Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-301

252 Az országgyűlés képviselőházának engem úgy odaállítani, mintha nemzetiségi kérdést csináltam volna a dologból. Nem. En már pártállásomnál fogva sem lehetek nemzetiségi ember. (Meskó Zoltán: Elég szomorú, hogy nem magyar!) En a hazát is csak magyarul tudnám elárulni, hát mit beszél? (Rothenstein Mór: Akkor nem lenne itt! Ezt Meskónak is kellene tudni! — Derültség.) Azonkívül, ha a miniszterelnök úr azt mondja, hogy az én beszédemet ki fogják használni, megjegyzem, hogy az én beszédemet megelőzően Bleyer képviselőtársam nacionalista elvbarátai már írtak az újságban. Tessék ezt elolvasni. Ha ezt felolvastam volna, akkor a miniszterelnök úr joggal vághatná az arcomba, hogy a képviselői immunitással visszaéltem és a magyar népet rágalmaztam. Nem tettem, nem nemzetiségi kérdést csináltam a dologból, hanem szociálistakérdést és kívántam, hogy egyenlő mértékkel mérjenek mindenütt. Ha igaz az, hogy a miniszterelnök úr kiadott egy rendeletet, amely a kisebbségek iskoláztatásáról intézkedik, akkor tessék a rendeletet betartani. Erről volt szó. Nem kívántam egyebet, mint azt, hogy a nemzetiségi kisebbségek számára meghatározott oktatás gyakorlati megvalósítása érdekében sürgősen szervezzen a kormány olyan nagyszámú szemináriumokat a tanszemélyzet számára, hogy a magyarországi kultúrpolitikának ez megfelelő legyen. Azután kértem, hogy a kormány utasítsa a kiküldött bizottságot, hogy munkáját úgy intézze, hogy a szükséges tankönyvek mar az 1929—30-iki tanévre rendelkezésre álljanak. Ez az a szörnyű hazaárulás, amelyet én elkövettem. Még egyszer jelzem, hogy nem nacionalista szempontból, hanem szimplán szocialista szemnontból mondottam, mert nekem az a véleményem, hogy az a szegény bányamunkás, az a szegény gyári munkás akár sváb, aki akár tót faluban lakik, joggal tarthat igényt arra, hogy a miniszterelnök úr rendeletét vele szemben is alkalmazzák és megtartsák. A másik dolog, amire csak egy pillanatig rá akarok térni, a következő. A miniszterelnök úr úgy állítja be az én tegnapi beszédemnek a sajtóirodával kapcsolatos részét, mintha én panaszkodnám. Nem panaszkodom. Megmondottam tegnap, hogy természetesnek találom, hogy egy polgári és kapitalista termelési alapon álló ország kormánya és kormányfője hadakozik a szociáldemokrácia ellen. Ezt én természetesnek találom, nem is haragszom érte, nem is siránkozom felette. De ennek a harcnak egyoldalúnak nem szabad lennie

% miniszterelnök úr. ön a hatalom teljes birtokában van, ezzel szemben mi a jogtalanság gödrében vagyunk nyakig és nem tudunk védekezni azok elein a támadások ellen, amelyek az önök sajtóirodájából kiindulnak. Mert erre nekünk sem a gyülekezési jog nincs, sem sajtószabadság nem áll rendelkezésünkre. Ha Magyarországon gyülekezési jog, a sajtószabadság, egyesülési és szervezkedési jog lenne, akkor miattam írhatna a miniszterelnök úr mindennap lepedőnagyságú cikeket, tudnánk védekezni ellene. De így, kezünk-lábunk meg van kötve, ^ szánk be van tömve (Nagy zaj és ellenmondások a jobboldalon.) és akkor a miniszter urak cikkeket írnak. Örvendek, hogv itt van az igazságügyminiszter, hogy az ő jelenlétében mondhatom meg, hogy Magyarországon két hely^ van még, ahol lehet szabadon beszélni: ez a Képviselőház és a vádlottak nádja. Máshol mindenütt belefojtja a. szót az emberbe a rendőr, vagy a szolgabíró. Itt és a vádlottak padján — ahol még lehet védekezni , rr Vân még nálunk szólásszabadság szo301: illése 1929 május-29-én, szerdán. cialista számára, másut nincs. (Mátéffy Viktor: Ezt maga sem hiszi!) Kérem, én a gyakorlatból beszélek, azonnal rátérek. Megjelennek hatalmas cikkek, a sajtóirodában sugalmazva, a társadalombiztosítói választásról, amelyekben bennünket szimplán tolvajoknak, sikkasztóknak, csalógnak, vörös betyároknak, mindennek elneveznek. (Zaj.) Nem a fővárosban jelennek meg ezek a cikkek, hanem óvatosan, a vidéken. Amikor pedig mi gyűlést hívunk össze és nagy keservesen megengedik a gyűlést, amelyen védekezni akarunk ez ellen az inszinuáció^ ellen, akkor a rendőrtisztviselő azt mondja: kérem, erről nem eneredek beszélni; arról tessék beszélni, hogy mikor lesz a választás, hogy folyik le a választás, többet nem engedek beszélni. Bocsánatot kérek, támadni lehet, ellenben védekezni nem lehet és akkor a képviselő úr még azt mondja, hogy ezt én magam sem hiszem el? En a gyakorlatból beszélek. Fiatalemberek, akiknek a mamájuk odateszi à zsebkendőt, mint egy szükséges nélkülözhetetlen ruhadarabot, a gyűlésen belémfojtják a szót és^ ezért őket senki a világon felelősségre nem vonja. Peyer Károly barátomtól és elvtársmtól megvonták a szót és feloszlatták a gyűlést csak azért, ' mert arról akart beszélni, hogy a mezőgazdasági munkásságot is bele kell vonni a társadalombiztosításba. Ne állítsák úgy oda. mintha Ausztriában, vagy Németországban volnánk, ahol a közszabadságok mindenki számára egyformán megvannak. (Zaj. — Egy hang a középen: Nem naayon.) Nem nagyon vannak Németországban? Kijelentem, még Angliában sincs akkora szabadság, mint Németországban, csak a német jobban tud élni vele. (Zaj.) Végül csak egyet akarok még kijelenteni. Akármennyire fog erőlködni, a miniszterelnök úr nem fogja tudni bizonyítani, hogy tíz év óta, amióta — nem akarok erős kifejezést használni — keresztény és nemzeti kormány áldásait élvezi az ország

1

, (Zsitvay Tibor igazságügyininiszter: Ez elég erős kifejezés!) — ha élvezetnek lehet nevezni a nyomort, egyetlen egy alkalmat sem tud mutatni a miniszterelnök úr, amikor mi szociáldemokraták akár a magyar népet, akár a magyar államot támadtuk volna, rágalmaztuk volna, vagy a mi jelenlétünkben bárki merte volna büntetlenül, ellenmondás nélkül a magyar népet és a magyar államot bántani. (Zaj és ellenmondások a jobboldalon. — Farkas Elemér: Farkas István mai beszéde!) A miniszterelnök úr beleesik abba a mániába, — bocsánat, ha kissé durva ez a kifejezés (Felkiáltások a jobboldalon: Megszoktuk már!) — hogy elhiszi magáról, hogy önkormánya és többsége az ország és a magyar állam és minden támadás, amely e kormány ellen irányul, amely a többség reakciós^ felfogása ellen irányul, mindjárt a magyar állam elleni támadás. Tévedés, miniszterelnök úr. Soha nem támadtuk a magyar népet, a magyar államot és a mi jelenlétünkben ellenmondás nélkül^ nem merte senki támadni. Amikor ellenben támadták a magyar kormány reakciós intézkedéseit, amikor a nyilt szavazásról beszéltek, a közigazgatási terrorról, a sajtószabadság, a szólásszabadság, a gyülekezési jog és a szervezkedési szabadság hiányairól, akkor nem állhattunk oda hazudni, nem mondhattuk, hogy ez nem igaz, kénytelenek voltunk elismerni, hogy mind igaz, amit ; mondanak. Itt azonban azt mondhatom, hogy jó társaságban vagyunk. Nagy Emil van olyan jó konzervatív érzésű magyar ember, mint önök közül igen. sokan. (Zaj a jobboldalon.) Nagy Emil is megállapította, hogy a revízió érdekében azért nem lehet eredményt elérni, mert a magyar kor-