Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.
Ülésnapok - 1927-293
Az országgyűlés képviselőházának 293, ülése 1929 május 15-én, szerdán. 311 minden évben rendszeresen visszatérő időközökben elénk teszi a nemzetnek anyagi és erkölcsi képét visszatükröztető költségvetést hatalmas kötetekben és a kötetekben hatalmas, felduzzadt számoszlopokban. Mindenki megállhat egy-egy ilyen számoszlop előtt és elmondhatja a maga kritikáját. A véleménynek nézetem szerint tárgyilagosnak és igazságosnak kell lennie és minden kritikából ki kell esillámlania a nemzet egyetemes érdekének. Azt soha szem elől téveszteni nem szabad. Nincs joga például senkinek olyan beállításban kritikát gyakorolni, amely a külföld előtt a nemzet hitelképességét vagy értékét ássa alá. Az ilyen kritikától annál is inkább tartózkodnunk kell, mert egyrészt becsületes munkával és nagy erőfeszítéssel sikerült a különben kevésbbé jóindulatú és sok tekintetben tisztán financiális szemszögbe beállított külföldet a mi élniakarásunkról és életképességünkről meggyőzni, másrészt a rosszindulatú kritika a legalkalmasabb arra, hogy a nemzet értékét és hitelképességét megrontsa és súlyos ítéletet hozzon a nemzetre a külföld előtt, olyan súlyos ítéletet, amelyet esetleg később reparálni nem lehet. Ha a költségvetés egyes számoszlopait nézzük és lapozgatunk a hatalmas költségvetési kötetekben, meg kell állapítanunk, hogy ámbár az újabb idők számos problémát vetettek fel. a kormány mégis csak igyekezet azokat a^ földtúrásokat, amelyeket az elmúlt földrengés okozott, elsimítani, amennyire az lehetséges volt és igyekezett minden gránáttölcsér kiegyenlítéséről gondoskodni a lehetőség^ szerint. Ebben természetesen nemcsak a kormánynak van érdeme, hanem elsősorban annak a nemzetnek, amely vállaira ezeket a hatalmas számoszlopokat felépítettek. (Ügy van! Ügy van!) Ha azonban a minden évben szabályszerű időközökben visszatérő költségvetésekkel nem csinálok^ egyebet, mint megállok a számoszlopok előtt és konstatálom, hogy a mi méretünk szerint jól vagy rosszul vannak azok felépítve és megkonstruálva, s hogy több vagy kevesebb szellemi vagy gazdasági erősödést jelentenek, viszont sohasem törekszem arra, hogy bizonyos számoszlopok — amelyekből a nemzetnek voltaképpen anyagi megfogható haszna nincs — az égig ne nőjenek, akkor nem csináltam egyebet, ^mint az a kuruzsló, aki orvosnak tolja fel magát, azonban az orvosi tudása nem terjed tovább, minta kuruzslóé, aki csak azt állapítja meg, hogy nagyobb sebre nagyobb tapasz, kisebb sebre kisebb tapasz kell. Nem csinálok akkor egyebet, mint konstatálom a bajt, azonban a gennyedő sebet nincs bátorságom kioperálni és nincs bátorságom a seb terjedését .megakadályozni. Nekünk, t. Ház nem lehet ez a feladatunk. A nemzet választottainak az a feladata, hogy minden olyan jelenséget, amely ia beteg testgyógyulási folyamatát hátráltatja, rögtön meg is lássák, azt megszüntessék, és minden olyan eszközt, amely az egészséges vérképződést elősegíti, megragadjanak és alkalmazzanak is. Ez a mi feladatunk. A mi feladatunk — és az én témám — a nemzet nevelése, Jhelyes útra tereléise minden vonatkozásiban, úgy erkölcsi, mint gazdasági, politikai és egyéb tekintetekben. Nem lehet tagadni, hogy hatalmas lépéseket tettünk előre^ úgy kulturális, mint szociális téren, bár igaz, hogy ezek az alkotások nagy összegeket is igényeltek, különösen, ha ez alkotásokat a multak tespedésével és érzéketlenségével hasonlítjuk össze. (Ügy van! a közéven.) Kulturális téren olyan lendület, olyan erőteljes ívelés jelentkezik, hogy ezen a téren nemcsak KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XX. hogy nem maradtunk az úgynevezett művelt külföld mögött, hanem sok tekintetben még meg is előztük. Szinte azt mondhatnám, hogy lázas sietséggel történik a múlt mulasztásainak pótlása. Őszintén megmondom: Nekem az a véleményem, hogy a múlt adósságait nem kellene éppen ennek a generációnak egészben fizetnie, (ügy van! Ügy van! a középen.) Kérdem,- vájjon nem volna-e okszerűbb először a szellemi kifejlődésnek anyagi alátámasztását és jó megalapozást adni, vagy legalább is párhuzamos fejlődést biztosítani a kettőnek, mert az anyagi jómódot, a gazdasági jólétet nyomon követi a szellemi kultúra után való vágy, míg 1 a magasabb fokú kultúra anyagiak híjján csak szellemi proletariátust szül. (Ügy van! Ügy van !a középen.) Nem fogadom el tehát a kultuszminiszter úrnak azt a megállapítását, amelyet az újságban olvastam, hogy csak a műveltség hozhatja meg a gazdagságot. A műveltség szülhet kielégíthetetlen vágyakat, és ennek nyomán elégedetlenséget, de a jobb anyagi helyzet után többé kielégítetlen vágyak nem , maradnak. (Szüts István: A műveltség alapjaira szükség van!) A nemzeti kultúra legyen általános, és minél szélesebb rétegek tulajdona. Az óvodák, az elemi iskolák, egyes középiskolai típusok, szakiskolák, ezeknek nagy száma és nagy látogatottsága egyenletesebb szellemi nívót biztosít és nagyobb szolgalatot tesz. A szegény munkásnépnek például a napközi otthon, — szélesebb rétegben értem — inkább szükséges, mint az ezek rovására vagy más tárcák rovására túlfejlesztett és túldotált felsőbb tanintézetek és egyéb intézmények, aminők például az egyetemek és a magyar Cambridge-ek, amelyek hozzá még drágák is, s azonkívül is csak a felsőbb köröknek könnyen hozzáférhetők. (Szüts István: Csak az orvosi rész a drága!) Szociális téren hatalmas kezdeményezés és alkotás történt, úgyhogy a külföld, holott ott a nyugodt fejlődés alkalma megvolt, ahol zavartalan volt és biztosítva volt, ahol a kibontakozás feltételei adva voltak, mégis csodálkozva jön ide és csodálatára jön a mi alkotásainknak, hogy tőlünk koncepciót és kivitelt tanuljon. Hála Istennek, a szociális tárcát okos fő kezeli, okos fő termeli a gondolatokat, és a szív, amely végrehajtja ezeket a gondolatokat, éppen a legalacsonyabb társadalmi osztályokkal szemben sok szeretettel teli. örvendetes gondoskodás történt, hogy iparunk a, világ előtt is bemutathassa az ő fejlettségét és nemzetközi megbecsülést vívjon ki magának. Engem büszkeség töltött el, amikor láttam a mezőgazdasági kiállítást, ahol mezőgazdaságunknak a nagy nyilvánosság bírálatánál sem kellett szégyelnie magát. Egyszóval, történtek ugyan gondoskodások, hogy a minőségi és mennyiségi termelésben az elsők közé küzdhessük fel magunkat, azonban meg kell állapítanom, hogy új gyümölcsök megérleléséhez hiányzik az éltető napsugár és úgy az ipartól, mint a mezőgazdaság gyökereitől elvonjuk lassanként a tápláló erőt. Csak egy pillanatra vissza akarok térni arra, kimutatni, hogy a kultusztárca — hogy triviális kifejezéssel éljek — mennyire előrelovagolt a többi tárcák előtt és mellett. Bátor vagyok rámutatni arra, hogy a kultusztárca összkiadása, levonva belőle a bevételeket, tehát csak a rendes és rendkívüli kiadásokat veszem, öszszesen 138,690.000 pengő. Ezzel szemben a kereskedelmi, a földmívelésügyi, a népjóléti, a miniszterelnökségi, a külügyi tárca, a közgazdasági minisztérium, a kormányzóság, a békeszer45