Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-295

Äz országgyűlés képviselőházának 295. ütése 1929 május 17-én, pénteken. 4ÍÍ tulajdonképpen éppen ma búzavámháborút folytat, T. Ház! Ezek azok a gazdasági tételek, amelyek alkalmasak volnának a mi kereskedelmi mérlegünk megjavítására, amely kereskedelmi mérlegnek ez a túlzott passzivitása szerintem nagyon is aggályos, de természetesen kapcsolatban van ezzel az is, amit a t. közgazdasági miniszter úr mondott, és ez az, hogy a magyar közönség magyar árut fogyasszon. — En is ezt vallom, de azt hiszem, hogyha a magyar .ipar egyforma minőségű árut fog produkálni ugyanazon az áron, mint a külföldi ipar és talán egy kicsit olcsóbban is, akkor mindenesetre a fogyasztóközönség ezen árucikkek után fog nyúlni, különösen azért, mert a fogyasztóközönségnek nincs olyan túlsók pénze, hogy drága árukat vásárolhasson. Ehhez azonban szükséges az, hogy a kormány^ jó példával járjon elől és hogy saját szükségleteit itt szerezze be, mert hiszen nem akarok megint az automobilokról beszélni, de az lehetetlen, hogy mint nagy vívmányt hozzák fel .azt, (hogy a közgazdasági miniszter úrnak magyar gyártmányú autója van. (Rothenstein Mór: Ez már egy jó példa. — Beck Lajos: A kereskedelmi miniszter úrnak is az van! Hermann Miksa kereskedelemügyi miniszter: Most már az van!) — örömmel veszem tudomásul. — Szerettem volna a te^ termények, a gyümölcs kiviteléről és más dolgokról beszélni, (Halljuk! Halljuk!) de nem tudok beszédem végére jutni, ha ezekkel is foglalkozom. Idézni akarom a t. közgazdasági miniszter úrnak azt a mondását, hogy «ha volt idő, akkor a mai időik azok, amelyekben az ország sorsa a gazdasági élettől függ.» Ezt elfogadom, ez tényleg így van, azt találom azonban, hogy a költségvetés ellentétben áll az elmondott programmal, mert a költségvetés tételei szerint a közoktatási tárca költségvetése 150 millió, a népjóléti tárcáé 75 milliói, nem is beszélve azokról a mellékjövedelmekről, amelyek talán száz milliót tesznek ki, a kereskedelmi tárca költségvetése, amelyben benne foglaltatik az ipar, a kereskedelem és a közlekedés, ezzel ellentétben csak 33 millió, és egy agrár országban a földmívelési tárca költségvetése pedig 38 millió. (Mozgás a jobb- és baloldalon.) Ha a kormány kebelén belül nem érzik a helyzet súlyosságát, akkor hogyan akarnak ebből a nehéz gazdasági helyzetből kivergődni? A fő hiba iaz, hogy a kormány szanálási programmját gazdaságellenesen vitte keresztül. Kállay Tibor bejelentése szerint, — aki akkor pénzügyminiszter volt — a szanálást megelőző 1923/24. költségvetési évben az állam közigazgatási bevétele üzemek nélkül aranykoronáiban számítva 200 milliót tett ki kerek összegben. Ezt a 200 millió bevételt a szanálási terv a következő évben csupán 50%kal kívánta felemelni és pedig 300 millió aranykoronára. Minthogy .az állami közigazgatás kiadásait az első szanálási évben 400 millióra vették fel, a hiányzó 100 millió aranykoronát a külföldi kölcsönből tervezték pótolni, hogy így megkíméljék az infláció alatt leromlott gazdatársadalmat attól, hogy a túlnagy terhet viselje és az azelőtt viselt 200 millió teher helyett most annak kétszeresét legyen kénytelen az államnak befizetni. Ez helyes közgazdasági elgondolás volt, amely megkímélte volna a magángazdaságokat, és időt adott volna nekik a talpraállásra. E helyett azonban mi történt? A szanálás első KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XX. évére előirányzott 300 millió aranykorona helyett tényleg beszedtek állami közigazgatási rendes bevétel gyanánt — az üzemeken kívül — 540 milliót, tehát a tervbe vett összegnek majdnem kétszeresét. A túladóztatással ekkép nemcsak az állami szükségletet fedezték már a szanálás első évében, hanem a zárszámadás szerint 140 vagy talán 160 millió felesleget is vettek ki a gazdasági életből. Mi történt tulajdonképpen? A szanálási akcióból kikapcsoltak minden tervet a gazdasági élet talpraállítására és kizárólag pénzügyi szanálásra szorítkoztak, de ugyanakkor túladóztatással elvontak minden erőt a magángazdaságoktól és képtelenné tették őket arra, hogy önmaguk, saját erejükre támaszkodva, vegyék kezükbe a magyar gazdasági élet reorganizációját és talpraállítását. Ez a politika folytatódott a következő években is és öt év alatt elértünk oda, hogy az állami közigazgatási kiadások a szanálás első évével szemben 400 millió aranykorona nettó kiadásról felemelkedtek 920 millió bruttó kiadásra, azaz megkétszereződtek és ugyanakkor a szanálást megelőző költségvetési évnek 200 millió aranykoronára rúgó és a szanálás első évére 300 millió aranykoronában felvett közszolgáltatási teher öt év alatt felemeltetett 920 millió aranykoronára, tehát 200 millió aranykoronával szemben közel négyszeres emelkedést mutat. Azt hiszem, hogy a mai gazdasági helyzetnek s az ország siralmas és szánalmas gazdasági állapotának ez a tulajdonképpeni oka. Ez a mai helyzet a kormány elhibázott gazdasági politikájának következménye és örülnék, ha azt mondhatnám, hogy csalódom abban, hogy a legjobb igyekezet dacára a t. pénzügyminiszter úr nem lesz képes ezeket a mások által elkövetett bűnök következményeit jóvátenni. Hiszen, hogy a t. pénzügyminiszter úr érzi ennek súlyát,^ azt az ez év március hó 13-án megtartott beszédéből lehet konstatálni, amelynek idevonatkozó szavait idézni fogom, s amely így szól (olvassa): «Némely oldalról támadás érte a kormányt a múltban azért, hogy talán ezt a szempontot túlságos mértékben szem előtt tartva aránytalanul nagy állami feleslegekkel zárta költségvetését. Ezeknek a támadásoknak elméleti szempontból látszólag van is valami alapjuk és jogosultságuk. De méltóztassanak figyelembevenni, hogy mi mezőgazdasági állam vagyunk, amelynek termelése és ebből kifolyólag állami bevételei is az idő viszontagságainak mindig ki vannak téve.» T. pénzügyminiszter úr, ha ez a tétel fennáll, hogy mi mezőgazdasági állam vagyunk, kérdem, szabad-e az, hogy az állam az egész rizikót, amely az időjárással jár és az időjárástői való függőségben megnyilatkozik, mind a magángazdaságokra hárítja? Helyes az, hogy az állam az összes feleslegét elvegye a magángazdaságtól s elvegye az egész forgótőkét és felesleget? Ez az, ami történt, mert ma az állam részéről a rizikó teljesen át lett hárítva a magángazdaságra. (Wekerle Sándor pénzügyminiszter: Tartalékok kellenek!) Igen, de ezt lehetett volna egy kicsit több megértéssel csinálni, és nem kellett volna a tartalékokat olyan túlmagasra f vinni, a gazdasági életnek is maradt volna és az államháztartásnak is elég tőkéje lett volna. (Rassay Károly: Nem kellett volna a tartalékot Lillafüredbe és hasonló dolgokra befektetni! Befúrták a földbe! — Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek képviselő urak! Gr. Sigray Antal: T. Házi Nyomatékosan a