Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.
Ülésnapok - 1927-303
Az országgyűlés képviselőházának T. Képviselőház! Láng Boldizsár t. képviselőtársam foglalkozott a magyar propagandának ügyével. Erre csak nagyon röviden kívánok kitérni. Azt látom, hogy a magyar társadalom nem veszi ki részét úgy a magyar propagandából, mint ahogyan, mondjuk, akár csak Ausztriának vezető körei teszik. Azt látom, iP"en sok közéleti faktorunk, akinek nagy tehetsége és összeköttetései vannak, bizonyos pártpolitikai nehézségek miatt egyszerűen visszavonul. Azt is látom, hogy vannak társadalmi rétegek és politikai frakciók, amelyek bújósdit játszanak a revizióval. Ha mi nem tudunk ebben a kér.désben egy frontra helyezkedni, ha nem áll be itt mindenki, régi ember éppen úgy, mint új ember ebbe a munkába, a magyar propaganda frontjába, akkor eredményt elérni nem fogunk. Nagy köszönettel és hálával tartozunk barátunknak, a nagy angol Lordnak munkásságáért, de mindent erre az egy lapra feltennünk nem lehet. Nekünk magunknak is valamennynyiünknek be kell állnunk ebbe a munkába. és mindenkinek a maga helyén kell szolgálnia a magyar igaziság úttörését. T. Ház! A kisentente államok az ő konferenciájukon meglehetősen dörgedelmes hangot ütöttek meg ellenünk. (Jánossy Gábor: Egyebet sem tudnak!) Ez, t. Ház, talán arra volt szánva, hogy megijesszen bennünket, de valójában csak arra szolgált, hogy saját gyengeségüket elleplezze, mert rendszerint az kiabál, aki fél és az ő nagyon erélyes hangjuk csak annak bizonyítéka, hogy az a külpolitikai szövés, amelyet beszédem elején említettem, annak a szőnyegnek a képe, kontúrjai kezdenek nem az ő ízlésük szerint kiformálódni és kirajzolódni. Ők elodázhatják a reviziót, de ezzel csak maguknak ártanak, mert minél tovább odázzák el, annál drágább árt fognak érte fizetni. Miután van még néhány percem, újra visszatérek a leventék ügyére. Arra kérem a külügyminiszter urat, hogy ezt a konkrét kérdést, amelyet itt felvetettem: tudniillik a leventék ügyét, méltóztassék a csehszlová-k kormánynál tisztázni, mert ez különösen Somoskőnél roppant fontos. Az egész határt nyugtalanítja de itt pláne egy lehetetlen helyzet áll elő. Tudniillik a Krepuska-féle bazaltbánya cseh területre esik, a termékek Magyarországot illetik és somoskőújfalui munkások termelik ki a követ, így a cseheknek állandóan rendelkezésükre áll egy bizonyos anyag magyar állampolgár, aki egyúttal ottani munkás, de levente is és ezen a címen őket lé tartóztathatják és ez a jogtalanság annyira hat a munkásokra és a leventékre, hogy azok e miatt állandó nyugtalanságban vannak. A testnevelési vezető erre való tekintettel az ott dolgozó munkásokat nem vonta be a leventeoktatásba. Ez azonban megalázó, és annak az egyszerű munkásnak, akinek be kell mennie a leventeoktatásra, nem lehet megmagyarázni, hogy külpolitikai okok miatt nem kell bevonulnia leventeoktatásra; de egyúttal megalázó ez minden magyar emberre nézve is és a cseh prepotencia érvényesülését jelenti. Szerintem kérdés így nem maradhat; ezt tisztázni kell. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Az idő rövidsége miatt kénytelen vagyok beszédemet befejezni, mert különben az elnök úr rám fog csöngetni. Éppen ezért zárom beszédemet. Bizalommal viseltetvén a kormány és a külügyminiszter úr r személye iránt, a külügyi tárca költségvetését általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps jobbfelől és a középen.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Malasits Géza! 303. ülése 1929 június 4-én, kedden. 339 Malasits Géza: T. Ház! Az előttem szólott t. képviselőtársam jónak látta engem a miniszterelnöki tárca költségvetésének tárgyalása alkalmával legutóbb mondott beszédemmel kapcsolatban aposztrofálni és úgy állítani be a dolgot, mintha a cseh és román lapok unisono azt írnák, hogy én a kormányt a nemzetiségi kérdésiben illojalitással vádoltam. Először is nem erről írtak sem a cseh, sem a román lapok. (Pintér László: Tessék a ma reggeli lapokat elolvasni!) Elolvastam, t. képviselőtársam, tehát tudom, hogy mi áll bennük. Egyébként t. Ház, kijelentem, hogy nem sokat adok arra, hogy a nacionalista lapok egymásra hogyan öltögetik a nyelvüket, végre is a nacionalizmus az egész világon egyforma. A magyar nacionalisták folyton «oláh»-ról beszélnek. Nem akarom azokat az invektivákat elmondani, de ma is, amikor minden érdekünk azt parancsolja, hogy a bennünket körülvevő népekkel békességben éljünk, a magyar nacionalista sajtó kiéli magát abban, hogy a legsúlyosabb sértésekkél illeti a kisentente külügyminisztereit, a kisentente egyes tényezőit, magukat a kisentente népeket, s csak természetes, hogy a kisentente nacionalistái szintén öltögetik .. nyelvüket Magyarországra. (Pintér Lászlói: De az ő nyelvük tovább ér!) Ne tessék arra adni, mindenütt egyforma az! Egyébként téved a képviselő úr, ha azt hiszi, hogy az én beszédem nyomán keletkezett ez a sajtóháborúság. Már múltkori beszédemben bátor voltam rámutatni, hogy Bleyer t. képviselőtársam nacionalista lapjai a Bánátban milyen hangon írnak a magyar iskoláztatásról. (Meskó Zoltán: XJgy van!) Bemutattam egy márciusban megjelent német újságot, a Die Banater Zeitungot, amelyben a legdurvább é§ a lehető legigazságtalánabb módon — én mondom — foglalkoznak a magyar iskoláztatással. -(Jánossy Gábor: Hazugságból élnek.) A cseh és szlovák lapok már a múlt évben hoztak olyan cikkeket, hogy Magyarországon a tót nemzetiséggel rosszul bánik a magyar kormány. Megint kijelentem egészen lojálisán, hogy azoknak a cikkeknek tartalma nem .'• volt igaz. (Helyeslés.) Miért ém rajtam reklamálják tefhát a t. képviselő úr meg a képviselő úr világszemléletéhez hasonló lapok azt, hogy kompromittáltam Magyarországot 1 ? Magyarországot nem én komprommittálom, hanem 1 a magyar kormány meddő bel- és külpolitikája; én ehhezképest csak egy kis pont vagyok. (Mozgás jobbfelől.) Ugyancsak igaztalan támadás az, amikor a képviselő úr a levente-mozgalommal kapcsolatban arra céloz, hogy innen a Házból indult ki az az állítás, hogy ez militarista alakulat. Ilyent egyikünk sem mondott, (Kéthly Anna: De én mondtam!) ellenben kifogásoltuk azt a szellemet, amely különösen a múltban megnyilvánult, amely azonban, bár csekély mértékben, de ma már mégis valamennyire enyhült. Azt a szellemet kifogásoltuk, amely a levente-oktatás körül érvényesült s én kifogásoltam azt a minősíthetetlen, brutális bánásmódot, amelybena leventék egyes helyeken részesítik. A munkások nem azért nevelték gyermekeiket tizenkét-tizennégy éves korukig, hogy azokat egy szadista bántalmazza. Ha mi ezt megmondjuk, ezzel nem Magyarországot áruljuk be, mint ezt a képviselő úr állítja, hanem legfeljebb azokat a brutális fickókat ítéljük ellakik a leventéket bántalmazzák. De ha arra kíváncsi a képviselő úr, hogy mi terjeszti Magyarország ultra nacionalista hírét, nem kell egyebet tennie minthogy elmegy, egy levente ünnepélyre, s akkor látja ott Napo50*
