Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-301

262 Az országgyűlés képviselőházának (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: A vádszámára, nem is a bíró számára! Erősítem a képviselő úr álláspontját!) Mondjuk, hogy a vád számára, így is elfogadom. Annál keyésbbé, ha a vád számára, mert a vád csak perfél, épp olyan ügyfél a bíró előtt, mint én, aki ügyvéd vagyok és éppen olyan ügyfél, mint az, akinek képviseletében odamegyek. Ez az objektivitás tehát, amelyet én hirdetek, a mellett szól, hogy a bíró ellenőrzése lehetőleg ne jöjjön későn, a bíró ellenőrzése ne legyen már egy előterjesztési munkálkodás. A soros viszgálóbírónak a rendőrség épületében való megjelenése, irodájának ott tartása semmibe sem kerül, de felszabadítja a rendőrséget ez alól a felelősségteljes feladat alóL Végtelenül sajnálom, hogy ime rám parancsol a klotürlámpa zöld szeme és nem folytathatom. Egv mondatot legyen szabad még elmondanom arra, amivel az előadó úr befejezte beszédét, amikor a Kúria elnökének kritikai szavait idézte bizonyos tárgyalásokra vonatkozólag. En aláírom ezeket a szavakat és kifejezést is adtam ennek olyan helyen, ahol a nagy nyilvánosság előtti felelősségérzet parancsolta, hogy ezeket elmondjam. De hogy lássa a mélyen t. miniszter úr, hogy nem a felekben van a hiba, hanem másutt, hadd mondjak meg egyet. Abban a perben, amelyre vonatkozólag a királyi Kúria elnöke nyilatkozott, a bíróság a tárgyalást bevégezte február 5-én. Felolvasták az ítéletet, és az az ítélet ma, május végén, nyár közepén, nincsen készen. Bocsánatot kérek, nem mondottam volna ezt el, de az már mégis szokatlan dolog, hogy egy ítélet, amelyet felolvasnak, egy jegyzőkönyv, amelyet mindennap gyorsírtak és gépírtak, amelyet mindennap ellenőriztek, hónapokig nem jut ki a büróból. Ez egy igazságügyi furcsaság, másnak nem nevezhetem. A nagy közönség állandóan kérdezi, hogy mi lesz már egy üggyel, amely őt izgalomban tartotta. Nekem Ízlésem tiltja, hogy erről beszéljek, mivel ebben az ügyben funkcióm volt, de ha már az előadó úr szóbahozta, ennyit, azt hiszem, szabad volt megmondanom. (Erődi-Harrach Tihamér: Elvonatkoztatva is megáll!) Az igazságszolgáltatás ilyen fokú lassúsága és ilyen módszere nem szolgálja az igazságügybe vetett bialmat és hitet és nem szolgálja azt a nagy tiszteletet, amelyet lelkünkben tradicionaliter hordozunk a bírósággal szemben. Ezeket voltam bátor elmondani, fenntartva magamnak azt, hogy a részleteknél egyes adatokat még megvilágíthassak. (Helyeslés balfelől. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Petrovits György jegyző: Erődi-Harrach Tihamér! Erődi-Harrach Tihamér: T. Képviselőház! Gál Jenő t. képviselőtársam nagyon emelkedett szép szavakkal emlékezett meg a bírákról. Az Ő felfogását ebben a tekintetben meggyőződésem szerint a Ház minden egyes tagja osztja. Fokozottabb mértékben osztják azonban azok, akik a bíróságokkal bármilyen vonatkozásban, azonban mégis közvetlenül kapcsolatban vannak. Ismerjük és tudjuk azt az emberfeletti megfeszített mukát, amelyet ma a bíróságok végeznek. Kicsillan ez a miniszteri indokolásból is. A miniszteri indokolásnak egész szövegezése és szelleme alátámasztja és indokolja ezt a meggyőződést. Erezzük és tudjuk ezzel szemben azt, hogy a bírák anyagi szempontból ma inferioris helyzetben vannak. Némi remény csillámlik ki a költségvetésből erre vonatkozólag és ezért kö301. ülése 1929 május 29-én, szerdán. szönet illeti meg az igazságügyminiszter urat, hogy a képesítési pótlékot, habár nem is kielégítő mértékben, de mégis felvette a költségvetésbe. Emlékezünk arra, hogy az elmúlt költségvetési vita során az országos határozatban megnyilvánult egységes felfogás követelőén lépett fel ebben a tárgyban és honoráljuk a pénzügyminiszter úr állásfoglalását, amikor ennek eleget tett s lehetővé tette a képesítési pótléknak felvételét. Kifogásoljuk azonban, — és azt hiszem ebben osztozik az egész Ház — hogy ez a mee-oldás nem kielégítő és abban a reményben vagyunk hajlandók ezt elfogadni, (Zsitvay Tibor igabságügyminiszter: Fokozatosan!) hogy a fokozatos fejlődés útján ennek a tételnek további kiépítése követi ezt az első lépést. Gál Jenő t. képviselőtársam és az előadó úr is hivatkoztak bizonyos technikai nehézségekre, amelyek a bíróságok működésében mutatkoznak. Teljesen osztozom ebben, ezért azonban a bíróságot felelőssé tenni nem lehet. Mert hogyan foglalja az az agyonhajszolt, agyondolgozott bíró az ítéletét nyomban írásba, amikor hiányzik a megfelelő segédszemélyzet és hiányzik a megfelelő technikai apparátus. Ismételten hangsúlyoztam az igazságügyi tárca tárgyalása során elhangzott felszólalásaimban, hogy amikor az egész vonalon, az igazgatásnak minden ágában, a magántisztviselőknél, a magánalkalmazottaknál, mindenütt rendelkezésre áll a segédszemélyzet, egyedül a bíró, aki a legmagasabb szellemi tevékenységet folytatja, aki a legnehezebb szellemi működést végzi, kényszerül arra, hogy manuális munkát végezzen. Amikor a tárgyalási terem központja a felek izgalmainak, amikor jobbról-balról hangzanak el röpke szavak, megjegyzések, jogi okfejtések és kifejtések, akkor kényszerül a bíró arra, hogy gyakran manuális tevékenvséggel gyötrődjék, kinlódjék és szellemi erejét ezzel tönkreteszi és sorvasztja. Ebben látom a mi igazságszolgáltatásunknak legnagyobb hibáját. A bírót úgy képzelem, hogy fennül az olimpuson és ítélkezik, de nem végez semmi technikai, kezelési, manuális munkát. A bíró igazságot szolgáltat, igazságot oszt, de nem vezet jegyzőkönyvet, nem foglal írásba ítéletet, hanem kifejezi azt a jogi akaratot, amelyet a magyar királyi bíróság nevében kifejezésre kell, hogy juttasson. Ezzel kapcsolatban engedtessék meg, hogy egy-két szóval megemlékezzem a telekkönyvvezetőkről is. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Nem lekicsinylendő ma a telekkönyvvezetők szerepe. A telekkönyvvezetők igen fontos funkciót végeznek az igazságszolgáltatás keretén belül, mert hiszen egy-egy telekkönyvvezetői tévedést a jogok vesztése követheti és súlyos jogi konzekvenciákkal jár minden tekintetben, éppen ezért a telekkönyvvezetők maguk szorgalmazzák és kérik az Ő képesítésük felemelését és azt hiszem, a köz érdekében áll, hogy ennek a kérésnek elég is tétessék. (Ügy van! a jobboldalon.) Az ország ma a különböző ingatlanforgalmak özönében, tömegében áll, a mai telekkönyvvezetői létszám nem elegendő. Erezzük és látjuk azt, hogy a vagyonbiztonság, a forgalom biztonsága szenved, amikor ilyen késedelmes módon nyernek a telekkönyvi darabok elintézését. Látom azt, hogy az egyik járásbíróságnál, amelyhez kerületem egyik része tartozik, az ottani telekkönyv lehetetlen állapotban van. Habár erősítést kaptunk, az ideiglenesen kisegítőnek kirendelt telekkönyvvezető már nem tud megbirkózni az anyaggal, miután a széljegyzetek tömegével foglalkozik és egy-egy darab bevezetése ma ötször annyi munkába kerül, mint került volna akkor, ha a rendes, megfelelő személyzet