Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-300

Az országgyűlés képviselőházának B pültek, el kellett hagyniok helyeiket csak azért, hogy oda mások kerülhessenek, a kevésbbé bűnösök, már tudniillik a keresztény kurzus szempontjából, hiszen az én szempontomból egyik sem bűnös. A sok nyugdíjazás tovább szaporította azokat a nyugdíj terheket, amelyek a vasúti intézet hibáján kívül szakadtak az intézet nyakába. Itt a kormánynak kellene segítenie és valamiképpen levennie azokat a terheket, amelyek az intézet hibáján kívül szakadtak nyakába, mert különben azoknak a kötelezettségeknek, amelyeket az ország a vasúttól vár, a vasút nem tud eleget tenni. Panaszkodunk a miatt, hogy túl nagyok a személyi kiadások. Kétségtelen, hogy ez így van, ha azonban vasutasokkal beszélünk és érintkezünk, azt tapasztaljuk, hogy alig van olyan kategóriája a vasutasoknak, amelyik ne sírna, ne panaszkodna, hogy a mai nagyon csekély bérből vagy fizetésből alig-alig tud megélni. Elsősorban a forgalmi személyzet az, amely igazán terhes munkát végez, amely úgyszólván a vállain hordja az egész vasút forgalmát. A forgalmi személyzet a legjobban panaszkodik és ez érthető is, mert nehéz szolgálatához képest a fizetés túlságosan csekély. Arra kérem a miniszter urat, hogy erélyes kézzel nyúljon a dologba, akadályozza meg, hogy egyik centrális hivatal a másik után alakuljon. A miniszter úr méltóztassék egyszer, ha elutazik Budapestről, a Keleti pályaudvarnál azt a nagy palotát megtekinteni, amely a pincétől kezdve tele van hivatallal. Az Andrássy-úti palota ugyanígy a pincétől a padlásig televan hivatallal, most építettek rá egy emeletet. A központi igazgatás tehát túlteng. Nagy az aktagyárás, ha egy aktát megnéz az ember, hat száma van. Az aktagyártást kell a vasútnál kissé leépíteni, lefojtani, mert ha ez így tovább megy, tényleg nem marad pénz olyan vasúti kategóriák fizetésére, amelyek nehéz, terhes szolgálat után joggal elvárhatják, hogy őket emberséges fizetésben részesítsék és olyan előmenetelben, amely ambíciójukat fokozza. Azonkívül bátor vagyok a miniszter úr figyelmébe ajánlani, hogy sokáig azt a kapitalistáktól átvett rendszert sem lehet alkalmazni, amelyet leginkább a vasúti munkásokkal szemben alkalmaznak. Most nem beszélek a műhelyi munkásokról, hanem a forgalmi ágazatban, a fűtőházakban, az apróbb javítóműhelyekben alkalmazott munkáskategóriára nézve, mint méltóztatnak tudni, a szolgálati szabályzat előírja, hogy a munkást, ha jól emlékszem, három esztendő után véglegesítik. Most mi történik? Azoknak 99%-át, akik három esztendőt eltöltöttek a vasútnál, bármilyen jól is viselték magukat, bármennyire is megfeleltek munkájuknak, szimplán elbocsátják, a jövő héten pedig mint új munkásokat újból felveszik. így folytatódik megint három évig és ha jószerencse éri őket, akkor hat év után még egyszer ismétlődik ez az eset: szimplán elbocsátják és azután újra felveszik őket, mint új munkásokat. Arról a csekélységről nem is beszélve, — szót sem érdemel a nagy sérelem mellett — hogy ezek a munkások egy heti bért veszítenek azáltal, hogy elbocsátják és ismét felveszik őket, ki vannak téve annak, hogy az orvosi vizsgálatnál alulkerülnek. Aki három évet eltöltött a vasút szolgálatában, annak egypár ilyen kemény tél, mint az elmúlt tél is volt, könnyen megárthat. A vizsgálólakatosokat és általában a fűtőházi munkásokat bizony egy ilyen tél nagyon megviseli. Egy kis meghűlés, tüdőcsúcshurut nagyon könnyen adódik, úgyhogy amikor a három év letelt és elbocsátották az illetőt és egy hét múlva megint KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXI. 0. ülése 1929 május 28-án, kedden. 215 odaáll az orvos elé, az megállapíthatja: hja, bizony barátom magának láza van, nem vehető fel. Eltöltött ott három esztendőt, a vasút szolgálatában lett beteg, mégis szimplán elbocsátják. Ezt nem lehet örökké így csinálni. Ez a Ganzgyárnak és a többi kapitalistvállalatnak sem válik előnyére, hát még a vasútnak. Ezen a téren feltétlenül más metódust kell alkalmazni, és ha valaki három esztendei szolgálat után megfelelt, tessék őt véglegesíteni, ha pedig nem felel meg, akkor ne várjanak három esztendeig hanem bocsássák el minden további nélkül hogy még idejében tudjon máshol elhelyezkedni. De három évig ott tartani, megállapítani róla, hogy becsületes, rendes munkás és azután elbocsátani és újra felvenni: ez igazán nem méltó a magyar Államvasútakhoz. Bátor vagyok a miniszter úr figyelmébe ajánlani a pályamunkások helyzetét is. Ezek a pályamunkások túlnyomórészt Szolnok és Csongrád megyékből kerülnek ki. Aki már látott pályamunkásokat dolgozni — hiszen az urak bizonyára már sokat láttak utazásaik közben — az tudja hogy ez nem tartozik a kellemes mesterségek közé. Bizony nagyon nehéz, fáraszitó munka ez. Viszont ha azt nézzük, mennyi bért kapnak, azt kell mondanunk, hogy ezek az emberek ezért az elef ánti munkáért valóban cinegekosztot kapnak. Harmincöt fillér órabérért kénytelenek dolgozni, egész héten elszakítva családjuktól, családjuk különél, ők különélnek és 35 fillér órabérért végzik ezt a szörnyű nehéz munkát. Ezt nem lehet soká bírni, miniszter úr. Es itt kérnem kell a miniszter urat, informáltassa magát a tekintetben, hogy ezeknek a munkásoknak mennyi a bérük; meg fogja látni, hogy 35 fillér órabérük van. Már pedig engedelmet kérek, a mai drágaság mellett 35 fillér órabérből megélni nem lehet. Annak duplája kell; 70 fillér órabér sem sok arra, hogy valahogyan megéljenek és nem sok azért a munkáért, amelyet végeznek. Itt tehát előbb-utóbb feltétlenül kell valamit csinálni. Elhiszem, hogy a Máv. ma kényelmes helyzetben van; a mezőgazdasági válság következtében van munkaerő bőven, válogathat benne. De a mellett a vasútnak még az az előnye is van, hogjr teli mellel kiabálhatja világgá: mit akartok, én 35 fillér órabért fizetek, a gazdák pedig 1 pengő 20 fillér napszámot fizetnek; én még mindig gavallér vagyok. De nem szabad és nem illik a vasútnak kihasználnia azoknak a szegény munkásoknak súlyos gazdasági helyze tét és nem illik olyan bért adnia nekik, amely bői megélni alig tudnak és amely mellett csak ímmel-ámmal tudják munkájukat végezni. Nem azért, mintha nem volna kedvük, hanem azért, mert a silány táplálkozás következtében igazán nem várható tőlük nagyobb munkatelje sítmény, mint amekkorát adni tudnak. . En is kénytelen vagyok egy nyugbéres kategóriát előhozni, nem azért, hogy nagyobb nyugbért kérjek számukra, hanem azért, hogy egy állapotot tisztázzunk. A Máv. nyugdíjasainak egy része: gázmesterek, altisztek és egye bek, el van tiltva attól, hogy bármilyen más mellékfoglalkozást vállaljon. Ezeknek szigo rúan kategorikusan meg van tiltva, hogy semmi más alkalmazást nem szabad vállalniok. Ezzel szemben vannak a Máv.-nak nyugbéresei, akik nyugbérűket felveszik és más magánvállalkozásokban helyezkednek el és keresnek ott is. Ezt az állapotot meg kell szüntetnie Vagy nem szabad senkinek sem mellékfoglalkozást vállalnia és akkor méltóztassék kimondani, hogy a Máv. egyetlen egy nyugbérese sem vál32