Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-302

282 Az országgyűlés képviselőházának talt ügyvédekre kell gondolnom és egyszersmind gondolok a nyugdíjba vonult bírák bizonyos százalékára és pedig azért, hogy ebben a testületben valóban Összeér jen a magyar jogászság ez a két illusztris testülete^és egyrészt a bíró a maga bírói szellemével, másrészt az ügyvéd a maga gyakorlati élettapasztalataival valóban olyan új egységes testületet létesítsen, amely olyan reform lesz, amely hitem szerint nemcsak azért válik be, mert a bíróságokat tehermentesíti, hanem beválik azért, mert a felek keresni fogják inkább ezt a bíróságokat, mint a formalizmusnak jobban kitett rendes bíróságokat. (Ügy van! Ügy van!) T. uraim! Ha arra gondolok, hogy lehet-e az igazságügyi bevételeket fokozni, akkor eleve kijelentem, hogy nem gondolok olyan illetékemelésre, amely illetékemelés során az ügyvédi érdekek sérelme jelentkeznék, tehát ahol az ügyvédeknek, az amugyis megnyomorított ügyvédeknek az illetékeket előlegezni kellene. (Helyeslés a Ház minden oldalán.) Itt illetékemelésre nem gondolok. Sőt egyáltalában nem foglalkozom az illetékemelés kérdésével ezidő szerint; egy gondolattal azonban mégis foglalkozom és ez az, hogy a magánvádas ügyekben bevezessük az illetékkötelezettséget. (Helyeslés.) Ezt nemcsak én kívánom, ez nemcsak az én ötletem, ezt a sajtóankéteken az érdekeltségek, az ügyvédek, a sajtó egyaránt felhozták és az azóta folytatott különböző ankétjeim egyaránt arra az álláspontra helyezkedtek, hogy kívánatos a magánvádas ügyekben az illetékkötelezettség behozatala. Elvi szempontból pedig ez a kérdés már nem aktuális, mert hiszen bizonyos vonatkozásban a magánvádas ügyekben, sőt még a közvádas ügyekben is máris jelentkezik az illetékkötelezettség. Csak arról van szó tehát, hogy ezt az intézményt mentesítsük attól a privilégiumtól, amellyel sokan, de nagyon sokan visszaélnek. (Helyeslés.) T. Uraim! Ami a bírói továbbképzés kérdését illeti, ezt a kérdést felvetették már a pénzügyi bizottságban, itt azonban még nem volt róla szó. A magam részéről azt tartom, hogy igen jól beváltak azok a bírói továbbképző tanfolyamok, -amelyeket a háború előtt Balogh Jenő elődöm tartatott és itt az ideje, hogy ezt az intézményt felújítsuk. Éppen, ezért a költségvetésben az idevonatkozó tételt felemeltem és hiszem, hogy ez az intézmény nagy mértékben elő fogja segíteni a bíráknak azt a továbbképzését, amely mindig szem előtt tartja, hogy nem az a legjobb bíró, aki a törvényszakaszokat az utolsó betűig tudja, hanem az, aki az élettől soha el nem szakad, hanem az élet változó jelenségeit folyton figyelemmel kíséri, ennek következtében együtt él a polgársággal és ha magas pódiumról ítél is, de szemhatára a mélységeket mindig végig tudja tekinteni. (Élénk helyeslés a Ház minden oldalán.) T. Uraim! Hangsúlyozni kívánom, hogy a magam részéről nem tartom szerencsésnek az utóbbi időszakokban követett azt az eljárást, hogy a bírákat különböző közigazgatási teendőkbe vonták be. (Ügy van! Úgy van! a Ház minden oldalán.) Szilárd elhatározásom, hogy közigazgatási teendőkre kir. bírót nem adok oda. (Helyeslés.) T. Uraim! Nem lebecsülése ez annak a másik fontos szolgálati ágnakj, hanem annyira más a mentalitás az egyik és a másik területen, hogy ami igen nagyszerű feladat lehet a közigazgatásbán, az a bíró gondolkozását úgy megváltoztatja,, úgy 'kicseréli, hogy én azt a bírót bíróii judiciális feladatra alig tar- • 302. ülése 1929 június 3-án, hétfőn. torn alkalmasnak, aki végigjárta a közigazgatás magasabb skáláit. (Helyeslés.) Teszem ezt azért is, mert nem akarom, hogy a bíró bürokratává fejliőidjék. Elég baj van a tömegperekkel. Az írásbeli munkák sokasága már nagyon sablonos, már nagyon a bürokratizmus felé hajtja a m. kir. bírói kart. Még ma nem fertőzte meg az ítélkezést, de éppen azért kell mentesíteni őt mindattól a tömegmunkától, sablontól és az írásbeli teendőktől, hogy a bürokratizmus szelleme rá ne tapadjon és meg ne fojtsa a tisztái, a nyugodt és a magyar temperamentumnak megfelelő bölcs ítélkezési képességét. (Helyeslés.) T. Uraim! A bírák már 20 év óta nem kapták meg a törvényhozás törvényeit. Egy régi mulasztást igyekeztem pótolni akkor, amikor ennek következtében aziránt intézkedtem, hogy a folyó költségvetési évben a megtakarítások terhére pótlóan 1920. évtől kezdve az összes igazságügyi törvényeket még a folyó esztendőben kiosszák a bíráknak. A jövőre nézve pedig életbe kívánom léptetni azt a régi szokást, hogy a megjelent törvényeket, nemcsak az igazságügyi vonatkozásúakat, a bírák az Igazságügyi Közlönnyel együtt állandóan megkapják. (Helyeslés.) Ez is olyan mulasztás volt, amely hihetetlen megterhelést jelentett egyrészt a bíráknak, akik — tudjuk jól — a magukéból voltak kénytelenek ezt pótolni, másrészt pedig igen veszedelmes precedens volt, hogy a bírákat t otthagyták tanácstalanul és minden segítség nélkül a maguk lábán; mintha nem törődtek volna azzal, hogy a törvényhozás alkotásait elsősorban annak kell ismernie, aki a törvényt alkalmazza. (Ügy van! Ügy van!) Azt hiszem, hogyha a királyi bírák javadalmazását javítjuk, ugyanakkor levesszük a vállukról mindazt a terhet, amely nem bírói feladat és amikor arra gondolunk, hogy a királyi bírák valóban a maguk nemes élethivatásának, elsősorban az ítéletmondásnak élhessenek, akkor azt hiszem olyan cél felé törekszünk, amelyben valamennyien egyetértünk. (Ügy van! Ügy van.) En a magam részéről semmi mást jobban nem kívánok és semmit jobban előmozdítani nem óhajtanék, mint azt, hogy annak a bírói karnak, amely büszjkén és egyenesen állt a megpróbáltatások során is, s a megpróbáltatások s a gondok súlya miatt csak tekintete süllyedt a földre, ennek a bírói karnak tekintete ismét a magasban járhasson és ennek a bírói karnak, amely sohasem várt semmiféle luxust, csak tisztességes megélhetést, visszatérjen az, ami legjobb jellemzője Volt, a nyugodt lelkiismeretnek járuléka, a derült kedély. Hiszem, hogy ugyanakkor, amikor az államnak megtakarításokat érünk el, ezt is el fogjuk érni és a magyar bírói kart visszavezethetjük oda, ahonnan, sajnos, súlyos esztendők, tizenöt esztendő viharai letaszították. (Ügy van! Ügy van!) T. Uraim! Az ügyvédi probléma ma legalább is olyan fontos, mint a bírói probléma. Örömmel hallottam Wolff Károly t. barátom felszólalását a pénzügyi bizottságban, mert ő mint bíró, maga hangsúlyozta a legnagyobb mértékben. hogy itt súlyos és sürgős teendők vannak. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a magyar ügyvédségnek szintén óriási tradiciói vannak, neniesak a,

f királyi bíráknak, hanem a magyar ügyvéd* ségnek is és helyes, ha ma ő róluk is hálával és tisztelettel emlékezünk meg. A magyar ügyvédség tradiciói Kölcseyn, Kossuthon, Deákon fakadtak és ma sem szakadtak meg. A magyar ügyvédség tradiciói közé tartozik az, hogy önzetlenül, a közért dolgozzon, a magyar ügyvéd-