Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.
Ülésnapok - 1927-295
416 Az országgyűlés képviselőházának ságos élő cáfolatát adták annak, hogy a munkáselbocsátás nem azért történik, mert nincs munka, hanem annak valami más céljai vannak. És ha ezeket a célokat megvizsgáljuk, azt látjuk, hogy elsősorban és főként azokat a munkásokat bocsátják el, akik még a mai körülmények közt is tagjai mernek lenni a szakszervezetnek. (Propper Sándor: Ostobaság!) A 12 órai munkaidő bevezetése a mai körülmények között, amikor országosan arról van szó, hogy munkanélküliség van úgy a napszámosvilágban, mint az ipari munkásság között, felfogásom szerint kissé talán az ostobaság mellett, ahogy egy közbeszólásból hallottam, valami más fogalmat is takar, mert hiszen, ha magánember csinálja ezt ilyen országos krízisben, egy ilyen szerencsétlen országban, azt lehet maj gyarázni, mert a profit és egyebek szükségessé tehetik ezt a magántevékenységi üzemeknél, de nem lehet menteni és magyarázni erkölcsi alapon, ha ezt a magyar állam teszi. A magyar államnak magának kell^ elől járni jó példával a magánvállalatok előtt, és az csinálja azt, hogy a legnagyobb krízis idején, a legnagyobb munkanélküliség idején, a helyett, hogy a^ munkaidőt megrövidítené és ezáltal enyhítené a munkanélküliséget, segítségére lenne az önhibájukon kívül bajba jutott ' ezreknek, inkább a munkaidő meghosszabbításával néhány száz és néhány ezer ember szájából kiveszi a kenyeret. Ugyanekkor — különösen az állami üzemek tájékán — a tisztviselői kar és főleg a magasabb tisztviselői kar részéről állandóan hazafisággal traktálják és egyéb kötelességek teljesítésére hívják fel a munkásosztályt. (Eri Márton: Ez nem baj!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. (Propper Sándor: Nem baj, csak adjanak jó munkab éréket ! ) Reisinger Ferenc: T. képviselőtársam, én egészen világosan megmondtam a baj okát, csak a képviselő úrnak nem méltóztatik rám figyelni és ennek ellenére közbeszól. Azt mondtam, hogy ugyanekkor, amikor az állami üzemekben meglehetősen hazafias cselekmény folyik, azáltal, hogy egyenesen kitermelik a munkanélküliséget, legalább is furcsa és különös az én felfogásom szerint úton-útfélen hazafiságot követelni ezektől az állami üzemek által nyomorba juttatott tömegektől. (Éri Márton: Mindenkitől!) A képviselő úr nincs nyomorban — azt hiszem — néhány ezerholdas társával 'együtt. (Eri Márton: Bárcsak volna! — Propper Sándor: Nyomorban akarna lenni? — Eri Márton: Miért nel Könnyebb volna az élet.) Nagyon szívesen átadom a szót a képviselő úrnak, ha az elnök úr hozzájárul. Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék csendben lenni és közbeszólásokkal nem zavarni a szónokot. Reisinger Ferenc: Ugyanebben az állami vas- és acélgyárban, köztudomás szerint mérnököket tartanak munkáslétszámban, mert hiszen az adminisztrációnak és a termelésnek ezzel a részével, a mérnöki karral olyan túltengésben rendelkezik ez az állami üzem, hogy a rendes státusban nem tudják őket elszámolni, tehát a munkáslétszámban helyeznek el tisztviselőket, és mérnököket. A magam részéről nem is ezt kifogásolom, hanem azt mondom, hogy egy üzemben, aíhol annyi mérnök van, hogy még a munkáslétszámba is jut belőlük, nem volna annak semmi akadálya, hogy ilyen rendkívüli időben és helyzetben, mint amilyenben ma Csonka-Magyarország él. rátérjenek bizonyos termelési ágak bevezetésére. Hiszen állandóan panaszt hallunk az iránt, hogy külkereskedelmi 295. ülése 1929 május 17-én, pénteken. mérlegünk rossz, rendkívül nagy a behozatalunk, ezzel szemben kevés a kivitelünk. Mármost tudomásom szerint Magyarországra az utóbbi időben behoztak körülbelül 20.000 motorkerékpárt, rengeteg kerékpárt és nem tudom a pontos számát megmondani annak, hogy mennyi gazdagsági fölszerelést, traktort, stb. szállítottak be az ország területére. Így lehetne aztán folytatni ezt a felsorolást. Azt gondolom, hogy az az állami vasgyár, amelynek sokkal nagyobb lehetőségei vannak, mint egy magánüzemnek, mert hiszen annak az állami gyárnak sokkal nagyobb tőkeforrás áll rendelkezésére, (Herrmann Miksa kereskedelemügyi miniszter: Éppenséggel nem!) — ha nincs tőkeforrása, akkor ez a baj, mert akkor máshova teszik a pénzt s majd erről is beszélek egy keveset, ha meg méltóztatnak türelemmel hallgatni — mondom, az állam valószínűleg át tudna térni bizonyos cikkek gyártására, hogy azokból behozatalra ne szoruljunk s ezáltal javítaná külkereskedelmi mérlegünket s ugyanakkor — ami nem kevésbbé fontos — rengeteg 1 munkáskéznek adna kenyeret. Nem tudom belátni, hogy az az állami vasgyár miért kereste a racionalizálást és a megoldást csak a leépítésben 1 ? Azonkívül világos dolog, — hiszen beszélik az egész országban szerteszét — hogy az állami vasgyár, amely tagja a kartellnek, meglehetős kijátszásban részesült és a vaskartell igen szeretné a m. kir. állami vasgyárakat, különösen a diósgyőri vasgyárat halálra ítélni. Nem jut az állami vasgyárnak annyi megrendelés és annyi munka, mint amennyi megilletné. Amint az előbb is mondottam, az állami vasgyárnak módjában lett volna olyan árucikkek termelésére berendezkedni, aminőkre talán a magánüzemeknek nem is nyílik alkalmuk. Példát is kapott erre az állami vasgyárak igazgatósága, hisz köztudomású, hogy Csepelen a háború után, miI kor megszűnt a háborús ipar. berendezkedtek edény gyártásra, konzervgyártásra és nem tudom még mi mindennek a gyártására, ami kétségkívül kereskedelmi mérlegünket meglehetős mértékben szolgálta. Ugyanezt a ténykedést nem látjuk az állami vasgyáraknál. Azzal érvelni, hogy nincs munka és a mai viszonyok között nem lehet termelni: nem minden alkalommal és nem minden területein lehet, mert a rimamurányi—ózdi vasgyár is mutat megfelelő követendő példát ezen a téren., Ez nem épít le, hanem állandóían javítja^ az üzemet és nagyon veszélyes konkurrensévé nőtte ki magát az állami vasgyáraknak. Méltóztatnak emlékezni arra, hogy a diósgyőri vasgyárnak világhírű acéltermelése volt. Olyan acélárut tudott gyártani a diósgyőri vasgyár, amely párját ritkította világon, A tégelyacél és a szerszámacél a diósgyőri vasgyárnak az a^ produktuma volt, amely^ az egész világon híres volt s most ez az acélgyártás meglehetősen abban maradt Diósgyőrött, de azonkívül nagyon sokat beszélnek arról, hogy bizonyos áruk gyártása Diósgyőrben nem sikerült, mert 8—10 darab áru közül anyaghiba következtében megtörténik, hogy 6—8 darab elromlik, azokat fel kell újra olvasztani. Ez természetesen igen nagy ráfizetést jelent az állami vasgyárnak. Ennek is megvan a maga speciális magyarázata, A diósgyőri acélgyárnak elsőrendű kohászati és vegyészmérnökei voltak, ezek természetesen ma már nincsenek Diósgyőrött. Ott volt esy Szász nevű vegyészmérnök és egy Friedmann nevezetű mérnök, akinek legalább