Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-293

Àz országgyűlés képviselőházának 29 uŐre hárítja a felelősséget, a kereskedő a íogyasztóra mondja azt, hogy az idegen árnt keres. Száz és száz módot lehet találni arra, hogy a társadalmat rákényszerítsük a magyar nemzeti öntudatra. Egységes célkitűzést kívánnék a kormánytól es a kormánynak tagjaitól, s azt hiszem, hogy akkor lépésről-lépésre megfelelő neveléssel és jó példaadással a célt el is tudjuk érni. Ennek a célkitűzésnek alapja és kiindulása azonban a minden téren való erkölcsi megújhodás. Erre én még pénzt sem kérek a pénzügyminiszter úrtól, pénz nélkül akarok segíteni, sőt azokon a hatalmas számoszlopokon, amelyek annyira felduzzadnak mindenféle tárcáknál, — különösen a kultusz- és az igazságügyi tárcánál — még lefaragni kívánnék. Valamit vissza szeretnék juttatni a pénzügyminiszter úrnak azzal, hogyha a mi erkölcsi megújhodásunk csakugyan életre és erőre tud kapni, a mindenben való erkölcsi restaurálódásnak az lesz a következménye, hogy bizonyos mennyiségű pénzt is meg tudunk takarítani. Én várom a kormányban vagy a kormányon kívül azt az embert, akinek lesz egy egységes átfogó programmja a keresztény erkölcsi restaurációt illetőleg és biztosítom azt a férfit, hogyha meg nem alkuvó elhatározással sem jobbra, sem balra nem néz, ha nem nézi azt, hogy mit írnak róla a szélsőséges lapok, nem törődik mások megjegyzésével, nem törődik a «müveit nyugat»-tal, hanem feláll és cselekszik: akkor milliók és milliók fognak neki tapsolni. (Ügy van! Úgy van!) Kijelentem, hogyha egy ilyen férfi találkozik, én diktátornak is elfogadom. (Helyeslés a balközépen és a középen.) Az az ember azonban ne nézzen senkit, ne legyen előtte senki protezsált, ne legyen előtte senki kiváltságos. Vigye a célt; az eszközöket bele az életbe, nézzen egy célt; a nemzetnek erkölcsi restaurálását és akkor anyagi restaurálását is meg^ fogja találni. Hiszem azt, hogy egy ilyen férfit ki fog termelni majd a kényszerű szükség, mert ez el fog következni, hiszen ilyen jelenségek már mutatkoznak a külföldi államokban is. Hiszem, hogy egy ilyen férfi fog támadni köztünk és ez a férfi fogja megmenteni a magyar nemeztet. A költségvetést elfogadom. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobb- és a baloldalon. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Horvátíh Mihály! Horváth Mihály: T. Ház! Előttem szólott t. képviselőtársam főképpen a költségvetés erkölcsig részével foglalkozott. Kifejezte azokat az óhajtásokat, amelyek arra irányulnak, hogy fokozottabb mértékben ellenőriztessék a munkaszünet, a vasárnap megszentelése. Teljesen aláírom mindazokat, amiket elmondott, ebben a tekintetben azonban nagyon sok nehézség van még, hiszen a múlt évi költségvetés tárgyalása alkalmával is sokat beszéltünk a boritaladő eltörléséről, a vasárnapi munkaszünetről, stb. Amíg azonban például nem lehet keresztülvinni azt, hogy a vásárokat hétköznapra tegyék, (Láng János: Ugy vaní Ez is egy megoldandó dolog!) addig'ez a vasárnapi munkaszünet mindig probléma marad. Hiszen például Kecskemét városa már áthelyezte vásárát hétköznapra. A szomszéd városok azonban nem teszik ezt, és ebből azután az iparosságnak is nagyon sok kellemetlensége van és az iparosság követeli is, hogy törvényhozásilag lépjünk fel, illetőleg a belügyminiszter úr a maga hatalmával lépjen fel abban az irányban, hogy a vásárok hétköznapra tétele a szomszédvárosokban is '. ülése 1929 május Í5-én, szerdán. 3ÍS megtörténjék. Van iparos, aki kora tavasztól késő őszig vásároz. Ö és vele dolgozó alkalmazottai, miután a környéken vagy 15 helység van, mire elvégzik a vásározást, már újra kezdhetik, soha templomba nem mehetnek. Mindenesetre ezek nagyon megszívlelendő dolgok. (Láng János: Most is olvastam az újságban, hogy hat-hét községben mind vasárnapon van a vásár.) Már 12 költségvetési vitában volt szerencsém résztvenni és tudok bizonyos összehasonlítást tenni. Ma új házszabályok alapján tárgyalunk. Részemről egyáltalában nem sok örömet találok benne. Nem tudom, az igen t. miniszter úr talál-e benne örömet, hogy kezdettől fogva olyan végelgyengülésben szenved az egész vita és igazán nem emelkedett eddig legalább arra a magaslatra, amelyet hogy elérjünk ilyen fontos alkalommal, elvárna tőlünk az ország. Az érdeklődés nagyon csekély. Ittott mutatkozik csak némi érdeklődés, amikor alkalmas közbeszólásokra van idő, mint délelőtt a legutolsó szónoklat alkalmával; egyébként azt látom, hogy a képviselő urakban is bizonyos érdektelenség és fásultság mutatkozik az egész dolog iránt. Talán csalatkoztak. Amikor Bud ő excellenciája bevezető beszédét elvégezte, úgy látszott, mintha csalatkoztak volna, mintha többet vártak volna, hogy így fejezzem ki magamat, mintha a túloldalról mindenkinek az orra vérzett volna; eleinte olyan kedvetlenség volt, hogy másnap, harmadnap húszával, huszonötével töröltették le masrukat a szónokok. Mindenkinek joga van beszélni, joga van magát letöröltetni, de engedjék meg, mint régi képviselőnek, hogy megmondjam azt, hogy ez a Ház tekintélyének rovására van. Méltóztassanak feliratkozni és amennyiben nem tehetnek eleget felszólalásuknak, töröltessék talán felszólalásukat. De azt, hogy a lapokban megjelenik egy egész lista, hogy 25 képviselő nincs jelen, az a Ház tekintélyét nem emeli. (Ugy van! a jobb- és a baloldalon.) Nagyon sokan törnek ellenünk úgyis ebben a tekintetben és ha mi nem igyekezünk fenntartani a tekintélyt, akkor kitől várhatjuk ezt. Remélem, nem veszik rossz néven tőlem képviselőtársaim, amiket elmondottam és a jövőre nézve lehetőleg tartózkodnak attól, amiért így megítélnek bennünket. A másik dolog, amit az új házszabály előidéz, az, hogy egyfelől mindenesetre fárasztó a nyolcórás ülés, másfelől azonban csak egyórai ideje van egy képviselőnek. Igaz, hogy sokan vagyunk ma még Csonka-Magyarország képviselői, ha tehát mindenki igénybevenné az egy órát, akkor soká tartana a vita. Azonban csak egy kis rész fogja igénybevenni. Nem hiszem, hogy 40—45 képviselőnél több beszéljen, mert előreláthatólag a vita befejeződik. Sajnálom azonban azt, hogy csak egyóra áll rendelkezésre, amikor egy értékes beszédről van szó, amelyet mindenki szívesen hallgatna, amikor olyan szónok beszél, akinek van mondanivalója, akit érdemes meghallgatni, akitől az ország sokat vár. Például hozom fel, hogy tegnap Kállay Tibor volt miniszter úrnak bizony egyórát beszélnie nagyon kevés volt és ha lehetett volna, ha a házszabály megengedte • volna, szívesen mondotta volna azt, hogy az én egyórámat átengedem neki. Ezt azonban nem lehetett megcsinálni és mindenesetre alig tudta kimeríteni csak nagyon kis részét is annak, amit mondani akart. Voltak, vannak, vagy lesznek itt mások is ilyenek. Másfelől azt hallottam képviselőtársaimtól minden oldalon, hogy nem érdemes készülni, alaposabban foglalkozni a kérdéssel azért az egyóráért, inkább nem is beszélünk.