Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-295

Az országgyűlés képviselőházának 295. ülésé 1929 május 17-én, pénteken, 417 is európai hírneve volt, s egy Dobai nevű köhászmérnök, továbbá egy Dufek nevezetű kohászművezető. Direkte felírtam ezeket a neveket, s külön felhívom erre a t. Ház figyelmét. Amikor ezeket az embereket, ezelket a mérnököket és művezetőket a forradalmak bukása után a kurzus szellemének megfelelően kidobták a diósgyőri vasgyárból, s elzavarták őket, akkor Diósgyőrben például az történt, hogy a kohókat 2, vagy 3 esztendőn keresztül üzembe sem tudták helyezni — hiába int tagadólag a kereskedelemügyi miniszter úr (Herrmann Miksa kereskedelemügyi miniszter: Nem azért!) —- s a végén azt történt, hogy Dufek művezetőt kellett visszahívni és amióta visszament ez az egyszerű gyakorlati ember, azóta a kohók háromszor annyit termelnek, mint azelőtt. Én megengedem, nincs annak semmi különös akadálya, hogy a kereskedelemügyi miniszter, úr tagadólag rázhassa a fejét, én azonban megfelelő cáfolatokat szeretnék ezekre az állításokra hallani, [mert közérdek az, hogy az állami üzemek gazdálkodása a jövőben megváltozzék. Elvégre az nem állapot, hogy annak ellenére, hogy inproduktiv munkaerőket a munkáslétszámba helyeznek el — ipari őröket, ahogy ott nevezik- őket, ezek olyan bakterek, akik vigyáznak arra, hogy valahogyan egy szeget a vasgyárból a munkás ki ne nyulazzon, aztán meg spicliszolgálattal kedveskednek az állami üzemnek szabad óráikban, miután pedig szabad órájuk végtelenül sok van. így a spicliszolgálat meglehetősen túlteng, árulkodnak azokra a munkásokra, akik a kurzusnak nem megfelelőek, annak nem dédelgetett fiai — ennek ellenére az én számításom szerint körülbelül négy munkásra esik egy improduktiv erő. A mérnöki létszámot, t. Ház és t. kereskedelemügyi miniszter úr, nem számítom improduktív erőnek, mert hiszen az a termelésnek olyan alkotó része, amely nélkül nagyobb üzemben termelni képtelenség, tehát csak az iparőröket, meg a tisztviselő urakat és nem tudom, más egyéb ilyen munkával foglalkozó egyéneket veszem improduktív erőnek, amely csak adminisztrál valamilyen módon, valamilyen formában, de nem szerves alkotó eleme a termelésnek. Kérem, méltóztassék nekem a kereskedelemügyi miniszter úr cáfolatot adni: igaz-e, hogy a golyóscsapágyakhoz való anyagot Svédországból szállítják? (Herrmann Miksa kereskedelemügyi miniszter: Nem tudom.) Nem méltóztatik tudni*? De azt beszélik ott a diósgyőri vasgyár környékén mindenütt. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi miniszter: De nem is hiszem!) En nem vagyok róla meggyőződve, de felteszem a kérdést, méltóztassék cáfolatot adni erre. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi miniszter: Nem tudom. Lehet, hogy a nyersanyagot.) Megszűnt a tégelyacélgyártás, amely addig az ideig folyt, amíg Topiczer mérnök ott volt. Ennek a fia még ott van a diósgyőri vasgyárban, meglehetősen alárendelt szerepben, ez tudja az édesapjától a tégelyacélgyártás titkát. Nem tudom, hogy ezek igazak-e. Éppen azért mondom el ezeket, mert nekem nincs módom és alkalmam belepislantani az állami vasgyáraknak sem az adminisztrációjába, sem az üzem^ vezetésbe. Lehet, hogy bizonyos kérdésekben én tévedek, de a kereskedelemügyi miniszter úrnak, aki, úgy tudom, szakember is egyúttal, ez által alkalmat akarok szolgáltatni, hogy méltóztassék a dolgoknak utánanézni. (Rothenstein Mór: Majd mutatnak egy Potemkin-képet a miniszter úrnak! —Ellenmondások a közérten.) Igen, csakhogy a Potemkin-képekkel egy kicsit elkéstünk, mert nem tudom, hogy méltóztattak-e olvasni, a fővárosi lapokban is megjelent a tudósítás arról, (Bródy Ernő: Halljuk! Halljuk!) hogy Miskolc város főispánja egy ankétet hívott öszsze a munkanélküliség ügyében, amelyen^ én magam is megjelentem, mint meghívott fél és azon az ankéten annak okát keresgettük, r mi okozza, hogy Miskolcon és Miskolc környékén sokkal súlyosabb a gazdasági helyzet, mint más hasonló városokban. (Halljuk! Halliuk! a szélsőbaloldalon.) En ott felszólaltam és azt mondottam, hogy miután Miskolc városának, Miskolc környékének, de különösen Miskolc városának tulajdonképpeni vérkeringését a diósgyőri vasgyár szolgáltatta, mely békében hat-hétezer embert, állandó jó keresetű munkásokat foglalkoztatott, ez a körülmény igen kellemes hatással volt Miskolc város egész lakosságára, mert ezek az emberek nagyrészben ott költötték el keresetüket, most azonban, mióta a diósgyőri acél- és vasgyár termelése meg van bénulva és az ott dolgozó munkásságnak is nagyon rosszak a kereseti viszonyai. Ennek következtében Miskolc elvesztette azt a «Hinterlandját», amelyből tulajdonképpen nagy lett Miskolc. (Rothenstein Mór: Kapta Lillafüredet!) Ezzel kapcsolatban rámutattam arra, hogy a diósgyőri vasgyárban állandó leépítés folyik és nem tudnak termelni, és a diósgyőri vasgyár üzemberendezése elavult, nem felel meg a mai kor igényeinek; ezt pedig az állami vasgyárak igazgatósága által aláírt levélből tudom, amely megállapítja, hogy a diósgyőri állami vasgyár üzemi berendezése elavult, ezt az igazgatóság ismerte el egy hivatalos levélben. Azután nincs pénz, mondja ez a levél tovább, a diósgyőrvasgyári üzemek berendezésének rekonstruálására. Amikor én befejeztem beszédemet, felállt utánam Zsoldos gyárigazgató, a diósgyőri vasgyár igazgatója, aki hatvan ember előtt, a főispán, a polgármester előtt elismerte, hogy igaz az, hogy a diósgyőri vasgyár berendezése teljesen elavult és hogy azzal azt a modern termelést nem lehet elvégezni, amelyet más vasgyárak végeznek. Ha a kereskedelemügyi miniszter úr fejtegetéseimre esetleg Potemkin-kimutatást óhajt adni, azt nem fogadom el, (Herrmann Miksa kereskedelemügyi miniszter: Eszem ágában sincs!), mert hiszen ennek a kérdésnek megállapításánál elsősorban maga a diósgyőri vasgyár igazgatója legilletékesebb. (Malasits Géza: Vannak ot| olyan hengerek, amelyeket meg Mária Terézia korában állítottak elő.) Ennél illetékesebb tényezőt én nem tudok. Méltóztassanak megbizonyosodni, mi igaz ebből, mert egészen kétségtelen, hogy a magyar királyi diósgyőri vasgyárban, mint mondottam, a helyett, hogy Csepel mintájára berendezkedtek volna most tyúkte^ nyésztéssel, tyukászattal foglalkoznak. (Eri Márton: Az is jövedelmez! — Bródy Ernő: De ez nem az állam feladata! — Propper Sándor: Vasból csinálnak tyúkot. — Zaj-) Ez nagyon kedves dolog, én nem pernor es zkálom, hogyha egy üzem, amelyik a termelési lehetőségeket kihasználja, amely teljes gőzzel és apparátussal dolgozik, jó kedvében mellékesen azt is megengedi magának, hogy baromfitenyésztéssel foglalkozik, nagyon tiszteletreméltó foglalkozás ez, de méltóztassanak figyelembe venni, amit mondottam, hogy amikor a diósgyőri vasgyárat leépítik, amikor a saját szakmájukban nem produkálnak, ugyanakkor gondolkoznak azon, hogyan lehet a baromfitenyésztéssel sikereket elérni. Ezt én súlyos ellen-