Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.
Ülésnapok - 1927-293
314 r 'Az országgyűlés képviselőházának 293. ülése 1929 máius 15-én, szerdán. ügyébe, kártyarazziákat tartat. Azt szeretném, ha a belügyminiszter úr nem állana meg itt ma és holnap, nem állana meg mindaddig, amíg ezeknek az utolsó irmagját is ki nem irtja, mert a kártyaklubokhoz igen sok családnak keserű könnye tapad. (Ügy van! balfelől és a középen. — Jánossy Gábor: Csakhogy a Nemzeti Kaszinóbán sem szabad hazárdjátékot játszani!) Ügy az egységespárt, mint a mi pártunk részéről, a pártonkívüliek, sőt a szocialisták részéről is igen gyakran követelték már a vasárnapi italmérés beszüntetését. Annakidején Kállay Tibor pénzügyminiszter úr azt mondotta, hogy hét és r félmilliárd korona haszna volt az államkincstárnak a kocsmákból. Erre én azt mondottam neki, hogy én biztosítanám egészen más oldalról, sokkal nagyobb hasznot tudnék neki biztosítani, de a kocsmákat zárassa be. De a mai napig sem történt ezen a téren semmi. Pediga rendőri krónika igazolja annak a megállapításomnak helyességét, hogy igenis vasárnap és hétfőn reggel történik a legtöbb gyilkosság és szerencsétlenség. Hétfőn van a legtöbb családi dráma, öngyilkosság satöbbi és hétfőn történnek az olyan bűnözések is, amelyek talán a paragrafus szerint meg nem foghatók, nem is üldözhetők, amelyek azonban rendszerint kórházba, vagy az őrültek házába vezetnek. Ennélfogva szükségesnek tartom, hogy a pénzügyiminiszter úrhoz azt a kérdést intézzem!, nem volna-e oppurtunus abtból a szempontból, hogy ne kelljen nekünk annyi kórházat, annyi őrülteikházát fenntartanunk, ne kelljen annyi gyöngeelméjünek és őrültnek tartásdíját viselnünk, ne kelljen annyi elhagyott kiskorúnak fenntartásáról gondoskodnunk, valamint azért, hogy a gyilkosságot és verekedésekel; megelőzzük: a szeszesitalok vasárnapi kimérését megszüntetni. Nem a kocsmák és vendéglők bezárását szorgalmazom én. mert hiszen az a legényemíber, vagy az, akinek a családja nincs otthon, kocsmába és vendéglőbe megy, hanem én a szeszesitalok kimérésének betiltását kérem, azért, mert, mondom, sokkal több költséget okoz végeredményben az állaimnak a gyengeelméjüek és őrültek gondoizásia és eltartása, sokkal károsablb az országra nézve a ké sőbbi generációk satnyasága, görvély kóró sok, vakok, siketnémák és sok egyéb bajjal világrajöttek születése, minderre sokkal többet fizet rá az állam, mint amennyi jövedelme vau a szeszkiméré&ből. És ennek a ráfizetésnek nagyrészt a vasárnapi italmérés az oka. Szóvátettük itt már a vasárnapi és ünnepnapi munka szünetek kérdését. E tekintetben talán éppen a keresztény főváros iár elől rossz példával. De rossz példát mutat & vidék is. Én akárhányszor voltam otthon ünnepen s ha nem is mindig ott, hanem talán a szomszédban, a mezőn bizony szorgalmai; munkásokat találtam, főleg pedig behordáskor, bár az sokszor indokolt, de megtörténik az e~~éb mezei munkánál is. Azt gondolom azonban, hogy a vasárnapi és ünnepi munkaszünet a pihenés szándékos áthágása az oka éppen annak, hogy az Úristen áldása nincs a hétköznapi munkán. Olvasok a vallásgyalázásokról a napilapokban is, meg az élclapokban is. Felhívom a belügyminiszter úr figyelmét arra, hoigy vannak bizonyos élclapok, amelyeknek semmi létjogosultságuk nincsen, mert nem léleküdítők trágár vicceikkel, hanem vallást sértenek, sőt osztály ellen is izgatnak. Éppen ezért, bár a cenzúrának nem Vagyok barátja, egy szelíd figyelmeztetés, hogy ezekkel a trágár viccekkel hagyjanak fel, — amik sok szempontból káros befolyásúak, ha az egyszerű emberek kezébe kerülnek — nem fog ártani. A plakátokról Vass miniszter úr éppen május 9-én állapította meg Székesfehérvárott, hogy ordít róluk az erkölcstelenség és azt mondotta, hogy valamennyiünknek fel kellene fogni ennek a gondolatnak szörnyű súlyát. A plakátok tartalmát illetőleg kérdtem a belügyminiszter urat, van-e, aki ezzel törődik A színészek, különösen a B-listás színészek sírnak, hogy nincsen keresetük. Nálunk a kultuszkormány nemtörődömsége folytán cseh szerzők darabjait adják elő, holmi «A teve átmegy a tű fokán» c. darabot^ azután Frantisek Langernek «Külváros drámája» című darabját, meg egyéb idegen darabokat adnak elő a színpadon, a helyett, hogy magyar r szerzőktől adnának elő és így az éhenhalástól megfentenék őket. A mi igen kedves és szeretett elnökünk, Pukv Endre képviselőtársunk, a «Soli Deo gloria» ifjúsági egyesület ülésén mint elnök, azt mondotta, hogy a valláserkölcsi világnézetnek helyet kell foglalnia a hivatalokban, az iskolákban, a hörzén, a szerkesztőségekben, a színpadon, sőt a sportban is érvényre kell jutnia. Magam részéről csak az a hozzátennivalóm, hogy nemcsak a valláserkölcsi világnézetnek, hanem a nemzeti megbecsülésnek és öntudatnak is helyet kell ott foglalnia. De azt hiszem, hogy, bár én katholikus részről, Puky képviselőtársam pedig meggyőződéses protestáns részről, mint igazi keresztény mondja ezeket és tesz hitvallást ezen igazság mellett, mindez mindkettőnknek csak hiú ábrándja marad. Végül éppen azért, mert nem látom a nemzetnek egy cél szempontjaiból beállított következetes és meg nem alkuvó irányzatban való nevelését, amely nevelés a nemzeti öntudat fejlesztését és álladó ébrentartását tűzné ki maga elé, meg kell emlékeznem arról, hogy nálunk büntetlenül és megtorlatlanul maradt nem is olyan régen egy olyan merénylet a nemzet céltudatos törekvéseivel szemben, amelyet máshol igen súlyos megtorlás követett volna. Méltóztatnak emlékezni a Magyar Hétre. Óriási pénzeket áldoztunk erre a célra és igen helyesen, mindenki igyekezett arra, hogy a külföld előtt megismertessük magúikat, idebenn pedig a magyar árut megkedveltessük, rá/mutatva arra, hogy olcsóbb és johb a magyar áru, vagy legaláibíbis van olyan jó a magyar áru, mint a külföldi. Ugyanakkor itt Magyarországon egy magyar nyelven megjelenő lap egy hirdetést közölt. Spiegel Ármin hirdetését, aki azzal dicsekedett, hogy ő ezer font jutalmat ad annak, aki nála magyar árut talál, nála csak angol szövetet lehet kapni. (Mozgás.) Nem szeretném, ha azt mondanák, hogy a Balkánon vagyunk, de Spiegel Ármin úrnak szeretném azt kívánni, hogy ezt a hirdetést tette volna közzé akár Csehszlovákiáiban, akár Komániában, akár Jugoszláviában, ott üzletét szét szedték volna, kő kövön nem maradt volna, (Ügy van! Ügy van!) őt magát úgy kiebrudalták volna az országból, hogy mehetett volna panaszkodni Genfbe, a Nemzeti Bzövetséghez. (Ügy van! Ügy van!) Száz módja van annak, hogy a nemzetet neveljük, csak meg kell találni a módját és akarni kell. Példát vehetnénk az öntudatos olasz nemzettől. Olaszországban a kormány meg is találta az eszközöket, amelyek a társadalmat lemondásra tudják szorítani, különö sen az idegen áruk fogyasztása szempontjából. Ne mondjuk azt, hogy ez csak a társadalomnak a feladata, mert a fogyasztó a kereske-
