Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.
Ülésnapok - 1927-301
26Ó As országgyűlés képviselőházának utána néztem és megállapítottam, hogyha az igazságügyi bevételeket, amelyet az ország népe az állam igazságszolgáltatásáért fizet, amelyeket leró bélyegj egyekben, befizet illetékekben, befizet peres és perenkívüli járandóságokban az állam pénztárába, elkülönítjük és azt mondjuk : ami igazságügyi bevétel, az csak igazságügyi kiadásokra legyen fordítható (ErŐdi-Harrach Tihamér: Ügy van!), akkor — méltóztassék jól figyelni reám, állítom és bizonyítani hajlandó vagyok — kétszerannyi kezdofizetést adhat az állam az első folyamodású bírónak és ötször akkora fizetést adhat — ötször akkorát — egy felsőbírónak és meg se érzi a költségvetés. Bocsánatot kérek, a bírói függetlenség ott kezdődik, hogy a bíró társadalmilag egyenjogú és egyforma életmódú lehessen azokkal, akiknek az élet a legnagyobb kényelmet biztosítja. (Helyeslés.) Csak gondtalan bíró hozhat elfogulatlan ítéletet. (Erődi-Harrach Tihamér: Ügy van!) Az a bíró, akit megdicsérnek azért, hogy kopott ruhában jár, milyen szívvel ítél meg egy bankfiúnak egymilliárd végkielégítést, amikor maga hazamegy és rántottlevost ebédel, aminek magam voltam szemtanuja itt Budapesten? Félre minden hipokrízissel és félre a szépítgetésekkel! Itt kezdődik az igazságszolgáltatás megjavítása, itt kezdődik a magyar konszolidáció, itt kezdődik a társadalmi nivellálódás, mert csak a bírói karba vetett bizalom adja vissza a hitet és eliminálja azt a társadalmi megkülönböztetést, mely osztályokat teremt, amelyek egymásra nem segítőleg, hanem gyűlölködőleg néznek. À bírónak objektív magasfokú állást, nem pedig heroikus küzdelmet az élettel ! En olyan bírót akarok látni és olyan bíróban volna örömöm, aki úr mindnyájunk felett, aki a függetlenségnek anyagi attribútumaival az állam részéről felruházva, megközelíthetetlenségét már formailag is magában hordja, — nemcsak a személyi kiválósággal, nemcsak a r i egyéni nagyratermettséggel — hanem azzal is, hogy intézmény szerűen gondoskodik a magyar állam arról, hogy minden osztályban és minden szakmában, minden közigazgatási kategóriában lehet hivatalnok, de a bíró nem lehet hivatalnok. A bíró mindnyájunk fölé emelt külön személyiség! (Elénk helyeslés.) Végtelen örömmel látom a mélyen t. minisz ter úr helyeslését s éppen ezért azzal az egyszerű számszerűséggel, amelyet voltam bátor eléj°, tárni, legyen szabadj még egyet hozzátennem. A bírói különállást még státusnak se nevezzük; minden bíró egy külön státus, minden bíró a maga egyéniségével egy külön oszlop. Ha ez így van, akkor a bírói függetlenséget közjogilag is építsük ki akként, hogy a bíró ne legyen kinevezéstől függő egyéniség. A bírói függetlenség ezzel kezdődjék, amint ezt Tisza Kálmán éö Deák Ferenc óhajtották, amikor elválasztották a közigazgatást a bírói feladattól és amikor azt mondották: én féltem a bíróságot a kinevezéstől. Tisza Kálmán és Deák Ferenc harcoltak azért a bizottságokban, hogy a bírónak a felsőbb fokokba való juthatása maguktól a bírák tói és egy államtanácstól tétessék függővé. Akkor egy államtanácsot akartak, amely a felsőbírói kandidációkat ellenőrzi. Ama évtizedek óta, hogy ez a különválasztás megtörtént, a bíróság tanúságot tett arról a képességéről és objektivitásáról, hogy maga tudja kiválasztani a felsőbírókát. En tehát azt mondanám, hogy a felsőbírósághoz az juthasson, akit az a felsőbb f'ök önmagához; emel bírótársnak, titkos módon nyilvánított elhatározása alapján. En megbízom abban, hogy a Kúriára az a bíró kerüljön, 30 f ütése 1929 mäfus^M+en,]szerdák, aki működése alapján hírótársaitól kapja azt a minősítést, hogy abban az évben ő előléptetéshez jut ( Zsitvay Tibor ; igazságügyminiszter : Most is a legtöbb esetben ^történik!) Sőt támogathatom ezt a kijelentést' azzal, hogy a volt igazságügyminiszter úr külön biztosított bennünket arról, hogy ő annyira respektálja a Kúria kandidácionális jogát, hogy soha mást nem nevez ki. Ez igen helyes is. Méltóztassék azonban megengedni, ez még sem az, mint amikor a bíró maga dönt. Mert itt kiket hallgatna^ megi A tanácselnökök kandidácionális véleményét, holott így a királyi Kúria 70—75 bírája kü zül minden évben más 12 ,dönthetne a fölött, hogy a bírói kar érdemes tagjai közül mik éppé a juthassanak be a Kúria bírói karába. Méltóztassanak csak elgondolni, mennyi előny származik abból, a kormányzat felügyeleti joga mennyire objektívebb módon jelentkezik, ha nem kell törődnie a kinevezéssell Igaz, egyet közbe lehet vetni és ez az, hogy a magyar közjog szerint a király nevezi ki a bírót és a végrehajtó hatalmat a király nevében gyakorolják. Ezt az alkotmányjogi elvet feltétlenül tiszteletben kell tartani, meg vagyok azonban győződve róla, hogy nem lehet Magyarországnak olyan királya, aki a Kúria véleményét ne szentesítené és ne adna rá a kinevezés pecsétjét arra, ami a Kúria elhatározása. Javaslat helyett elhatározó hatalmat adnék a felsőbírónak a kiegészítésre és akkor nincs lehetőség és nincs mód arra, hogy a bíró előléptetést várhasson. A bírónál hagyjuk el azokat az osztályozásokat, amiket a múlt igazságügyi kormányzatok létesítettek, hogy belép a VII. fizetési osztály A. csoportjába, belép a B. csoportjába és kap 16 pengővel több lakáspótlékot! Félre ezekkel a kicsinységekkel és kisszerűségekkel ! A miniszter úrnak könnyen módjában áll, csak álljon oda a kormány elé és világosítsa meg ezt a kérdést minisztertársai előtt ekképpen és bölcs elhatározással és bátor lendülettel mondja, hogy ami az állam polgárai igazságügyi kérdésekben, perekben és perenkívüli ügyekben odaadnak az államnak, abból egy fillért sem szabad másra fordítani, csak igazságügyi intézményekre és akkor egyszerre, mintegy varázsütésre megszűnik az, hogy a bírót ilyen szegényesen kelljen dotálni, hogy a bíró a hivatalnoki kasztokba beszorított, éppen olyan köztisztviselő legyen, mint a többi. A bíró nem tisztviselő, a bíró az bíró. Nincs különb cím, nincs nagyobb cím és nincs nagyobb jelleg, min a bíróé. Nem vagyok barátja annak sem, hogy a bírók a nagyságos, méltóságos és kegyelmes címekkel ruháztassanak fel. Hivatali állásában a felsőbíró és az elsőfolyamodású bíró is olyan, mint az una eademque nobilitas. Amint a magyar közjogi nemesség nem ismer klasszifikációt a nemesség kérdésében, úgy a bírói elhivatottság kérdésében se legyen megkülönböztetés rang szerint, ne legyen megkülönböztetés, mint a vállrojtok szerint van egyebütt, Ausztriában, vagy nem tudom hol másutt, ahol hivatali jellegeket tüntetnek fel. Tűnjék ki a magyar felfogás különvalósága, közjogi egészsége, tükröződjék vissza a magyar nagyszerű gondolat a bírói megbecsülésben, úgyhogy a bíró a maga méltóságát ebben az egyszerű névben és abban a nagy tekintélyben találja meg, amellyel őt felruházzuk olymódon, amint voltam bátor említeni. T. Kéipviselőiház! Az ügyvédségről is legyen szabad páir szót mondanom. Itt is elhagyom azokat a tradicionális megkülönböztetéseket, amelyekkel az ügyvédiét felruházták. Igaz, nagyszerű szolgálatokat tett a múltban,
