Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-301

Az országgyűlés képviselőházának 3 rendelkezésre állhatott volna. Ma, amikor a földbirtok eladósodásáról beszélünk, amikor látjuk azt, hogy a földbirtokok egyenként és állandóan parcellázódnak, porlódnak, amikor látjuk, hogy milyen komplikációkat okoz a földreform késedelmes keresztülvitele, amikor a nagybirtokosok szenvednek amiatt, hogy az Ofb eljárás a telekkönyvben keresztülvezetve nincs, amikor ma panaszokkal jön az a középbirtokos vagy nagybirtokos, hogy őt terhelték meg a földadóval, ma, amikor a kisember panaszkodik amiatt, hogy cserekárpótlásul odaadott birtoka után a földadót ő fizeti, holott^ annak a földnek már kétesztendeje nincs birtokában, arra a meggyőződésre és konklúzióra jutok, hogy itt energikus és sürgős intézkedésre van szükség. Előttem szólott i képviselőtársam beszélt az ügyvédség kérdéséről. Nem akarom megismételni azokat a panaszokat, amelyeket évről-évre elmondottunk, az én saját csekély személyem és többi képviselőtársaim, akik ebben a kérdésben felszólaltak. Köztudomású, már a társadalom széles rétege is tudja^ azt, hogy egy mélyreható ügyvédi nyomorral állunk szemben. t Ma már nem elegendő ezt egyszerűen konstatálnunk, ma már eljutottunk az ügyvédi nyomornak abba a stádiumába, amikor ez társadalmi kérdéssé vált, amikor az államnak és a társadalomnak egyformán kötelessége ezt a kérdést saját érdekében komolyan stúdium alá venni és intézményesen megoldani. Nem óhajtok itt részletes programmot adni, hisz ez nem feladatom. Bizalommal vagyok az igazságügyminiszter úr személye iránt, ismerem az ő erre vonatkozó felfogását és tudom, hogy ami ezen a téren megvalósítható, azt ő meg is fogja valósítani. Csak egy-két szempontot vagyok bátor felhozni. Nem egyéni gondolatok ezek, nem egyéni kitalálások, hanem olyan kérdések, amelyek az ügyvédi társadalomban úgy szerepelnek, mint remédiumok; ha nem is olyanok, amelyek ezt a kérdést gyökerében megoldják, de minden esetre olyan megoldási tervezetek, amelyek ezt a kérdést előbbrevinni képesek. Azt képzelem, hogy az ügyvédségnek a legelsősorban és a legeredményesebben lehetünk segítségére, ha olyan munkatereket biztosítunk számára, amely munkaterek létesítése nem jár sem a társadalomnak, sem az államkincstárnak nagyobb megterheltetéséyel, viszont annak segítségével az igazságszolgáltatást is előbbre viszi. Én látom azt, hogy az alsóbíróságok és főként a járásbíróságok túl vannak terhelve igen csekély értékű bagatell perekkel. Néha egy-egy kisebb szubsztrátumú, 20—30 pengős per tárgyalása több idejét veszi igénybe annak a járásbírónak, mint sokkal nagyobb szubsztrátumú, nagyértékű pereké. Ennek következtében felmerül az a kérdés, nem volna-e lehetséges, hogy egy külföldi intézménynek, a békebírói intézménynek meghonosításával ezeket a kisebb pereket a bírói gépezetből kikapcsoljuk. Ha a békebírói intézményt felállítanák, amely ha nem is a strikt-jog alapjája, hanem a ius aequum alapján ítélkeznék, talán még közvetlenebbül és a formalitásoknak még nagyobb kiküszöbölésével, én azt hiszem, az igazságot kérő felek érdeke is meg lenne óva és ezenkívül ezen a réven el tudnánk helyezni egy csomó ügyvédet, akik készséggel vállalnák ezt a foglalkozást. A szegényvédelem is állandóan tapétán van az ügyvédség kérdésével kapcsolatban. Tudjuk és mindig argumentálunk azzal, akkor, amikor az ügyvédség közérdekű funkciójáról beszélünk, hogy milyen nagy tevékenységet fejt ki az ügyvédség a szegényvédelem terén önzetlenül, minden ellenszolgáltatás nélkül, sőt igen gyakran :. ülése 1929 május 29-én, szerdán. 263 súlyos üldöztetéseket is vonva magára. Eltekintve attól, hogy kész kiadásainak megtérítését sem igényelheti, tudjuk, hogy egy ügyvéd életében a szegényjogos fél a legkellemetlenebb kliens, (Usetty Béla: Mindig fegyelmi lesz a vége!) aki atttól az ügyvédtől, aki abban a szerencsétlenségben részesült, hogy a kamara őt ügyvédjéül kirendelte, megköveteli, hogy gyakran igazságtalan ügyét győzelemre vigye, és ha az ügyvéd ezt nem tudja kivinni, gyanúsítja, megrágalmazza és a kamara fegyelmi választmányánál tesz ellene feljelentést. Ilyen előzmények után méltányosnak látszik, hogy a szegényvédelmet is valamiképpe honorálják, és az ügyvédnek valami csekély megélhetési bázist jelentsenek az ilyen ügyek, vagy legalábbis valami csekély ellenszolgáltatást biztosítsanak számára. Felvetem azt a gondolatot, hogy a cégügyekben az ügyvédi kényszer behozatala szintén közérdekűnek mutatkoznék és ezáltal lehetővé válnék az, hogy egyrészt a cégügyek helyesebb elintézésével a cégbíróságok működése megkönnyebbedjék, másrészt pedig szintén újabb ügyvédi munkakör biztosíttassák az ügyvédek számára. A legfontosabb és a legsürgősebb intézkedésnek a zúgirászat ellen való intézményes és eredményes törvényhozási intézkedést tartanám. Amíg a zúgirászatot vétséggé nem deklarálják és megbüntetése nem következik be szigorúan, mindaddig az egész jogkereső közönség ki lesz téve egyrészről a zúgírászok tudatlan működésének és tevékenységének, másrészt pedig az ügyvédség is súlyos károsodást szenved. Nagy köszönettel értesültem arról, hogy az igazságügyminiszter úr az Ügyvédi Gyám- és Nyugdíj Intézet támogatását szíves volt fokozottabb mértékben beiktatni a költségvetésbe. Ez volt az igazságügyminiszter úrnak — ha szabad megállapítanom — első ténykedése, mint igazságügyminiszternek. Es nem is tehetett szebbet, nemesebbet és méltóbbat^ orjran valamit, amivel az ügyvédség örök háláját jobban kiérdemelte volna, mint ezt. Szociális volt ez a cselekedet, figyelemmel volt, gondoskodott az özvegyekről, az árvákról, az elnyomorodottakról és ezzel tanújelét adta szociális gondolkodásának és jó szívének. Köszönet érte! A fiatalkoruakra vonatkozó intézkedések tekintetében óhajtanék még egy-két szót szólani. (Halljuk! Halljuk!) Nagy szomorúsággal láttam azt és a költségvetés indokolásában nem találtam meg az indokát annak, hogy ebben a tekintetben a költségvetés kiadási tétele 200.000 pengővel csökkent. A költségvetésnek erre vonatkozó indokolása azt tartalmazza, hogy a népjóléti miniszter úr bizonyos rendelkezései következtében vált ez lehetővé. En, aki a gyermekvédelemmel és a fiatalkorúak bűnözésével immár 21 esztendeje foglalkozom és közvetlenül magam is kapcsolatot tartok fenn ezekkel az intézményekkel, nem fogadhatom el ezeket az indokokat és nem látom megindokoltnak ennek a 200.000 pengőnek a törlését. Látjuk azt, — helyesen utal rá az indokolás egy más tekintetben, amikor az általános bűnözésről szól — hogy a mai gazdasági helyzet nyomán a bűnözés növekszik. Még fokozottabb ezen a téren a fiatalkorúak bűnözése, mert ott nemcsak a szülőknek, a felnőtteknek a gazdasági nyomorúsága szerepel mint tényező, hanem az az általános elerkölcstelenedés, (Egy hang a jobboldalon: Ez igaz!) amely ma a nagy tömegeket uralja. Ma, amikor látjuk azt, hogy egész közéletünk az erkölcstelenedésnek útján van és ez az erkölcstelenedés nem áll meg, hanem tovább 39*