Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.
Ülésnapok - 1927-303
340 Az országgyűlés képviselőházának 303. ülése 1929 június 4-én, kedden. leonként pózolni a levente-vezetőket, amint előttük elmasiroznak a leventék... (Pintér László: A tűzoltók éppen úgy masiroznak, ez semmit sem jelent!) Engedje legalább a képviselő úr, hogy a mondatot befejezzem. A cseh-szlovák lapoknak, a jugoszláv lapoknak, a román lapoknak van itt ebben az országban éppen elég tudósítójuk. Nem kell egyéb, mint hogy egy ilyen tudósító végignézzen egy ilyen parádét s azt hiszi az a jámbor ember, hogy itt valami nagy militarista tüntetés van, (Ellenmondások jobbfelől.) azt hiszi, hogy aki ott Ferenc Jóskában áll, az legalább is generális, holott legfeljebb a főszolgabíró az illető, aki pedig mellette áll mit adjutáns, az a tanító úr. Mi is rendezünk sportünnepélyeket. Vasárnap egy csodaszép sportünnepélyünk volt, erre igazán nem mondhatja senki, hogy ez ilyen vagy olyan tendenciájú ünnepély, az csak sportünnepély volt. Ha pedig a levente-alakulat sportalakulat, amint a képviselő úr mondja, (Pintér László: A törvény is mondja!) — törvény is mondja, rendben van! — akkor tessék úgy viselkedni, mint sportalakulatoknak kell, ne tessék a leventéket vénfiúk játékául odadobni, akkor nem fogják a külföldön a leventemozgalomnak militarista jellegét hirdetni. Nem innen és nem tőlünk, indult ki, a rágalom t. képviselőtársam, hanem abból, amit idegenek az országban láttak. (Zaj. — Elnök csenget.) Sem a cseh, sem a román, sem a jugoszláv nacionalista sajtó nem szorult arra, hogy őket egy szocialista informálja, yan azoknak idehaza nacionalista informálójuk éppen elég. (Viczián István: Mégis kihasználják a nyilatkozatát!) Ha kihasználják, akkor egyáltalán nem volna szabad beszélni. De, Viczián képviselő úr, miért olyan érzékeny ön akkor, amikor nacionalista törekvésekről van szó? Hol volt az ön és elvtársainak érzékenysége akkor, amikor magyar munkások brutális üldöztetéséről hasábokat írtak az eurón ai újságok? Akkor becses fejét a homokba méltóztatott dugni, mint a struccmadár. (Viczián István: Ezt sohasem tettem!) Bocsánatot kérek, nem személyre értettem, szimbolizáltam ezt az egységespártra. Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék ezektől a személyes természetű kijelentésektől tartózkodni. (Zaj.) Csendet kérek! Kérnem kell továbbá a képviselő urat, méltóztassék a külügyi tárcával foglalkozni. Malasits Géza: Rátérve már most a külügyi tárcára, mindenekelőtt a külügyminiszter úr figyelmébe kívánom ajánlani, amit már legutóbb interpelláció alakjában is voltam bátor a külügyminiszter úr figyelmébe ajánlani, nevezetesen, hogy a külügyi hivatalok több érzéket tanúsítsanak a munkáskérdések iránt, hogy a külügyi hivatalok, tehát a követségek és a konzulátusok általában jobban nézzék az élet gyakorlati oldalait. En már egy ízben bátor voltam a miniszter úr figyelmét felhívni arra, hogy nagyon szép a diplomata zöld frakk az aranysujtással, de ebből egy ilyen szegény ország, mint Magyarország, nem tud megélni. A külügyi hivatalok, a követségek és konzulátusok élére olyan egyének kellenek, akiknek széles látókörük van, az élet gyakorlati oldalait nézik meg és e szerint informálják a kormányt. Az a reprezentatív külügyi képviselet a régi osztrákmagyar monarchiában, amikor az öreg Ferenc József és az ő házának miniszterei csinálták a külpolitikát, talán helyén volt, de ma egy ilyen szegény ország, mint Magyarország éppen eleget költ külügyi reprezentációs költségekre. Ezekért a költségekért az ország joggal elvárhatja azt, hogy az élet gyakorlati kérdéseiben olyan tanácsokat kapjon, olyan útbaigazítást, amelyen elindulva, behozza azokat a költségeket, amelyekbe a külügyi képviselet kerül. Ha ezt nézem, akkor azt kell mondanom, hogy egy kissé nagyon is hiányos külügyi képviseletünk. Ami a reprezentációt illeti, azt nagyszerűen értik, pompásan reprezentálnak, erre a célra igen szép dekoratív megjelenésű urakat szoktak kiválasztani, azonban sem az iparnak, sem a kereskedelemnek nincsen haszna ebből a reprezentációból, amely úgy látszik egyetlen és főfoglalkozása a mi külügyi képviseletünknek. Ennél is megoldatlanabb kérdés azonban a munkáskérdés kezelése. Arra a Törökországban történt szomorú dologra, amely hároim-négy tucat családnak teljes anyagi tönkretételét jelentette, voltam bátor rámutatni, hogy külügyi hivatalaink hemzsegnek az obskúrus alakoktól, akik minden csip-csup dologban a rendőrségre szaladnak és kommunistát kiáltoznak. (Zaj.) Angórában történt az a dolog, hogy egy ébredő kocsmáros egy ébredő emberrel valóságos játékbankot tartott fenn. Ebbe a játékbarlangba munkások is elmentek, jó csomó ott hagyta a pénzét, míg végül valaki feljelentette a kocsmárost a rendőrségen. Angóráiban tudvalevőleg rendkívüli szigorúan üldözik' a hazárdjátékot, erre a kocsmárost — hogy így fejezzem ki magamat — a butikból kiemelték, azt megszüntették. Erre a munkások ellen a feljelentések egész lavinája indult meg és a feljelentések eredménye az lett, hogy mint kommunistákat Konstantinápolyiba hurcolták ezeket a munkásokat. Egy részük elmenekült Ausztráliába, a másik részük pedig Perzsiába ment vasúti munkára s csak igen kevésnek sikerült haza jönniük. Mindez azért történt, mert az ébredő kocsmáros és a kozulátus egyik tagja feljelentést tett, hogy kommunista lázadást szerveznek. Kissé keményebben kell ezeket a^ dolgokat fogni és különösen a munkáskérdésben meg kell szüntetni azt az érzéketlenséget, amely a külügyi hivatalokat jellemzi. Ezzel kapcsolatban bátor vagyok a miniszter úr figyelmébe ajánlani azt is, hogy a külügyi hivataloknál a felekkel való érintkezésben kissé más hangot méltóztassék alkalmazni. Ha a magyar ember akár Hágában, akár Parisban, akár Konstantinápolyban bemegy egy ilyen külügyi hivatalba, — mondjuk a konzulátus útlevélosztályába — mindig az az érzése, mintha egy szolgabírói hivataliba menne Ez a jobbik eset, de a legtöbb esetben úgy érzi az ember, mint a regruta, amikor bemegy az ezredirodába. Azt a kaszárnyahangot meg kell szüntetni s kissé más európaibb hangon kell beszélni azokkal, akik akár útlevélért, akár másért mennek oda. (Zaj.) Szükséges, hogy több érzéket tanúsítsanak a munkások iránt, és ezekkel szemben is európaiabb hangot használjanak. Vegyenek példát osztrák kollégáiktól, a legszegényebb ember megy is be például az osztrák útlevélihivatalba, rendesen bánnak vele. Nem akarom feldicsérni az utóbbiakat, hiszen neim szorultak rá, de nekem, aki külföldön járok 1 , alkalmain volt tapasztalni azt az óriási különbséget, amely a kettő között van. Sőt a ridegiségükről ismeretes németeknél, még a poroszoknál is, akik pedig nem valami udvariasak, egészen más a bang. (Zaj a jobboldalon.) Méltóztassék elmenni például Hágába, ahol a németeknek útlevélirodája van s a legudvariasabb hangon beszélnek, ezzel szemben hia az emlher elmegy a magyar útlevélhivatalba, mintha egy öntelt magyar szolgabíróhivatalba menne. (Fábián Béla: El kell törölni a vízumot!)
