Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-287

62 Az országgyűlés képviselőházának 2 indokolatlanul zaklató, (Ügy van! Ügy van! — (Reischl Richárd: Meggyanúsító!) sőt elkeserítő adónem. (Jánossy Gábor: Ez úgy van!) Örömmel üdvözlöm ezt a törvényjavaslatot végre azért, mert megítélésem szerint beleilleszkedik abba a fokozatos adócsökkentési rendszerbe, amelyet mindannyian kértünk, amelyet mi a választások alatt választópolgárainknak be is Ígértünk (Fábián Béla: Azóta 200 millió pengővel emelkedett az állami bevétel! Az ígéretek hatása alatt!) és amely adócsökkentési javaslatok az 1927. évi V. törvénycikkel egy kezdő, bár bátortalan lépést tettek, amit, bár kissé későn követett az 1929 : IL te. a házadó kulcsának újabb megállapításáról, folytatott a földadóra vonatkozó adókulcs enyhítéséről tegnapelőtt letárgyalt törvényjavaslat is. Ezt a törvényjavaslatot én úgy tekintem e pillanatban, mint további reményekre jogosító alapot* mint szerény kezdő lépést azon az úton, amit mindannyian kívánunk, a nagyobbmérvű és fokozatos adócsökkentés útján. Nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy azokat az adóterheket, amelyek ma az adófizetőket nyomják, mi ideiglenesnek, átmenetinek tekintettük. Mi hazafias kötelességünknek ereztük, hogy az állam pénzügyi egyensúlyának helyreállítása céljából vállaljuk ezeket a túlmagas terheket, mert úgy éreztük, hogy átmenetileg hazafias kötelességünk az állam pénzügyi egyensúlyának megmentése érdekében ezt az átmeneti áldozatot, ezt az áldozatos adóztatást viselni és szenvedni. Azonban ezt az áldozatos adóztatást állandósítani, rendszerré tenni, az erőfeszítést állandóvá tenni lehetetlennek ítélem (Fábián Béla: Állandóan súlyosbodik!) a mai viszonyok között. Túlfeszíteni az adófizető készségét, akik átmenetileg hazafias kötelességből álltak ekkora mértékben az államkincstár rendelkezésére, nem tartom helyesnek. De figyelmeztetni kívánok arra is, hogy azok az adóterhek, amelyek mai nagyságukban reánk megállapíttattak, sokkal kedvezőbb gazdasági viszonyok között születtek meg. (Ügy van! a jobboldalon.) Azóta, sajnos, önhibánkon kívül gazdasági helyzetünk nagyon nehéz és súlyos helyzetbe került, csak természetes tehát, hogy a kedvezőbb gazdasági viszonyok közt vállalt súlyos adóterheknek ma egyhangúlag a csökkentését kérjük a mai nehéz gazdasági viszonyok között (Gáspárdy Elemér: 32 pengős búza!) Annál inkább szükséges ez, mert az a gazdasági politika, amely úgy találta, hogy nem az adóterhek csökkentésében kell az orvosságot keresnünk, hanem a magángazdaság megerősítéséiben és a gazdasági egyedek megsegítésében, szintén hibánkon kívül nem járt azzal az, eredíménnyel, amelyet cédba vett. Minthogy a gazdasági egyedek nem erősödtek meg, hanem gyengültek, minthogy egész gazdasági életünk súlyos nehézségekkel küzd, természetes tehát az a közös kívánságunk, amelyet a pénzügyminiszter úrihoz juttatunk, hogy méltóztassék ezen az úton továbbmenni, méltóztassék további adócsökkentésekre vonatkozó javaslatait elénk terjeszteni. Itt különösen felhívom a pénzügyminiszter úr kegyes figyelmét arra, hogy a mai viszonyok közt a jövedelmiadónak olyan skálájával dolgozni, mint 1925— 26—27-ben történt, lehetetlen, ma a kisiparos, a kiskereskedő alig él, az ötvenéven alóli kisgazda ép, hogy megél, ezeknek a jövedelmét, amely ezidőszerint adósságokiban jelentkezik, valami adóval sújtani ma már nem időszerű. Ma ezeknek nincs jövedelmük, adósságból élnek. Az adósságot jövedelmiadóval sújtani igaztalan. 7. ülése 1929 május 2-án, csütörtökön. T. Ház! Én nem szeretem és nem is helyeslem azokat a vészkiáltásokat, amelyek gazdasági életünk megítélése körül sűrűn hallatják szavukat, és ezeknek a vészkiáltásoknak nagyon súlyos és káros hatásaitól tartok. Nem helyeslem azt a pesszimizmust sem, amellyel némelyek a mi nehéz gazdasági helyzetünket megítélik, az, emberek sokkal idegesebbek, türelmetlenebbek, a mostani életnívójuk leszállítása tekintetében sokkal érzékenyebbek, semhogy káros hatás nélkül lehetne őket ilyen vészkiáltásokkal és következetes pesszimizmussal megzavarni. Igenis ezek felette károsak, mert az történik, hogy a mi életnívónk nem a békebeli életnívó... (Esztergályos János: A csődöket a türelmetlenség okozza? A kényszeregyességeket a türelmetlenség okozza? Az öngyilkosságokat a türelmetlenség okozza? — Zaj. — Elnök csenget. — Malasits Géza: A százezernyi munkanélkülit a türelmetlenség okozza? — Esztergályos János: Ideális gondolatok!) Elnök: Kérem a képviselő urakat, ne méltóztassanak a szónokot közbeszólásaikkal zavarni. Váry Albert: Vagyok olyan hazafi, mint t. képviselőtársam, (Malasits Géza: Ez nem a hazafiság kérdése!) és tele van a szívem annyi hazafiúi aggodalommal ennek az, országnak sorsa iránt, mint a t. képviselő úré. Ha máskép ítélem meg a [helyzetet, (Zaj. — Elnök csenget.) mint t. képviselőtársam, engedje meg nekem, hogy nekem is meg legyen a magam véleménye az ország szomorú közgazdasági helyzetéről. (Esztergályos János: De legalább nem juttatja kifejezésre!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Váry Albert: A gondolat- és véleményszabadság védelmeiben mindenesetre el fogok járni a szabadság bajnokaihoz tanulni. (Esztergályos János: Legyen szerencsénk!) hogy azután a szerint tudjam a véleményemet kifejezni, ahogy ott előírják. Egyelőre azonban kénytelen vagyok a magam útján járni és a véleményszabadság nevében kérni azt, hogy méltóztassék türelemmel meghallgatni az én esetleg nem helyes vagy önöknek nem tetsző véleményemet is. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Az igazság, t. Képviselőház az, hogy minket ez a nehéz gazdasági élet azért sújt kétszeres teherrel, s azért érezzük azt annyira elviselhetetlennek, mert mi nem a békebeli életünket éljük. Mi tulajdonképpen a háború, a forradalmak és bizonyos gazdasági konjunktúra folytán egy kissé könnyelműek lettünk, elszaladtak velünk a lovak. Ez az igazság. Ezenkívül hozzá kell vennünk azt is, hogy az elmúlt tizenöt év alatt olyan gazdasági lendület, fejlődés és általában haladás következett be, amely kétségtelenül megnövelte a mi igényeinket. Most kétszeres igényleszállításról van szó, a felfokozott igényeknek kétszeres leszállításáról; ezért anynyira érzékeny a mi lelkünk, a mai gazdasági élet nehézségeivel szemben. (Úgy van! Ügy van! a középen.) Ezért viseljük azt olyan türelmetlenül. Kétségtelen, hogy nem vontuk le a következményeket az egész vonalon; még mindig magasan ülünk a bakon, nem szálltunk le a lóról és nem vesszük észre, hogy mi nem NagyMagyarország gazdag fiai, hanem egy szegény ország szegény fiai vagyunk. Ha a helyzet így all, akkor óvakodnunk kell csak pesszimizmussal megítélni a helyzetet. A csak optimizmust sem helyeslem. Optimizmusból, reményekből nem lehet megélni, ellenben helyeslem azt, hogy Őszintén valljuk be, hogy súlyos, nehéz gazdasági viszonyok között