újra szabályozni fogják — mindez tisztázódni fog. Innen ered, hogy ebben a kérdésben nem jegyeztem be interpellációt, a hadikölcsönká­rosultakat semminemű mozgalomba nem vit­tem! bele és semminemű demostrációt nem ren­deztem ebben a kérdésben, mint ahogy az egész idő alatt a hadükölcsönkárosultakat folyton fékeztem. Tény azonban, hogy a törvénybe hiba csú­szott be. Kértem az igen t. népjóléti miniszter urat, hogy a véleményezőbizottságba, amely majd véleményezi a támogatásra szánt kérvé­nyeket, érdekeltek megnyugtatása céljából, hívja meg a hadikölcsönkárosultak érdekkép­viseletének vezetőit. Az igen t, miniszter úrnak, akit hosszú parlamenti együttműködésünk alatt, mint olyan minisztert tanultam megismerni, aki alapjában véve bizalmatlan minden külső em­ber iránt, ezt az indítványomat nem méltózta­tott elfogadni. Pedig nem is hiszi az igen t. népjóléti miniszter úr, mennyire megnyugtató lett volna a tömegekre az, ha ezt az indítvá­nyomat'elfogadta volna. Utóvégre mit javasol­tami 1 ? Azt, hogy a hadikölcsönkárosultak ér­dekképviseletének elnökét A)áró' Kray István képviselőtársunk apósát, dr. Matavovszky Ala­dár táblabíró urat és Heizmann János pénz­ügyi tanácsos urat méltóztassék a vélemé­nyezőbizottságba delegálni. A miniszter rir ri­degen elzárkózott ez elől. Helytelenítem kell ezt, törvényhozói jogomnál fogva elítélő bírá­latot kell mondanám e miatt. Ez nem volt he­lyes, mert sokkal egyszerűbb, sokkal gyorsabb és sokkal eredményesebb lett volna annak az úgynevezett tárcaközi bizottságnak működése, ha magát az érdekképviseletet is meghallgat­ták volna. Én kértem, hogy a támogatás maximális határa hagyassék el és az igen t. miniszter úr­nak soha senki még ilyen bő hatáskört nem javasolt, amelyet én javasoltam, amikor azt kértem, hogy ne kössük meg a törvénnyel a miniszter úr kezét abban a tekintetben, hogy kinek adhat 200 pengőt, kinek adhat 400 pengőt és kinek adhat 600 pengőt, hanem ennek a bi­zottságnak a véleményezése után bízzuk ma­gára a népjóléti miniszter úrra azt, hogy diszkrecionális jogánál fogva a tényleges nél­külözés és nyomor tekintetbe vételével kinek milyen összegű támogatást szán. Őszinte sajnálatomra idevonatkozó javas­latom sem ment keresztül, úgyhogy fixirozva lett a támogatás minimális évi 200 és maximá­lis évi 600 pengőben. Hogy ez mit jelent egy napra? A minimális évi 200 pengő jelent egy nap 55 fillért, a maximális 600 pengő jelent egy napra 166 fillért. Arról volt tehát szó, hogy ne kössük meg ebben a tekintetben a miniszter úr kezét, ne legyen kénytelen csak 55 fillért adni egy napra a hadikölcsonkáro­sultnak csak azért, mert a törvény betűje így parancsolja és ha ő akkora nyomort és mél­tánylandó helyzetet lát, hogy 166 fillérnyi tá­mogatás az semmiséig, ne kössük meg a "kezét abban a tekintetben sem, hogy mert a törvény 296. ülése 1929 május 22-én, szerdán. ezt írja elő: csak napi 166 fillért adományoz­hasson. Különben is ez a megkötöttség igazságta­lan volt, mert nem vette tekintetbe a család­tagok számát, már pedig ezeknek a kérvények­nek az elbírálásánál, amelyek a miniszter úr kezébe jutottak, a családtagok száma is okvet lenül mérlegelendő volt; és mert az az úgy­nevezett tárcaközi bizottság ezt nem mérle­gelte, ebben a tekintetben helytelenül járt el. Az akkori törvényjavaslat az intézmények­nek kiverekedett összegből 500.000 pengőt jutta­tott. Erre az 500.000 pengőre a hadikölcsönkáro­sultaknak az volt az álláspontjuk, hogy ez no­vum, ez újság, ezideig erről még nem volt szó és félnek ettől a dologtól; ők ezideig mindig csak egyének támogatásáról hallottak, most hallanak először egyesületek támogatásáról, félnek tőle és ebben a tekintetben azt kérték az igen t. kor­mánytól, hogy itt garanciát követeljen az igen t. kormány abban a tekintetben,^ hogy valóban hadikölcsönkárosultak támogatására lesz az egyesület vezetősége által az egyesület számára juttatott összeg felhasználva. Mert itt egy utó­lagos elszámolás, amelyet esetleg a népjóléti mi­niszter úr bekövetel, kevés. Előzetes^ garancia kell arra, hogy az egyesületeknek szánt Összeg valóban a hadikölcsönkárosultak támogatását célozza. A középosztály támogatására 500.000 pengő lett kihasítva abból az összegből, amelyet mi hosszas tárp^alás után a miniszterelnök urnái elértünk a hadikölcsönkárosultak támogatására. Ebben a tekintetben megint az volt az álláspon­tunk, hogy a középosztály támogatása egészen más kérdés, az a hadikölcsönkárosultak támoga­tásával semminemű Összefüggésben nincsen; itt, ennél a tételnél tehát ezt a kérdést el kellett volna hagyni és a kérdést ezzel komplikálni nem lett volna szabad. őszinte sajnálatunkra idevonatkozó érvelé­sünk is teljesen felesleges és hiábavaló volt. Ha­sonló volt az az akciónk, amely tiltakozott az el­len, hogy a hadikölcsönkárosultak támogatására szánt összeg a néüióléti miniszter úr és a bel­ügyminiszter úr között megosztassék. Semmi különösebb okunk nem volt arra, hogy a népjó­léti miniszter urat a belügyminiszter úrral szembeállítsuk vagy viszont; sem az egyik vagy másik iránt sem a bizalomnak, sem a bizalmat­lanságnak nagyobb foka a mi részünkről nem lett volna, ellenben megvolt a tapasztalatokon alapuló álláspontunk, amely szerint ezt az egész kérdést egy kézbe kellett volna tenni, és egy kézben kellett volna hagyni. Mi rögtön láttuk, hogy a belügyminiszter úr egymillió pengője, amelyre nézve elérte, hogy lehasíttassék az általunk kiverekedett hatmillió pengőből, bőségesen elegendő lesz az árvák ja­vára. Nyugodtan láttuk rögtön az árvák hadi­kölcsönkárosodásának kérdését így megoldva, viszont a többiekét hátrányosan elintézettnek ítéltük meg. A belügyi tárca költségvetésébe utalta a mostani költségvetés az egymillió pen­gőt, ennek az egymillió pengőnek felhasználásá­ról tehát ott leszek bátor a t. Képviselőházhoz szólni. Ennél a kérdésnél ellenben meg kell említe­nem azt, hogy én voltaképpen azért állok perben az igen tisztelt népjóléti miniszter úrral, mert mi ezt a kérdést egyszerűen nem így gondoltuk. Mi azt^ hittük, hogy elmúlván egy esztendő, a népjóléti miniszter úr fel fogja tárni a maga gazdag tapasztalatait mielőttünk, fel fogja tárni, hogy e tapasztalatokon alapuló minő kon­zekvenciákat fog levonni a beérkezett kérvé­nyekből vagy tájékoztatni fog tapasztalatairól

Next

/
Oldalképek
Tartalom