Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.
Ülésnapok - 1927-295
410 Az országgyűlés képviselőházának Sajnos, nagyon rövid az idő. (Halljuk Halljuk! a bal- és szélsőbaloldalon) Mr. J. Beaumont Pease ugyanakkor a következőket mondotta: «Elsősorban nem szabad elfelejtenünk, hogy a kereskedelem nem háború, melyben egyik nemzet le akarja gyűrni a másikat. A kereskedelem árucsere két fél között, amely mindkettőnek javát szolgálja. Szükséges talán ezt az elméletet még bizonyítani? Ha én el akarok adni valamilyen árut és ön venni akar, nem következik talán szükségképpen ebből az, hogy bármi, ami szabad árucserénket meg akarja akadályozni, természetszerűleg mindkettőnk jólétét kedvezőtlenül befolyásolja. Ha ezt ilyenmódon állítjuk, akkor ez annyira magától értetődő dolog, hogy alig szabad ezt egy intelligens hallgatóság előtt felhozni, mert hiszen tulajdonképpen ez egy Kindergartenbe tartozik, pedig ez az egész kérdés veleje. A nemzetközi kereskedelem normálisan véve nem győzelem, vagy vereség kérdése, vagy egyiknek nyeresége a másik kárára, hanem kölcsönös előny. Ez az elv, amelyet a nemzetközi konferencia lefektetett.» Sir Hugh Bell november 14-én, mint a londoni Mansion House-Összejövetel elnöke osztotta a végső rezolueiót, amely szerint ez a konferencia magáévá tette az 1927. évi genfi gazdasági konferencia határozatát, amely szerint kívánatos, hogy a vámtarifák mindenütt erősen redukálva legyenek és felkérte a Népszövetséget, amelynek iniciatívája folytán ez a konferencia létrejött, hogy minél gyorsabban igyekezzék ezeket a rezoluciókat keresztül is vinni. T. Ház! En azért hoztam ezt fel itt, hogy a világgazdaság problémáira rámutassak és rámutassak arra, hogy van itt egy terv, van itt egy kombináció, amely ha még hatásnélkül is van, előbb-utóbb el fogja érniazt, hogy érvényesüljön és amelynek célja elsősorban az, hogy a vámokat redukálja és a vámhatárokat, amenynyiben lehet, semmivé tegye; másik célja az, hogy egyetemes világszempontból és különösen európai érdekből nagy fogyasztási és vámegységeket létesítsen. Azért hozom ezt fel, mert beszédem végén erre kénytelen leszek visszatérni és hogy a premisszák ismeretében jobban fogja megérteni a t. Ház álláspontomat, amelyet ki akarok fejteni. Nem azért hoztam fel, mintha azt akarnám mondani, hogy nekünk úttörőknek kell lennünk abban, hogy a vámvédelem beszüntettessék. A vámvédelmet beszüntetni^ a mai helyzetben nem lehet. Addig, amíg mások a vámvédelmet fenntartják, ezeket nekünk is fenn kell tartanunk, mert hiszen azokat az indusztriákat, amelyek a vámvédelem folytán keletkeztek, amelyek a vámtarifa egyes tételeinek megszabásából jöttek létre es amelyek annyi munkást foglalkoztatnak, máról holnapra tönkremenni nemzeti öngyilkosság volna, de revízió alá kell venni a vámtarifa egyes tételeit. (Ügy van! Ügy van!) Időről időre utána kell nézni, melyek azok a tarifális védelmek, amelyek hasznosak, melyek azok, amelyek beváltak és nincsenek-e olyanok, amelyek fiktívek, amelyek talán nem is létező iparágakat védenek. (Haller István: Vagy monopóliumokat adnak csupán!) vagy monopóliumokat teremtenek. Mindenesetre szükséges, hogy a vámtarifát revízió alá vegyük, szükséges pedig első sorban azért, mert olcsóbbá kell tenni mezőgazdaságunk termelését. (Helyeslés.) Ez az, amit én a t. gazdasági miniszter úr programmjában kellőkép kifejtve nem láttam, (Gr, Hunyady Ferenc: Mit láttál abban?) pedig talán ez az egész kérdés veleje; egy mező295. ülése 1929 május 17-én, pénteken. gazdasági államban a legfőbb tétel, amely kivitelünket előmozdíthatja, kereskedelmi mérlegünk passzivitását előnyösen befolyásolhatja és amely az országnak egyszersmint élelmet és keresetet ad. Mert lehetetlen helyzet az, hogy azok a legszükségesebb cikkek, amelyek egy gazdaállamban úgyszólván kellenek, drágábbak legyenek nálunk, mint külföldön, olyan drágák legyenek, hogy a termelést oly drágává teszik, hogy a világparitás áraival ne konkurrálhassunk. Az, hogyha a világparítás áraival mi konkurrálni tudunk és hogy talán egy kissé a világparitás árain alul tudjuk piacra szállítani terményeinket, az az ő minden törekvésük ellenére kereskedelmi mérlegünket javítani fogja. Ami először legerősebben szembetűnik, az az, hogy a magyar szén drágább, mint az ideszállított külföldi szén. Ezt tovább fenntartani nem lehet és nem indokolt, mert a külföldről, Porosz-Sziléziából ideszállított szén kivitelre és minőségben is jobb, mint a magyar szén. Ezen a kormánynak sürgősen segítenie kell. Itt van a benzin, amelyet egészen felesleges nagy vámtételekkel védeni, mert hiszen benzint nálunk nagyon keveset, vagy talán egyáltalán nem is állítanak elő. Itt van a műtrágya, itt vannak más egyéb, nem is a termeléssel összefüggő, de közszállítási cikkek, mint a textiláruk, amelyek túldrágák, itt van a cukor, amely nálunk Budapesten drágább, mint a magyar cukor Londonban. Ennek a következménye pedig az, hogy a magyar fogyasztó kénytelen megfizetni azt, hogy az angolországi fogyasztó olcsóbb cukorhoz jusson. Ezzel, tudniillik az exporttal, kapcsolatban hangoztatta itt az igen tisztelt közgazdasági miniszter úr, hog^ nagyon fontos a vasúti hálózat kiépítése és terményeinknek minél gyorsabban a külföldi piacokra való jutása. Ezt koncedálom és természetes, hogy úgyis van, csak az a kérdés, hogy ezt keresztül tudjuk-e vinni? En tudok egy esetet, amelyre véletlenül jöttem reá s azt hiszem, hogy talán mások is tudnak róla. Mindenesetre a kormány tagjai közül többen tudnak róla, hogy tavaly, amikor nagy termésfeleslegek voltak, az év június havában terveztek egy akciót arra, hogy egymillió métermázsa búzát külföldre vigyenek ki. A külföld a szállítási kedvezményt megadta éspedig megadta egy 500 kilométeres körzetben. Tudom azt is, hogy ezt az egymillió mázsát nem vitték ki, mert a terv itthon megakadt és a szállítási kedvezményeket, amelyet az illetők kértek, a kormány nem volt hajlandó vagy nem volt képes megadni. Minthogy pedig ezt a kedvezményt, amelyet fennemlített külföldi állam megadott, Olaszország adta, nem áll az a tétel, amelyet egyes t. képviselőtársaim felállítottak, hogy az olaszbarátság előnyeit kereskedelmi téren nem látjuk, —- mert hiszen nem Olaszországon múlt, hogy azt az egymillió métermázsát, amely a mi kereskedelmi • mérlegünket mindenesetre egy kissé megjavította volna, nem tudták kivinni. (Pakots József: Kössünk talán magunkkal barátsági szerződést! — Derültség) A búza standardizálása természetesen helyes gondolat és valószínűen lesz is valami haszna, ettől azonban nagy csodát várni nem szabad, mert hiszen, amikor gabonakivitelünk sokkal nagyobb volt, és nem volt még standardizált búzánk, — Amerikában az Egyesült-Államokban, ahol standardizált búza van és pedig Manitoba I., II. és III., előfordul, hogy a standardizált búza ellenére is az Egyesült-Államok feleslegek kivitelével megakad és Kanadával