Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-296

14 Àz országgyűlés képviselőházának 296. ülése 1929 május 22-én, szerdán. úr határozati javaslata, melyben utasítani kéri a kormányt, hogy a cserkészintézmény védelméről meg-felelő törvényjavaslatot terjesszen a Ház elé. A kultuszminiszter úr kíván szólani. Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter: A határozati javaslatot elfogadom. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Következik a határozathozatal. Kérdem at. Kép viselőiházat, méltóztatik-e a határozati javaslatot elfogadni, igen, vagy nem? (Igen!) A Ház a határozati javaslatot elfogadta és azt tárgyalás és hozzájárulás céljából a Felsőházhoz teszi át. Ezzel a költségvetés általános vitája során beadott határozati javaslatok felett való szavazás befejezést nyert, most pedig áttérünk a költségvetés egyes tárcáinak tárgyalására. Sorrend szerint következik a népjóléti és munkaügyi tárca költségvetésének tárgyalása. Az előadó urat illeti a szó! Túri Béla: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Újabban a trianoni Magyarország szenvedéseivel, szenvedő arculatával kapcsolatban a szónokok ajkairól gyakran halljuk emlegetni hasonlatképpen Veronika kendőjét, amelyen a szenvedő Krisztus arcvonásai verődtek vissza. Ha valamire, akkor erre a többrétű népjóléti és munkaügyi minisztérium költségvetésére illik rá, hogy ez Veronika kendője, amely a jelenlegi csonka hazánk arculatát a maga fájdalmaival szenvedéseivel, sebeivel mutatja. (Úgy van! Úgy van!) Ez egészen természetes, mert a népjóléti minisztérium egész ügyköre úgy keletkezett, hogy ami baj, szenvedés a háború után érte az országot, vagy annak társadalma valamely részét, vagy bármely területét az arról való gondoskodást, az orvoslást mindig a népjóléti minisztériumra bízták, úgy hogy ha a magyar nemzet, vagy a társadalmi organizmus egy tagja megsebesült, megbetegedett, azt — hogy triviális szólásmóddal éljek — beutalták «a népjólétihez». így került a népjóléti minisztérium ügykörébe a háború áldozatairól való gondoskodás, vagy az egész rokkant-, hadiözvegy-, hadiárva-ügy, tehát az egész hadigondozás, azután előállván a nagy lakásínség, amelyen segíteni kellett, hogy az embereknek legalább hajlékuk, fedelük legyen, amikor sokszor még kenyerük sem volt, a lakásinség ügye, mint lakásügy bekerült a népjóléti minisztériumba. A nagy munkanélküliség és a gazdasági leromlás következtében való elszegényedés folytán a népjóléti minisztérium reszortjába került a szegény-ügy. A háború alatt és után, éppen a rossz viszonyok miatt megromlott a magyar nemzet tagjainak az egészsége is, tehát az egészségügy is bekerült a népjóléti minisztérium, tárcájába és így mehetnék tovább, hogy ahol sebeket kell orvosolni, ahol segíteni kellett, abból keletkezett a népjóléti tárca ügyköri hatásköre. Világos tehát, hogy ez az összehajtogatott Veronika-kendő: a népjóléti minisztérium költségvetése mutatja legjobban ennek a trianoni Magyarországnak a sebeit és fájdalmait. De ha felkaptam ezt a hasonlatot mások ajkáról, hozzá akarom tenni, hogy azért ez a költségvetés egyúttal olyan Veronika-kendő, amely nemcsak a szenvedő arcot mutatja, de tényleg nagyon sok könnyet, verítéket töröl le, mert a miniszter úr munkáján, amely a költségvetésből kitűnik, valóban meglátszik az a krisztusi szeretet is, amellyel ezeket a sebeket gondozzák és az orvoslást a bajokra keresik. Sőt többet mondok, mert többet kell mondanom: ennek a mindenünnen össze szedett-vedett matériának kezelése és gondozása kapcsán a népjóléti miniszter úr agyán és lelkén keresztül kibontakozott egy egységes nagyvonalú szociálpolitika, amelyet ma ebben az országban mindenki emleget és elismer (Strausz István: Űgy van!) és amely szociálpolitikával beléptünk a szociálpolitika terén, nem mondom — mint valaki mondotta — a boldog országok sorába, de elérkeztünk a nyugati államok szociálpolitikájának nívójához, sőt néhol meg is előztük azokat és példát mutatunk nekik. Megmutatta a népjóléti miniszter úr, hogy ebben a dzsungelben, amelyet rábíztak, nemcsak új utakat tud teremteni, hanem valóságosan egységes, nagyszerű irányt tud szabni, hogy hogyan építsük tovább az utakat. Ilyen példa, hogy csak egyet említsek, a szegényügy. E téren követett nagyvonalú, átgondolt és egységes szociálpolitika felébresz tette a nemzetben a szociális lelkiismeretet és érzést olyan mértékben, amilyen mértékben az, sajnos, a régi Magyarországban nem volt meg. (Strausz István: Sajnos, úgy van!) Az a szociálpolitika, amelyet ez a népjóléti minisztériumi költségvetés elénk tár, egyben a magyar faj megerősítésének és megvédésének is politikája. Mert az a gyermekvédelem, és a népbetegségek ellen való küzdelem, amelyet a népjóléti minisztérium folytat, egyenesen a magyar fajnak megerősítését célozza és egyben emeli a nemzeti munkaerőt, - ami nagyon fontos éppen ebben a leromlottságunkban és ebben a nyomorult helyzetünkben, mert egészen világos, hogy az egészségüg*ynek felkarolása ós a közegészségügyi intézményeknek az egész ország területéin való nagyobb pártolása mellett az egészségesebb emberanyag nagyobb nemzeti erőt jelent. Hiszen a munkásokkal szemben követett szociálpolitika, úgy a baleseti- és segélyezési törvény reviziója, mint a rokkantság, özvegység, árvaság, és öregség esetére szóló biztosítást kimondó törvény egyben nemcsak gondoskodás a munkásságról arra az időre, amikor munkaképtelen, de munkaerejének fokozására is szolgál, mert profilaktikus intézményekkel és intézkedésekkel védi a munkásságban rejlő nagy nemzeti erőt. Azért nagyon is értem és nagyon helyeslem, hogy ezeket a többféle irányban történt intézkedéseket a nemzeti erőnek konzerválására, társadalombiztosításnak neveztük el. mert ebben a társadalombiztosítás szóban van tulajdonképpen kifejezve ennek a szociálpolitikának lényege. Érdekes, hogy ezen a ponton a nélkül, hogy akár a népjóléti miniszter úr, akár bárki más Magyarország területén a kormányzatban a fasizmusnak rendszerét formailag utánozni akarta volna, voltaképpen a fasizmusban rejlő szociális gondolatot valósítja meg. Amint ugyanis a népjóléti miniszter úr egyik értekezésében is megírta, a fasizmusnak éppen az a lényege, hogy a francia enciklopedistáktól átvett s az azok tanaiban kifejtett demokrata és liberális elvekkel ellentétben az állam és társadalom közti viszonyban a társadalomra helyezi a fősúlyt, a döntő súlyt, azt tolja előbbre. A társadalom erősítése vonja tulajdonképpen maga után az állam erősödését és a fasizmusnak kollektív állama válóban minden eddigi formánál jobban függvénye annak a társadalomnak, amelyben az államnak hivatása a^ jogrendet fenntartani. A népjóléti miniszter úrnak szociálpolitikája is ezt a társadalombiztosítást végzi, a társadalmat erősíti, a közérdeket szolgálja minden egyes intézkedésében is, mert a szolidarizmus gondolatát