Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-302

296 Az oYszággyülés képviselőházának dottak, a gyakorlatba is át vitetett volna, meggyőződésem és hitem, hogy némileg jobb volna a vélemény a Bethlen-kormány tagjairól az ország közönsége előtt, mint amilyen ma. Remélem tehát, hogy a t. igazságügyminiszter úr által előadottak nem tolódnak ki tényleg ad graeeas calendas, nem két, vagy három esztendő múlva valósulnak meg, hanem abban a gyors ütemben, amiként azt az igazságszolgáltatás érdeke megköveteli, meg is valósulnak. Én ma itt két kérdésről óhajtok különösen beszélni. Az egyik egy törvénytelen rendelet kérdése, amelyet az igazságügyi kormány hozzájárulásával minden törvény ellenére adtak ki, s amely rendelet a magyar igazságügy kárára — sajnálatomra — hosszú hónapok: óta életben van, bár visszavonását többször megígérték. Ez az első kérdés. A másik kérdés pedig, amelyről az előttem felszólalt t képviselőtársam beszélt, és amelyre vonatkozólag szeret* tük volna hallani az igazságügyminiszter úr véleményét is, az esküdtszék kérdése, amelyet én nem igazságügyi formaságnak és nem igazságügyi eljárási módozatnak tekintek, hanem olyan kérdésnek, amelyet Magyarországon a köztisztesség, a társadalmi élet tisztessége érdekében mentől hamarább meg kell oldani. (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) Ebben a kérdésben csak annyit óhajtok mondani, hogy a magyar népnek sajátos természetét, r amelyre itt a Képviselőházban és kint a népgyűléseken is annyiszor szoktak hivatkozni, nem tudom felismerni az esküdtszéknek kérdésében. Ha jó az esküdtszék Amerikának, ha jó Angliának, ha jó Németországnak, Franciaországnak és Ausztriának, tehát mindazoknak t az országoknak, (amelyeket a nyugati kultúra ^ országainak, szoktak nevezni, nem tudom megérteni, hogy <a magyar népnek sajátos természete, amely megkívánj egész világgal szemben a nyilt választójogot, miért kívánja meg, szintén az egész világgal szemben, azt is, hogy az esküdtszéki eljárást helyre ne állítsák, noha már megszűnt a háború, és vége van a forradalomnak. — (Simon András: Egy pár felsorolt állam azt mondotta, hogy nem jó az esküdtszéki intézmény! — Rassay Károly: Hol mondták? — Simon András: Például Ausztriában! — Rassay Károly: Miért van akkor érvényben, ha azt mondta az állam? — Zaj-) Elnök: Kérem a képviselő uraikat, ne méltóztassanak párbeszédeket folytatni. Fábián Béla: T. Képviselőház! Meg kell állapítanunk azt, hogy az esküdtszék behozatala a magyar bíróságnak -érdeke. A magyar bíróságokat vissza kell állítani arra a piedesztálra, amely piedesztált sajnos, bizonyos mértékben megingatta a háború és a forradalmak ideje. Ha mi a bíróságokat távol akarjuk tartani a politikától, akkor a bíróságokat meg kell kímélnünk attól, hogy olyan ügyekben, amelyekben nem a bíró, hanem a politikus jelentkezik, a bírák a maguk véleményét hallassák. Igenis, erre valók az esküdtszékek. Politikai perekben hpzzák meg az esküdtszékek a maguk verdiktjét. Abban az esetben, ha az esküdtszék verdiktje elítélő, a büntetés mértékének megállapításánál a bíró még mindig hallathatja szavát. (Szabó Iván: Az nem politika, ha az esküdtek mondják az ítéletet?) De ez nem destruálja a bíróságokat. (Szabó Iván: Ez igaz.) A bíróságokát ina teljes mértékben destruálja az, hogy 3Û2. ülése 1929 június 3-án, hétfőé. politikai perekben a bíróságnak ítéletet kell mondani. Az én igen t. képviselőtársam előtt legalább olyan szent a bíróság, mint előttem. Meg vagyok győződve arról, hogy egyes politikai perek tárgyalását a t. képviselőtársam éppen olyan szomorúsággal kíséri, mint én. Nagyon örülnék, ha a budapesti büntetőtörvényszékről nem olvasnék néha^ politikai tárgyalásokkal foglalkozó tudósításokat azért, mert ezeknek a tárgyalásoknak lefolyása nem alkalmas arra, hogy a bíróságot fenntartja azon a piedesztálon, amelyen a bíróságot valamennyien látni szeretnénk. Meg kell állapítanom azonban azt is, hogy vidéken, a győri törvényszéken lát; tam éppen az elmúlt hetekben olyan gyönyörű példáját a bírói ítélkezésnek, amelytől a szívem tele volt örömmel. Azt láttam, hogy a tanácselnök és az egész bíróság felemelkedett egy régi időkből származó perben arra a magaslatra, hogy három katonatiszt vallomásával szemben egy vádlottnak tanuk által nem támogatott vallomásra azt mondta, hogy azt hiszi el, mert a másik három tanú vallomását aggályosnak tartja. Nem akarom a bíróságot a mindennapi életbe belevonni; nem szabad hogy a mindennapi élet kérdéseiben döntsön a bíróság és az is a véleményem, hogy az esküdtszék védelem a kormány túlkapásaival szemben az esküdtszék védelem a közigazgatási hatóságok túlkapásaival szemben és az esküdtszék az egyedüli védelem a korrupció ellen. Ha van esküdtszék, a sajtónak módjában lesz a köztisztesség érdekében olyan kérdéseket is feszegetni és olyan tényeket is megírni, amelyeket esküdtszék hiányában ma megírni nem mer, azért, mert sajnos, ma az a helyzet, hogy az az újságíró nemcsak a toll szárát, hanem a körmeit is lerágja, mielőtt a köztisztességgel kapcsolatos általános kérdésekről egy cikket meg merne írni. Méltóztassék tehát elhinni, nincs semmi veszedelem, az országot nem fogja semmiféle baj és veszedelem fenyegetni akkor, ha az esküdtszéket be méltóztatnak hozni; míg ellenben akkor, ha nem méltóztatnak behozni az esküdtszéket, az állami életnek, a gazdasági életnek sok olyan kinövését méltóztatnak mesterségesen kitenyészteni, amelyek lenyesegetése pedig az ország érdekében való volna. Most itt van, t. Képviselőház, annak a rendeletnek kérdése, amely ellen én hosszú hónapok óta faarcot folytatok. Kiadatott egy rendelet, amelyet nem az igazságügyminiszter úr adott ki, de amelyet az igaaságügyminiszter űr hozzájárulásával adtak ki; az úgynevezett jövedéki rendelet. Ez a rendelet törvénytelen. Én felelősségem teljes tudataiban merem nemcsak itt állítani, hogy a rendelet törvénytelen. Törvénytelen három okból: elsősorban azért, mert annak a törvénynek intézkedése ellenére, amelynek alapján kibocsáttatott, nem mutatták be az országgyűlésnek; másodsorban törvénytelen azért, mert intézkedései szeimbenállanak a büntetőtörvénykönyv és a bűnvádi perrendtartás intézkedéseivel, és harmadszor törvénytelen azért, mert intézkedései beleütköznek a törvényeikben foglalt abba az általános^ alapelvbe, amely szerint valakinek a saját ítélkezésebői haszna nem lehet. Egy olyan rendeletet bocsátanak tehát ki. amelyben kodifikálva van az, hogy a bíró, aki ítélkezik, a saját ítélkezéséből hasznot húz. Most méltóztassék elképzelni a régi magyar törvények szellemében ezt a gondolatot, hogy egy bíró abban az esetben, ha a vádlottat nem ítéli el, nem kap pénzt, ha pedig elítéli, akkor pénzt kap: ez a régi magyar felfogással és törvényeinkkel annyira ellenkezik, hogy én*ennek a rendeletnek visszavonását