Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.
Ülésnapok - 1927-296
24 íz országgyűlés hépviselöházánah bacsüdből olyan mintafalut, amelyben a házak az egészségügyi követelményeknek megfelelően vannak felépítve. (Egy hang a középen: Képtelenség! — Jánossy Gábor: Miért volna képtelenség?) Minthosry a FAKSz legfeljebb 1500 pengős segélyt engedélyezhet egy embernek, a mi elgondolásunk kapcsán a minisztertanács foglalkozott azzal a kérésünkkel, hogy Csabacsüd község összes házhelyhez jutottjainak annyi kölcsönt ad, amelyből teljesen felépíthető a lakás. Ez számításunk szerint körülbelül 600.000 pengőt tett ki. A minisztertanács ehhez hozzájárult. Mi lett az eredmény? Az eredmény az lett, hogy ez a népnek odalent nem kellett. Nem lehetett keresztülvinni. Nem lehetett rábeszélni, hogy padozat kell, hogy nedvességmentessé kell tenni a lakást. Hiába mutattuk meg rajzban a mintát. Összesen 3200 pengőbe kerül volna az a lakás, amelynek húsz eszendős annuitása 240 pengő lett volna évente; erre azt mondták a földhöz juttatottak, hogy nem bírják el, nem reflektálnak rá. Ezt felhozom példának arra, hogy nemcsak a népjóléti minisztérium'ban, hanem az egész kormányban megvolt a különleges jóakarat, hogy neesak propagandával és szóval terjessze azt, hogy egészséges lakások kellenek, hanem meg is akarta csinálni, A mi magyar emberünk azonban azt mondta, hogy nem. ismeri azt az elvet, hogy hitelbe semmi sem drága. Neki odaadták volna a kész házat azzal, hogy 240 pengőt fizet húsz éven át: nem fogadta el. a terv megbukott. Inkább építettek az 1500—800 pengős hitelből olyan házat és olyan mértékben, mint tudtak. Meg kell emlékeznem elismerő szavakkal a népjóléti miniszériumnak a múltban követett lakásépítési politikájáról. Ha jól emlékszem, 6230 lakást építtetett. Ez minden szónál szebben beszél és példaadó alkotás magának a magángazdálkodásnak: számára f is. Sajnos, a pénzügyi téren jelentkező nehézségek ma már útját állják a további hathatós éoítőmunkánaik. aminthogy a rossz gazdasági helyzet általában a közegészségügy terén is megakasztja a fejlődést. Ha a közegészségüggyé 1 ! foglalkozom, méltóztassék megengedni, hogy elsősorban a közegészségügy frontharcosairól, az orvosokról szóljak pár szót. (Jánossy Gábor: A betegekről se feledkezzék meg! Ez az anyag, ez a munició! — Derültség.) Előbb mondotta az igen t. pénzügyminiszter úr, hogy orvosi szemmel nézve, tulajdonképpen minden embertársunkban megtaláljuk a heteget, a végén azután az orvos maga is betegnek érezheti magát. Az orvosokról szólva, nem mulaszthatom el, hogy meg ne említsem, hogy az orvostársadalom ma a legnagyohfo nyomorban él. (Usetty Béla: Az ügyvédek is!) A közbeszólás mutatja, hogy ez nem elszigetelt jelenség. Nem lehet azt mondani, hogy csak az orvostársadalom él rosszul Magyarországon, (Ügy van! a jobboldalon.) az értelmiosztály, a tisztviselőosztály, a vesztett háború után fokozatosan veszítette el a talajt lába alól. (Jánossy Gábor: Mindéniki, aki dolgozik!) Az orvosoknál méltóztassék még azt is számításba venni, hogy az orvosnyomort súlyosbítja az a körülmény, hogy négy egyetem ontja évente az orvosokat, s ís:y a fiatal orvosok száma meglehetősen gyorsan szaporodik. Ezek elsősorban a fővárosban és az egyetemi városokban helyezkednek cl. (Jánossy Gábor: Elég hiba. Menjenek ' falura!) Ez a hiba az ember természetében gyökerezik. Az orvos, aki a középiskola elvégzése után hat-hét esztendőn keresztül a fővárosban, vagy a vidéki egyetemi városokban él kultúremberhez méltó kör296. ülése 1929 május 22-én, szerdán. nyezetben, igen olcsón megtalálja még a kultúrélvezeteit is. Ë mellett egészséges lakásban, világításban van része. Méltóztassanak elképzelni, mit jelent erre az orvosra nézve, ha bevégezve tanulmányait, meg akar telepedni — mondjuk — az Alföld egy kis községében, vagy tanyavilágában valahol, ahol nincs sem megfelelő út, sem világítás, fürdőszobának híre-hamva sincs, pedig az az orvos hozzászokott. Szóval az orvos nem megy le falura, inkább nyomorog idefenn Budapesten. (Szilágyi Lajos: A plébánosnak sincs fürdőszobája! — Gaál Mihály: Nagy különbség van a plébános és az orvos között!) Az orvosnyomor általános jelenség és talán ebből a szempontból idetartozik az orvosnyomoruság megszüntetése és a vidéknek orvosokkal való ellátása nem elsősorban az orvosok érdéke, hanem érdeke az ott lakó népnek, s ha a kormányzat az orvosok segítségére siet és bizonyos kedvezményekben, előnyökben részesíti azt az orvost, aki vidékre kitelepszik, akkor a köz javára dolgozik. Hiszen a külföldi országokban, például Németországban is, vannak olyan vidékek, mint nálunk az Alföld, ahol az orvost természetbeni lakással látják el, esetleg megfelelő fuvareszközökkel, automobillal vagy kocsival, a szerint, hogy milyen utak vannak. Nálunk, ha egy községi orvos letelepszik valahova, akkor annyira el van zárva a világtól, hogy még azt a kedvezményt sem kapja meg, amelyet minden köztisztviselő megkap, vagyis a kedvezményes vasúti utazást. Evek óta szóvátesszük ezt a sérelmünket. Ez nem okozna külön megterhelést, hiszen úgyis keveset utaznak a körorvosok s még sem tudják ezt elérni. (Zaj.) Az orvoskérdéssel kapcsolatban szeretném felhívni az igen t. népjóléti miniszter úr figyelmét az orvosképzés problémájára. (Rothenstein Mór: Arról majd beszélünk mi is! — Szilágyi Lajos: Halljuk! Halljuk! Három órakor kerül sorra a képviselő úr! — Meskó Zoltán: Még ebédelni sem megyek, hogy ezt meghallgassam — Derültség és zaj.) Sajnálom, hogy a képviselő úr nem előttem beszélt, szerettem volna meghallgatni, mert szerettem volna látni, hogy Rothenstein képviselő úr, aki nem orvosi szempontból szól hozzá a kérdéshez, szükségesnek tartja-e az orvosképzést vagy nem, (Br. Podmaniczky Endre: Nyomdászszempontból! — Meskó Zoltán: Magyarországon mindenki orvos! Saját házi receptjeivel akarja az országot gvógyítani!) Az orvosi tudomány haladása és fejlődése folytonos. A háborús orvosok hiányos kiképzéséről nem akarok külön szólani, hiszen az Országos Orvosképző Bizottságnak érdemes elnöke, Grósz Emil igen lesújtó véleményt mondott az egész háborús orvosképzésről és teljes joggal: ő tudja a legjobban, aki ott van az egyetemen és látja, hogy micsoda képzettséggel kerültek ki a háború alatt az orvosok. (Jánossy Gábor: Gyorstalpalás volt akkor!) De ezért megint nem lehet senkit hibáztatni, mert elvégre a négyesztendős háborúban olyan olcsó volt az emberélet, és kevés volt az orvos, hogy a félig képzett orvos is többet jelentett künn a fronton, mintha semmiféle orvos nem lett volna. Ez az oka annak, hogy módot adtak tanulmányainak minél gyorsabb tempóban való befejezésére annak, aki künn volt a fronton, beszámították a félesztendőket, úgy vették, mintha tanult volna. Igaz, hogy nagyrésze sokkal többet tanult a gyakorlatból, és ha arra való ember volt, sokkal többet tanult odakünn, mintha az egyetemen az elméletet mégegyszerannyi ideig tanulta volna. Ha el méltóztatik képzelni, hogy az orvo-
