Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.
Ülésnapok - 1927-302
'Az országgyűlés képviselőházának ség tradíciói közé tartozik az, hogy a közszabadságokért lelkesedjék, és a magyar ügyvédség tradíciói közé tartozik az, hogy a szegény emberek ügyét ingyen képviselje. Számtalan ingyen munka, teljesen bizonytalan jövedelem és a véletlennek esetleges lehetőségei, ezek jellemzik az ügyvédi pályát ma. Megpróbáltatásai nem voltak kisebbek, mint a bíróságé. Ugyanazoknak a reformoknak végrehajtásában segédkezett az ügyvéd, ugyanazoknak a reformoknak előkészítésében és ugyanazoknak a gazdasági válságoknak következményeit szenvedte, ezenkívül még a hadbavonulással együtt az irodabezárás rémét, a perek felfüggesztésével az iroda elnéptelenedését, az ^ ügyletkötések szünetelésével a perek szünetelését, a künnlévőségek devalválódásával az exisztencia megszűnését szenvedte végig az ügyvédi kar és ha még hozzávesszük, hogy a trianoni területveszteséggel szlemben áll a csonka országra összezsúfolt ügyvédi létszám emelkedése, akkor valóban megállapíthatjuk, hogy alig túlzás az, ha ügyvédi nyomorról beszélünk. Arról is kell beszélnünk, hogy ebben az országban egy idő óta animozitás észlelhető az ügyvédekkel szemben. Igaztalan ez, mert az animozitás többnyire abból származik, hogy olyanok nem tudnak jó szívvel nézni az ügyvédre, akik akkor, amikor ügyletet kötöttek, zugírászszal kötötték vagy azt sem vették igénybe és amikor^neres ügyük támadt, azt az ügyvéd vesztette már el, noha a zugírásznak vagy neki saját magának hibájából. (Ügy van! Ügy van!) Már pedig a pervesztesek sohasem fizettek szívesen expenznótát; a pervesztesek mindig másban és sohasem magukban keresik a hibát. Azután, ne feledjük el, volt egy időszak, amikor az újságokban olvastuk, hogy X ügyvédnek ennyi, Y ügyvédnek annyi tárgyalási díjat állapítottak meg. Sok-sok ezer ügyvéd közül egyszer egynek, vagy kettőnek állapítottak meg ennyi díjat, amíg a többiek éheztek és nem találtak munkát és azok közül, akiknek megállapították azt a magas díjazást, meg kellene nézni egyszer, — érdemes volna statisztikát csinálni — hogy hányan kaptak meg abból csak egy fillért is, hányban kaptak csak kis töredéket abból a nagy díjból, amelyért azonban az ódiumot az egész karnak viselnie kellett. (Ügy van! Ügy van!) Meg kell említeni még a társadalmi kötelezettségeket, amelyek az ügyvédre hárulnak. Az ügyvédnek mindenütt ott kell lennie. Nincs az a párt Magyarországon, amelynek alapításában részt ne venne. Mindenütt ott van az ügyvéd. Az ügyvédek vállalják az ingyen munkát nemcsak a bíróságnál, hanem társadalmi téren, vállalják a szociális téren, vállalják tehát nobile officiumként azt, amit általában a megyéknél a nemes urak végeztek. T. Képviselőház! Meg akarom állapítani, hogy az ügyvédek ezt a nagy megpróbáltatási időszakot becsülettel állották meg, f mert nem igaz az, hogy az ügyvédi etika leszállott volna. Kevesebb ma az ügyvédi fegyelmi ügy, mint volt a háború előtt, (ügy van! a közében.) pedig minden ok megvolna arra, hogy a bűnözés kiterjedjen. Megállapítom azt is, hogy az, hogy kevesebb a fegyelmi ügy, nem az ügyvédi etikának a fegyelmi bíróságban való csökkenését jelenti, mert hiszen megvan annak a próbája is. A fegyelmi bírósághoz került ügyek területén tapasztalhatjuk ugyanis, hogy az ítélkezés rendkívül szigorú. Ennek következtében a kevesebb fegyelmi ügy szigorú ítéletekkel tanúsítja, hogy az ügyvédi kar etikája nem szálott le, hanem aránylag inkább emelkedett. Az ügyvédség ma is keserves kenyér, és se302. ülése 1929 június 3-án, hétfőn. 283 gítenünk kell ezen az ügyvédségen. Segítenünk kell nemcsak azért, mert ez országos érdek az igazságszolgáltatás szempontjából, de országos érdek azért is, mert az ügyvédek hivatott ^vezérei a magyar társadalomnak és lehetőséget kell találnunk annak, hogy a magyar társadalomnak ezek a hivatott vezetői megtalálják a maguk megélhetését és helyes irányban vezethessék ezt a társadalmat. Ma az ügyvédi diploma nem kenyér. Az ügyvédi diploma ma egy ki nem húzott sorsjegy, amelynek tulajdonosa reménykedik a jövőben és fizeti évről-évre a magas kamarai díjakat, mint az osztálysorsjáték részleteit. Itt akarom csak egészen röviden megemlíteni azt, amire Gál Jenő t. barátom is célzott. Egyetértek vele. Ha egy bíró vagy bármilyen közigazgatási tisztviselő átmegy az ügyvédi pályára, akkor a mai ügyvédi rendtartás értelmében semmiféle tekintetben korlátozva nincs, hogy hol és milyen fórumok előtt képviselhet feleket. (Örffy Imre: Elég baj!) Ki kell ellenben jelentenem, hogy lehetetlennek, meg nem engedhetőnek tartom erkölcsi szempontból azt, hogy olyan fórum előtt közeli időben eljárjon az, aki valamely fórumról eltávozott, amely fórumnak részese és tagja volt. (Általános helyeslés és taps.) Ez destrukció. Ha mód és alkalom fog kínálkozni, — bár e percben ennek aktualitása nincs, mert a nyomorúságos üp-^védi pályára már nem szaladnak at az emberek más pályákról — akár az ügyvédi rendtartás reformja, akár más reform során a magam részéről gondoskodni kívánok arról, hogy a jövőben ez be ne következhessen. (Általános helyeslés.) Szólni kell még a segítés kérdéséről. Az ügyvédnyomorról tudjuk, hogy elsősorban f a gazdasági helyzetnek függvénye.^ A gazdasági helyzeten én segítenék a legszívesebben, de méltóztatik tudni nagyon helyesen, hogy a koldustárca segíthet legkevesebbet. Reformokról hallottunk. Főképpen a jövő kérdésével foglalkozva a numerus clausus, a bifurkáció, az ügvvédi rendtartás reformja talán segíteni fog a mai ügyvédek gyermekein, unokáin, ha tényleg behozzuk és megvalósítjuk. Nem tudom, hogy tényleg meg fogjuk-e csinálni. Ezekkel a kérdésekkel behatóan szándékozom^ foglalkozni és előbb-utóbb az ügyvédi rendtartás reformjával kapcsolatban ilven vagy olyan irányban ezeket a kérdéseket is el fogjuk dönteni. Megvallom egészen őszintén, nem ez az ügyvédkérdés megoldásának nyitja. A ma kérdése a kenyér kérdése, a munkaalkalmak szaporítása az egyik oldalon, a másik oldalon pedig a zúgírászat visszaszorítása és szigorú megtorlása. (Helyeslés.) Örömmel mutathatok rá, hogy a közelmúlt hónapokban a belügyminiszter úr részéről megjelent egy igen helyes rendelet, amely véget vetett annak a törvénysértő ellenszenvnek, amellyel a közigazgatási hatóságok egyik-másik szerve viseltetett az ügyvédi karral szemben. Ez a belügyminiszteri rendelet a közigazgatási hatóságokat figyelmezteti arra, hogy az ügyvédeknek — ridiculum est, hogy erre figyelmeztetni kell az ügyvédi rendtartás 50 éves jubileumával kapcsolatban — az a feladatuk, hogy feleket képviseljenek, hogy ügyvédeknél ez tisztességes, megbecsülendő dolog, hogy ez a hivatásuk, hogy tehát az ügyvédekkel a közigazgatási hatóságoknak szóba kell állaniok és határozataikat az ügyvédeknek kell kézbesíteniük. A rendelet részleteit nem mondom el, csak Örömmel mutatok rá arra, hogy a belügyminiszter úr ezt a rendeletet kiadta és hiszem,