Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-298

122 Az országgyűlés képviselőházának szagba. Mi történik másutt ilyenkor? Kiadják az útlevelet és azt mondják: menjetek, éljetek boldogul, van még itthon elég munkás, ha jobban boldogultok Franciaországban, áldásom reátok. Ebben az esetben nem ez történt, hanem az, hogy a belügyminisztérium utasítására a rendőrség rögtön kiküldött egy egész had detektívet, annak kutatására, hogy mi okozza azt, hogy ezek a munkások kivándorolnak. Megindult a megfélemlítés, a megijesztés. Nem azt kutatták, hogy a munkások miért akarnak kivándorolni, nem azt kutatták, hogy ezeknek a lányoknak reggel három órakor kell felkelniök, hogy idejében a gyárban legyenek, és hogy este 8 óra van, mire hazaérnek. Nem azt kutatták, hogy öt-hat-nyolc-tíz, legfeljebb tizenkét pengőt keresnek egy héten, hanem azt, hogy ki bujtogat kivándorlásra, i kik az- izgatók? Elsősorban természetesen a vörösök az izgatók; ezeket kezdték kutatni a tisztelt detektívek. Denique, most már boldogság van azon a telepen, nem vándorol ki senki, legalább nyíltan senki sem meri mondani, hogy ki akar vándorlni Franciországba. Elnök: A képviselő urat figyelmeztetem, hogy beszédideje egy perc múlva lejár. Szíveskedjék beszédét befejezni. Mal a s its Géza: Igen t. miniszter úr, sem a racionalizálás alkalmával, sem állítólagos üzembeszüntetések alkalmával, melyeknek pedig a legtöbb esetben az volt a célja, hogy a munkabért leszorítsák, sem ön, sem az ön vezetése alatt álló minisztérium egyszer sem tartotta szükségesnek ezeknek a szerencsétlen munkásoknak érdekében interveniálni. Miért zárják be a gyárat, miért tesznek földönfutóvá egy sereg munkást, mi az oka annak, hogy beszüntették az üzemet? Valóban a munkahiány okozta-e ezt? Miniszter úr, ez Önt és minisztériumát hidegen hagyta, ellenben amikor ötven munkás ki akar vándorolni Franciaországba, akkor a helyett, hogy ezeket hozzásegítenék a boldoguláshoz, egész detektívhadat állít be. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi miniszter: Nem egészen így van, ahogy méltóztatik mondani.) Tudom, hogy a belügyminiszter úr küldi a detektíveket, annyira ismerem a kormányzatot, de engedelmet kérek, ha én kereskedelmi miniszter vagyok, két ököllel ütök az asztalra és nem tűröm el, hogy egyszerű munkásembereket, akik a helyzetüket javítani akarják, ebben bárki is megakadályozza. • A belső fogyasztás csökkenésében, az alacsony munkabérekben, a kormány antiszociális politikájában, a kereskedelemügyi miniszter úr és minisztériumának teljes érzéketlenségében kell keresni azokat a bajokat, amelyek megoldására ez a kormány képtelen. Minthogy a kormányzat részérlő javulást nem várok, a kereskedelmi tárca költségvetését a részletes tárgyalás alapjául sem fogadom el. Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Buday Dezső! Buday Dezső: T. Képviselőház! Végtelenül sajnálom, hogy a rendelkezésemre álló beszédidő rövidsége egy összefoglaló és ennek a fontos /gazdasági tárcának ; jelentőségéhez mért beszédnek megtartására igazán nem ad alkalmat. Hiszem láttam az előttem szólott t. képviselőtársaim beszédeiből is, hogy beszédeiket igazán összefüggés nélkül voltak kénytelenek előadni, szinte osaki kerefcbeszédek azok, amelyeket utólagosan ki kellen© tölteni tartalommal. A t. előttem szólott képviselő úr, amint jelezte is, a nyomorúság vázolásával foglalkozott. Valóban nincs senki közülünk, aki ezeket 98. ülése 1929 május 24-én, pénteken. a megállapításokat nem ismerné, nem tudná és nem vallaná. Sajnálatos csak az, hogy az ezeken a nyomorúságos állapotokon való segítés módja tekintetében igen sok tervvel állunk szemben, azonban kevés ezekre nézve a kivitel. Végtelenül sajnálom, hogy a kereskedelmi miniszter úr mai •két órás egyébként értékes beszéde jórészében két incidenssel ötnegyed óráig foglalkozott, a légiforgalmi vállalat egyik Fokkier-gépével bekövetkezett r katasztrófa okával és a két Pál veszekedésével. Nem lettünk okosabbak .ebben a kérdésben. Sokkal inkább megközelítette volna a problémát, ha a miniszter úr a magarészéről erről a^ helyről, ahol nagyobb áttekintés, messzebb látás adatik, ezeknek a bajoknak, amelyeket felsorolni itt nap-nap után állandóan kénytelenek viagyunk; ezeknek az orvoslására nézve tudott volna nekünk valamit mondani. Nemcsak a kereskedelemügyi miniszter úrnál keresem itt a választ, hanem megállapítom, hogy a gazdaságügyi miniszter úr és a pénzügyminiszter űr is a tervekről emlékeztek meg, tervekről, amelyeknek megvalósítására nézve nem is jelölték meg az utakat. Ha a gazdasági miniszter úr nagy beszédére gondolok, az egészből csak egyetlen egy konkrétum ragadta meg a figyelmemet, — pedig jegyeztem is, megfigyeltem a beszédét — hogy tudniillik 1200 kilométer kis vasutat, illetőleg mezőgazdasági és iparvasutat szándléíkozik építeni. Nagyon örülök ennek az elgondolásnak, bár engem a kérdés meg nem nyugtat, mert hogy mindjárt ennél a tárgynál maradiak, még a tekintetben sincs a dolog pontosan elintézve, vájjon azt a tőkét, amelyet ezekbe a kisvasutakba fektetni szándékozunk, nem volna-e helyesebb befektetni közutakba. Tessék csak elgondolni, mit jelentene, ha azt az óriási vagyont, amely ma az államvasúti berendezésekbe, általában a vasúti vonalakba van fektetve, autóutakba fektettük volna. Nem mondom, hogy ki lehet hagyni a természetes fejlődésből bizonyos lépéseket, nem mondom, hogy felesleges volt vasutakat megépíteni, mert abban az időben, amikor ezt csináltuk, meg kellett csinálni. Például ma sem mondom, hogy mellőzzük bizonyos autóutak kiépítését, mert később jön a repülőgép. Ezeket a lépéseket fokozatosan meg kell tenni. Ha ma az előtt a probléma előtt állok, hogy 1200 kilométer hosszú mezeivasútat akarok építeni, ami kétségtelenül óriási invesztíciót jelent, akkor meg fogom fontolni, hogy nem volna-e helyesebb autóutakba fektetni ennek a tőkének egy részét, (Herrmann Miksa kereskedelemügyi miniszter: Kámutattam!) mert kétségtelen, hogy idefejlődnek a dolgok. Magában a faluban is tökéletesen mindegy, akár állatvontatás áll fenn, akár géppel fognak járni, hovatovább ez fog bekövetkezni, hogy nagyobb fontosságot fognak tulajdonítani a közutaknak, mint akármilyen természetű vasútberendezésnek. Nagyon jól tudom, hogy a tömegszállításra alkalmas eszközül ma csak a vasút áll rendelkezésre, úgyhogy a meglevők fenntartása és valamelyes fejlesztése megítélésem szerint indokolt. De kétségtelen, hogy ennek a fejlesztésnek tempóját megszabja az az elgondolás, hogy a gépkocsiközlekedés hovatovább mindenütt mint konkurrens jelentkezik minden vasúti vállalattal szemben, a személyszállítás tekintetéiben minden vitán felül már a legközelebbi jövőben; a teherszállítás tekintetében egyelőre nem tudjuk mi lesz a fejlődés. Ha a teherszállítás kérdését állítom homloktérbe, akkor a víziszállításra való