Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-300

Az országgyűlés képviselőházának 300. ülése 1929 május 28-án, kedden. 221 Vanczák János: T. Ház! Eredetileg a költségvetés általánosságban való tárgyalásánál kellett volna rámutatnom arra, hogy elképzelhetetlen valami az, hogy amikor itt ül a Házban a munkásság képviselete és összeállítják a magyar államháztartás költségvetését s két miniszter is tart e mellett a költségvetés mellett expozét: a pénzügyminiszter úr, meg a gazdiasági miniszter úr, akkor mindenre kiterjed a figyelmük, de egyetlenegy olyan gesztusuk nincs a munkásosztály felé,,amely a munkásságot arra biztatná, hogy: «Na, ha az általános helyzet javulni fog, akkor a ti sorsotok is jobbra fog fordulni.» Itt az állami vas- és acélgyáraknál, tehát az állami üzemeiknél elvártuk volna, hogy amikor itt a figyelem kiterjed mindenre, ami ezeknek az üzemeknek a körében az üzemek érdekében, az ott alkalmazott tisztviselők érdekében fontos és szükséges, akkor legalább a munkásság részéire is lesz itt valami biztatás, valamelyes terv és elgondolás, hogy az ő sorsukon is javítani fognak. Ezeknek az üzemeknek mégis esak mintaüzemeknek kell lenniök, mint erre Malasits Géza t. képviselőtársam az előbb itt rámutatott. Kellene, hogy olyan gondoskodás történjék, amelyből látjuk azt, hogy most már valami biztató jele van annak, hogy ezek az üzemek valamelyes módon racionálisan fognak dolgozhatni és az eddigi ráfizetéses állapot helyett valamelyes felesleggel fognak működhetni, (Herrmann Miksa kereskedelemügyi miniszter: Nincs ráfieztés!) s hogy akkor ezekből a feleslegekből jut valami a munkásság életviszonyainak javítására is. Mert itt nincs egyáltalában feltüntetve az, hogy ezek az állami gyárak hány munkást foglalkoztatnak, nincs sehol feltűntetve az, hogy ezeknek a foglalkoztatott munkásoknak mennyi bért fíztenek ki ezek az állami vállalatok, hogy áttekintésünk lehetne arról, hogy az a kereset, amelyben részük van, tényleg elegendő-e arra, hogy abból életfenntartásukat megtalálják. Az előadó úr (említette, hogy 9862 az itt alkalmazott munkások száma, hanem, hogy ezekben az üzemekben ezeknek a munkásoknak kifizetett munkabér mennyi, és mennyi lesz az 1929/30. költségvetési esztendőben, "errevonatkozólag itt nincs semmi adat feltüntetve. Ezzel szemben 714 fix alkalmazott javadalmazása egészen pontosan be van állítva 3,002.904 pengőiben, amáből átlagosan egyénenként 4527 pengő jut egy-egy alkalmazottra. Természetes ez csak átlag és nem mindenkire jut ennyi. Itt tehát egy napra 15 pengő jut. A másik oldalon ; viszont, ahol a szakmunkásokról és a napszámosokról van szó, például az államépítészeti hivataloknál egy-egy szakmunkásnak évi 1865 P, tehát napi 6 pengő jut, 300 munkanapot számítva, és 1213 P, tehát napi 4 pengő jut a nem szakmunkások részére, ugyancsak 300 munkanapot számítva. Ez így megy végig mindenütt, ahol a munkásokról és a napszámosemberekről van szó. Én nem azt mondom, hogy az átlagos 15 pengő sok, ami naponta jut a személyzet cím alatt felvett alkalmazottakra, hanem csak azt mondom, hogy ehhez viszonyítva végtelenül alacsony ez a 6, illetőleg 4 pengő bér, amelyet a szakmunkások és a nem szakmunkások kapnak, annál is inkább, mert a többi alkalmazottaknak lakbér is jár, hiszen azokon az állami telepeken, ahol természetbeni lakást kapnak az alkalmazottak és azt meg is kell fizetniök, az alkalmazottak erre lakásbért kapnak, ellenben a munkás 6, illetőleg 4 pengő keresetéből kénytelen a lakbért is fizetni. Azonkívül tudjuk azt, hogy egy esztendőben nem 300, hanem 365 nap van, tehát a munkásnak 365 napig kell megélnie ebből a keresetből családjával együtt, pedig a munkás legtöbbször meglehetősen bő gyermekáldással van körülvéve. En tehát itt sántítva látom érvényre jutni a méltányosságot és az igazságot. Ha már az idén ebben a költségvetésben nem kerülhetett sor arra, hogy a Képviselőház világos tájékozódást kapjon arra nézve, hogy ezekben az állami üzemekben mennyi a munkás, ezeknek a munkásoknak mennyi a javadalmazása és bogy ezeknek a munkásoknak fokozatos jólétéről költségvetési esztendőnként mégis csak állami gondoskodás történjék, mint ahogy az állam gondoskodik a többi alkalmazottakról, és mivel azért ülünk itt, hogy a munkásság érdekeit képviseljük, kérem, méltóztassék tekintettel lenni a jövő költségvetés összeállításánál erre is és ne feledkezzenek meg arról, hogy nemcsak dicshimnuszokat kell zengeni a tőkének, mert a tőke elvégre mégis csak egyik tényezője a termelésnek, hanem a termelésnek másik tényezőjét, magát az eleven munkást is figyelemre kell méltatni. Tehát a munkásság felé is legyen a költségvetés összeállításánál a kormányzatnak egy gesztusa, amely me^nyugtatólag hat és amely az államnak, mint az egész lakosság anyjának és gondviselőjének kötelességszerű figyelmét kiterjeszti ennek az országnak minden lakosára, ennek a nemzetnek minden gyermekére. Legyen tehát egy bíztató szó a költségvetésekben ebben az irányban is. Van azután itt még egy aggodalmam. Nevezetesen a vegyesbevételeknél ugyancsak az állami vas- és acélgyáraknál az 1929. évre 33.250 pengő töblet van felvéve és itt azután hozzá van téve az, hogy az előirányzott többlet a gyártelepekhez tartozó Lakóházak bérjövedelmének emelkedéséből származik. Amikor nagyon alacsony a munkabér, amikor egy garas ielőirányzat sincsen arra, hogy a bérek emelkednek, (Kabók Lajos: Amikor elutasítják a béremelési kérelmet!) akkor itt beállítanak egy 33.000 pengős tételt, lakbéremelkedések címén. Az, hogy azoknak a szegény embereknek, akiknek átlagos bére napi 6 pengő és 4 pengő, — a valóságban azonban ennél is sokkal kevesebb és alacsonyabb, mert hiszen éppen Malasits képviselőtársam mutatott reá arra, hogy a munkáslétszámba bele vannak véve mérnökök is (Malasits Géza: Tisztviselők!) és ezeknek javadalmazása az átlagbéreket mégis csak a tényleges munkások hátrányára javítja fel — még egy ilyen béremeléssel is számolniok kelljen, az teljesen illojális és illegális jövedelembeálítás. Amennyiben ezeknek a lakóházaknak ez a béremelése tényleg sújtaná az ilyen alacsonkeresetű munkásságot, mindenesetre kérem a kereskedelemügyi miniszter r urat, szíveskedjék erre vonatkozólag információt szerezni és ha ezeket érintené ez az emelkedés és abból a szűk, sovány keresetből kellene nekik magasabb lekbért fizetniök, intézkedjék a miniszter úr, hogy ezek a munkások ezektől a béremelésektől megmentessenek. Elnök: Szólásra következik! Petrovits György jegyző: Szilágyi Lajos! Szilágyi Lajos: T. Képviselőház! Csak néhány szót kívánnék szólni. Azt hiszem, mindannyian, politika^ pártkülönbség nélkül, helyeseljük azt, ha bármelyik képviselőtársunk a munkásság bérviszonyairól beszél és azoknak javítására törekedvén, itt megjegyzéseket tesz, bírálatot hangoztat és indítványokat terjeszt elő. Éppen ebből kifolyólag azt, hiszem, mind-