Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.
Ülésnapok - 1927-295
Az országgyűlés képviselőházának 295. ülése 1929 május 17-én, pénteken. 435 das ági, hanem igen nagy szociális jelentősége van annak, ha egy-egy vágón búzát a Bácskából 70 pengővel, mázsánként tehát 70 fillérrel olcsóbban lehetne szállítani, azt hiszem a mai drágaság mellett felesleges hangs úlyoznom. Nagyon szeretném, ha ezek a szavaim nem maradnának pusztába kiáltott szavak, hanem illetékes helyen meghallgatásra találnának. Áttérek most egy másik témára. Körülbelül egy esztendeje annak, hogy felszólaltam a t. Házban és akkor arra mutattam rá, hogy a falu népének milyen nagy szüksége van artézi kutakra. Most utólag egy példával igazolhatom, hogy akkor igazat mondottam. Bácsalmás község ezelőtt 3—4 évvel létesítette a népjóléti kormány hathatós anyagi hozzájárulásával artézi kútját. Most dr. Pápa bácsalmási orvos jelentésében ezt olvashatjuk (olvassa): «Mélyfúrású kutaink bő, vegyileg tiszta vizet szolgáltatnak. Vizokozta fertőző betegségeket alig lehet ez évben kostatálni. Míg azelőtt járványosán léptek fel e betegségek, addig a kutak üzembe helyezése óta alig látunk ilyeneket». Tavaly említettem volt Tataházát, Madarast és Kunbaját. Ebben a három községben most van folyamatban az artézi kutak létesítése, szintén a népjóléti kormány hathatós • anyagi támogatásával és remélem, hogy talán már a jövőre e három községből is hasonló kedvező orvosi jelentéseket fogok felolvashatni a t. Ház előtt. Hogy befejezzem rövid felszólalásomat, én méltatlanoknak tartom azokat a támadásokat, amelyek a kultuszkormányt érik azért, mert túlságosan gyorsan akarja megvalósítani kultúrprogrammját. Szerintem ugyanis minden épülő iskolába fektetett pénz bőségesen megtermi a maga gyümölcsét kulturális téren, mert nekünk szükségünk van művelt és tanult emberekre. (Ügy van! Ügy van!) Még több művelt és tanult emberre lesz szükséges Magyarországnak. En a mai állapotot csak átmenetinek tartom. A végcél, aminek mielőbb be kell következnie: Nagymagyarország. (Élénk helyeslés.) Miután a kormány*... (IÎ ötben stein Mór: Bizalommal vagyok! — Derültség.) Miután a kormány enmek a célnak megvalósítása felé törekszik és ehhez a financiális eszközöket rendelkezésre kell bocsátani és a jövő évi költségvetési törvényjavaslat biztosítja ezt neki, a költségvetést általánosságban véve, a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Éljenzés.) Elnök; Szólásra következik 1 ? Szabó Zoltán jegyző: Csik József. Elnök: A képviselő úr nincs itt, töröltetik. Ki a következő szónok? Szabó Zoltán jegyző: Hoff er László! Hoffer László: T. Képviselőház! Az állam és egyén teljes gazdasági talpraállításához mindenekelőtt az szükséges, hogy mostani igazán siralmas külkereskedelmi mérlegünket megváltoztassuk. Ehhez két tényező: a társadalom és az állam együttműködésére van szükség. Én most a behozatal és kivitel kérdésével csak annyiban akarok foglalkozni, amennyiben ez az őstermelést, a mezőgazdaságot érinti. Tudomásom szerint a magyar társadalomban a magyar asszonyok szervezetet létesítettek, amely hivatva van propagálni azt, hogy a magyar terméket használják leginkább és mindent, amit külföldről kell behozni ebbe az országba, idebent vásároljanak meg. Külkereskedelmi mérlegünk egyik oldala tehát, amely a behozatalra vonatkozik, elsősorban a nemzetiesen gondolkozó magyar társadalomtól függ. (Űav van! Ügy van!) Más kérdés ezzel szemben az, hogy a kivitel fokozása hogyan történjék. Itt nemcsak KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XX. a társadalomra van szükség, hanem szükség van iaz államhatalom megfelelő beavatkozására is. ' Hiszsen ezelőtt pár esztendővel még az egész világ nemzetgazdáit az a félelem töitötte el, hogy a mezőgazdaság produktumai nem lesznek elegendők a szükséglet fedezésére, és eíbhől a félelemből született meg az azóta hallatlanul sokat hangoztatott ú. n. többtermelés jelszava. Ez a töblbtermelés azután váratlanul olyan nagyszerűen sikerült, hogy egy-kettőre elérkeztünk a túltermeléshez. Azonban sokkal könnyebb Volt a több termelést és ezáltal a túltermelést elérni, mint ugyanalkkor ennek a megfelelő piacot is megszerezni. Volt ellenben egy másik nagy hátránya is a. mindenáron való többtermelesnek, hogy majdnem az egész vonalon mindenütt a minőség rovására ment. Ezzel szemben nézzük pl. Amerikát, aihol nemcsak az egyén, hanem az államhatalom is mindenütt a minőségre törekszik, annyira, hogv ott pl. csak az a gabona kerülhet kereskedelmi forgalomba, amely bizonyos standard-minő ségnefk megfelel. Kénytelen tehát a farmer jó minőséget termelni, mert hiszen ha nem termel ilyent, csak saját gazdaságában tudja azt elfogyasztani. A mellett Amerikában még megvan az az igen nagy előny is velünk szemben, hogy ott még most is korlátlanul állnak rendelkezésre mezőgazdasági művelésre alkalmas elsőrangú földterületek, míg Magyarországon mi kénytelenek vagyunk az egészen rossz, igazán harmadrendű földeket is művelés alá venni, ami természetesen hallatlanul fokozza a termelési költségeket. Még valamit akarok felemlíteni. Amerikának a háború előtthöz viszonyítva még az a nagy előnye is megvan velünk szemben, hogy a szállítási feltételek és eszközök lényegesen olcsóbbak lettek, tehát sokkal nagyobb körzetben lett éppen ezért versenyképes. Mi tehát Amerikával szemben feltétlenül el^ fogjuk veszíteni összes piacainkat, ha nem térünk át mi is az egész vonalon a minőségi termelésre, és nem iparkodunk termelési költségeinket minél alacsonyabbra leszállítani. A minőségi és rentábilis termelés alapját én ott látom, hogy mentől szélesebb néprétegeket tanítsunk meg a helyes, modern és rentábilis gazdálkodásra, mert be kell vallanunk, hogy a magyar gazda nem gazdálkodik elég jól és nem gazdálkodik olyan jól, legalább is nagy százaléka nem, mint ahogyan lehetne. Ennek talán az is az oka, hogy a magyar néplélek konzervatív és tartózkodik az újításoktól, másodsorban pedig oka, hogy megfelelő szakközegek és szaktanítók hiányában nem is volt meg a lehetősége annak, hogy ezt a tudást elsajátítsa. (Szabó Iván: Nem is volt régebben rászorulva!) Rá lett volna szorulva, csak nem ilyen mértékben. Már most feltétlenül szükségesnek tartom, hogy mentől nagyobb és szélesebb néprétegeket oktassunk ki a megfelelő rentábilis és modern gazdálkodás tudományára. Ez alatt az oktatás alatt én nemcsak az elméleti oktatás mellett, vagy talán lekfőképpen, értem a gyakorlati oktatást. Ennek megoldására vannak, akik azt gondolják, a, legmegfelelőbb az, ha minden község létesít 10— 20 holdas ú. n. tangazdaságot, amely egy megfelelő szaktanító vezetése alatt bemutatná, hogyan lehet ott termelni. Ennek a fenntartása is drága, azonkívül a célt nem szolgálja, mert hiszen nem termelhetnek rajta mindent, amit azon a vidéken termelni szokás. Másodsorban nem érjük el a kívánt célt azért, mert ha minden termeivényt ezen a területen helyezünk 63
