Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-299

Az országgyűlés képviselőházának Ha valakinek van ingatlana, vagy van két jótállója, abban az esetben bankból is kap pénzt; ha van két jótállója vagy ingatlana, akkor nincs szüksége ilyen kisipari és kiskereskedelmi hitelre. Én tehát tisztelettel kérem a t. kormányt, hogyha a kisipari és kiskereskedelmi hitelekkel alá akarja támasztani a kisipart és kiskereskedelmet, lehetőleg ne tegye nyomorékká a saját intézkedései által a kisipart és kiskereskedelmet, vigyázzon arra, hogy ne szipolyozzák ki és ne vegyék a vérét. Ha ezt a helyzetet látom, egyszersmind kény telén vagyok a kereskedelemügyi miniszter úr figyelmébe ajánlani azt, amit a pénzügyminiszter úr néhány nap előtt itt mondott, hogy 300 forgalmiadóellenőrt sikerült elhelyeznie az Országos Társadalombiztosító Intézetnél. Most el akarom mondani, hogy mit csinálnak ott ezek a derék emberek. Ezek megszokták már azt, hogy mit kell csinálniuk az iparosokkal és kereskedőkkel szemben. (Malasits Géza : Értik már!) Ezek az urak új állásukban már simogat ják az iparosokat és a kereskedőket; megjelennek a Társadalombiztosító Intézet járulékainak ellenőrzése céljából a kereskedőknél és az iparosoknál, akiknek tehát ezentúl nemcsak a forgalmiadóellenőrökkel lesz bajuk, hanem — minthogy a régi recinét is átvitték ezek az urak a/, új intézménybe — most már a Társadalombiztosító Intézeti ellenőrölk is. (Malasits Géza: Milyen jók lesznek majd ezek a válaszásnál megijeszteni a választókat!) Ez a Társadalombiztosító Intézeti ellenőr csinálja most más név alatt ugyanazt, amit eddig csinált. Valamelyik nap olvastam, hogy a székesfővárosban úgy akarják a végrehajtókat népszerűsíteni, hogy kinevezik őket adótiszteknek, adófőtiszeknek, a helyett, hogy továbbra is végrehajtók és fővégrehajtók maradnának. Azt hiszik, hogy sokkal ~

r kevesebb lesz a publikum előtt, ha nem az adóvégrehajtó transzferálja a holmijukat, hanem az adótiszt vagy adófőtiszt. Annak a szegény embernek igazán mindegy hogy ki az és mi a címe annak, aki elviszi a holmiját. Nekem kérnem kell a kereskedelemügyi miniszter urat, hogy legyen olyan szíves és vegye észre, hogy Magyarországon vannak kisiparosok és kiskereskedők is és alakuljon a régi bankettkereskedelmi miniszterekből aktív miniszterré. Tudniillik, a magyar kisiparnak és kiskereskedelemnek Magyarországon 10 év óta csak bankettminiszterei vannak, mert mindig csak a bankettek alkalmával kegyeskednek őket észrevenni s talán még akkor, amikor néhány iparosból főrendet csinálnak, vagy pedig néhány kitüntetés zuhog le közéjük azért, hogy ezt az akciót, amelyet nekik elkeseredésükben vezetniök kellene, eltompítsák az ordók fényével. Azt kell kérnem, hogy a magyar polgári társadalom védőgát ját méltóztassék észrevenni. Tudom, hogy nagyon fontos a magyar nagyipar a kivitelünk szempontjából, a munkásság szempontjaiból és a fizetési mérleg szempontjából, de az Isten szerelméért, ha a kormány egyik oldalról úgy véd minden egyes tisztviselőt, akit neki az adófizetők pénzéiből kell eltartani és azt mondja, hogy mi lesz a középosztállyal, én felvetem a kérdést, hogy miért csak az a középosztály amely a kormánytól fizetést kap, miért nem középosztálv az is, aki adót fizet, aki a kormány által közép osztályúnak nevezett tisztviselőt eltartja? Méltóztassék észrevenni, hogy igenis középosztály a magyar lateiner is, a magyar iparos és kereskedő is. (Dezseöffy Aurél: Mindenki azí, mondja!) Mindenki azt mondja, azonban t. ál lamtitkár úr nem gyakorolja és csak a banketteken méltóztatnak észrevenni, hogy van kisKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ. XXI. >&, ülése 1929 május 27-én, hétfőn. 161 ipar. (Gál Jenő: Nem bankett az, hanem ha lotti tor!) Nem jelennek meg közöttük máskor, csak akkor, ha a kedélyek lecsillapítása végett meg kell jelenni a kereskedelemügyi minisztériumból. Meg is jelennek, gyönyörű beszédeket tartanak azzal, hogy a kormány szíve milyen hangosan dobog, milyen hangosan ver a magyar kisipar és kiskereskedő társadalomért és azután marad minden, mint az előbb mondottam, a régiben. Tessék végignézni ezen az országon, amit ma itt elmondok, az nem az én szavam, ne is úgy tessék azt tekinteni. Magyarország 64 ipartestülete írt hozzám egy átiratot és kért engem arra, hogy itt a Képviselőházban szólaljak fel az ő érdekükben és mondjam meg, hogy ók már tovább nem bírják, mert nincs megrendelőjük, és ami pénzük van, azt elveszi különféle jogcímen az állam. Nem is akarok e felszólalásom alkalmával más kérdésről beszélni, amiut beszédem elején mondottam, azért, mert alá akarom húzni a magyar kisiparos és kiskereskedelmi társadalom helyzetét azzal is, hogy mádról nem beszélek és inkább a külügyi tárcánál fogok a külkereskedelem során a kormány által elkövetett hibákról beszélni. En kérem a Képviselőház tagjait pártokra való tekintet nélkül, hogy méltóztasanak rá módot keresni és magyarázzák meg a kereskedelmi miniszter úrnak és a pénzügyminiszter úrnak a magyar kisipar, kiskereskedelem és az ország érdekében, hogy köszönjük;, elég volt, ez így nem mehet tovább, A költségvetést nem fogadom el. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Az ülést tíz percre felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik? Petrovits György jeervző: Kossalka János! Kossalka János: T. Képviselőház! A kormány alkalmazottainak létszámát természetes úton tovább óhajtja csökkenteni, a megüresedő állások egynémelyikét nem töltik be. Az a lehetőség, amely eddig kínálkozott a középiskolákból és az egyetemekről kikerülő ifjúság számára még kedvezőtlenebb lesz a jövőben, mint volt a múltban. Kötelességünk tehát mindent megtenni abban a tekintetben, hogy ezek a magángazdasági életben jobban tudjanak elhelyezkedni, mint eddig, éppen azért nagy fontossága van minden lépésnek, amelyet az iparnak általában, különösen pedig a kisiparnak és a közéniparnak egészséges fejlesztése érdekében tehetünk. Ez a gondolat vezet akkor, amidőn azt a rövid időt, amely rendelkezésemre áll, a kisipar egyik legégetőbb kérdésével akarom eltölteni, nevezetesen annak az érdekképviseleti szervezkedésnek a mikéntjével, amely ma egyik legaktuálisabb problémája a kisipari társadalomnak. A kisiparosság táboraiban, amint méltóztatnak tudni, bizonyos nyugtalanság észlelhető. Ennek két okát jelölhetjük meg. Egyik^ az, hogy a belső fogyasztás csökkent és ezt számottevő kivitel nem ellensúlyozza, a másik pedig az, hogy a kézműves iparosság úgy érzi. hogy szervezetlenség is fokozza ezt a nehéz helyzetet, s úgy véli, hogy tömörüléssel, a gazdasági téren való szervezik édessel . valamelyes módon enyhíteni volna képes nehéz helyzetén. "Az iparostársadalom szervezete ma úgy 24