Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-301

"Âz országgyűlés képviselőházának 3 azon álláspontomnak adtam kifejezést, hogy az országgyűlés küldöttsége, az országgyűlés közjogi állásának megfelelőleg, minden * más küldöttséget megelőzne és más szempontok alapján való sorozásért a felelősséget el nem vállalhatnám és ahhoz nem járulnék s egyszersmind kifejeztem azt is, hogyha ennék megfelelőleg a felvétel nem történhetnék meg bármi okból, vagy talán az idő előlreihaladott volta miatt is, akkor maradjon továbbra is a hivatalosan megállapított Programm érvényben, amelyben az országgyűlés két küldöttsége nem foglalt helyet. És most engedje meg a t. Ház, hogy ezen rövid előadáshoz még hozzáfüggesszek egyet: Ezen incidens megítélésére nézve tévedés volna feltételezni, hogy azok részéről, akik hivatali állásuknál fogva a programm megállapításába (befolytak, az országgyűlés közjogig állásának és ebből kifolyó méltóságának sértési vagy kicsiny lési szándéka fennforgott volna. S éppen azért, t. Ház, azon véleményemet és egyszersmind! kérelmemet terjesztem tiszteletteljesen a Ház elé, hogy a Ház véleményét és magatartását ezen kérdésben ne befolyásolja az a feltételezés, melyet említettem, mely meggyőződésem szerint, nem forgott fenn.» Igen t Képviselőház! Ezzel az elnöki válasszal a kérdés nem volt elintézve, sőt a válasz egyik passzusát Eötvös Károly ugyanazon a napon interpelláció keretén belül kifogás tárgyává tette. Erre az elnök Szükségesnek látja önmagát megmagyarázni. Szilágyi Dezső tehát ismét megmagyarázza délelőtti napirendi felszólalását. Azt mondja (olvassa); «Aim a képviselő úrnak az országgyűlés küldöttségeinek fogadására vonatkozó észrevételét illeti, fel kell említenem a Ház előtt, hogy a küldöttségek tagjai Pozsonyban gyülekeztek össze, tehát Budapesten összegyülekezés és innen, mint küldöttség Pozsonyba érkezése nem történt, hanem némelyek már napokkal előbb érkeztek oda, mások pedig különböző vonatokon; így a tényre nézve méltóztassék tisztába jönni azzal, hogy arra egyáltalán nem is ,volt alkalom, hogy az országgyűlés küldöttségét mint ilyet megérkezésekor fogadhassák.» Tehát már azt is kifogás tárgyává tette Eötvös Károly, hogy amikor a Főrendiház és a Képviselőház küldöttsége valamely nemzeti ünnepen, közjogi ünnepen megjelenik, az ottani hatóságok nem fogadják azzal a megfelelő tiszteletadással, amely a nemzeti szuverenitás faktorait megilleti. Ennek az incidensnek eredménye azután az volt, hogy a következőkben vigyáztak arra, hogy a Képviselőház közjogi állásának megfelelő fogadásban és megtiszteltetésben részesüljön. Szóbakerült ugyanezen incidens alkalmával az a probléma is, vájjon a király előtt hódoló küldöttségek sorában egy sorszámot képezhet-e a parlament és kijelentették, hogy nem. Egyáltalában mint a nemzeti szuverenitás két egyenrangú faktora együtt jelentkeznek mindig, az csak véletlen kérdése és természetesen adódó programmszerűség, hogy '• legelsőnek a sorrendben, mint sorrendi elsőség, jelentkezik a Képlviselőíhiáz, de nseim jelenti viszont azt, mintha ezzel szubordinált helyzetben volna a koronásfővel, hanem egyenlő faktor, azonban technikailag máskép megoldani nem lehet, mint ahogy a koronásfők is találkoznak bizo-' nyos helyeken és a kölcsönös hódolat és tisztelet különböző formái előzik meg a találkozást á szerint, amint egyik megy a másikhoz, vágy a másik az egyikhez, Ï. ülése 1929 május 29-én;szerdán. 233 Bátor voltam ezt a pozsonyi incidenst ebből az alkalomból tanulságképpen felhozni. A magyar nemzet szuverenitását ért súlyos sérelem felemlítésével lojális akarok lenni és jóízlésem tiltja, hogy bizonyos allúziókkal éljek a sorrendet illetőleg, amely súlyos sérelmet jelentett a Házra nézve. A mi főhercegi társaságunk, — hogy úgy mondjam — ,a főhercegi kar semmiféle közjogi testületet nem alkot, törvény szerint nem. Tiszteletreméltó, igen tisztelt emberek, akiknek megadatik törvény által mindaz a védelem, amely bármely magyar állampolgárnak jár, legfeljebb a nemzeti lovagiasság még külön hódolatban, külön tiszteletben részesíti őket. Közjogi ünnepségen azonban nem történhetik meg az, hogy a nemzet szuverenitását megelőzzék. Megtörtént még az is, ami súlyosbítja az esetet, hogy amikor egy főherceg koszorúja letétetett a hősök emlékköve előtt, nem a mágia személyében, hanem helyettes által tétetett le és ez a helyettes szintén lehet a magyar nemzeti hadseregnek legkiválóbb embere, de mégis csak egy szerve az állami életnek és nem a nemzeti szuverenitás képviselője. En lehetetlennek tartom, hogy az igen t. miniszterelnök úr be ne lássa, hogy súlyos rendezési hiba történt. Meg vagyok róla győződve, hogy tévedés, a dolgoik végig nem gondolása idézte elő ezt a helyzetet. Nem tűrhetjük és nem engedhetjük, a nemzet méltósága nem engedheti meg azt, hogy mi itt ilyen incidenst szótlanul hagyjunk elmúlni, mert ezzel aláássuk a nemzet méltóságát, a parlament tekintélyét és azt az alkotmányjogi és közjogi állást, amelyet a Ház elnöki széke és méltósága jelent. Kérem a t. miniszterelnök urat, méltóztassék nekem a nemzeti közvélemény megnyugtatására választ adni ezekre a kérdésekre. Méltóztassék megengedni, hogy a tárca költségvetésének keretén belül rátérjek még egy-két tételre. A miniszterelnöki tárca költségvetésében engem elsősorban az a tétel érdekel, amely informatív szolgálat és a sajtóosztály költségeinek átalánya címen szerepel. Ez a tétel, amint látom, a múlt esztendei 516.000 pengővel szemben 750.000 pengővel vagyis 234.000 pengővel nagyobb összegben szerepel. Én ezt a tételt — őszintén mondom — keveslem annak a sajtószolgálatnak fontossága miatt, amelynek magasrendűségét és nagy jelentőségét éppen a nemzet (érdekében, a nemzeti közvélemény, a nemzeti gondolat szabad érvényesülése szempontjából igen fontosnak tartom. Én a miniszterelnökségig sajtóiroda működését, sajnos, nem ismerem mélyrehatóan, nekem azonban, minthogy a miniszterelnökségi sajtóiroda élén egy vérbeli újságíró áll, az a meggyőződésem, hogy ott kétségtelenül kell, hogy átérezzék úgy a sajtószolgálati, mint az elvi sajtókérdéseket, amelyek a legjobban érdek élhetik ma a közvéleményt. Meg kell állapítanom itt a nagy nyilvánosság előtt, hiogy soha még a magyar sajtó munkásai súlyosabb anyagi helyzetben nem voltak, mint ma. Az az általános gazdasági nyomorúság, amely a társadalom minden rétegét sújtja, bomlasztja és porlasztja, a magyar sajtó munkásait terheli a legjobban. A sajtó munkásai, akik napról-napra hangot adnak a társadalmi nyomorúságnak, a gazdasági keserveknek, elsősorban magúik az elesettjei ennék a gazdasági helyzetnek. A sajtó munkásai mindennap beszélnek nagy elvekről, a konszolidációnak, az erkölcsnek, a nemzeti gondolatnak, megmentésének nagy elveiről, tehát a legnagyobb konstruktív gondolatról, akkor, ami-