Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-293

312 r Az országgyűlés képviselőházának ződések terhe, az állami számvevőszék kiadása, a közigazgatási bíróság és a földbirtokrendező bí­róság összkiad kultusztárcával szemben összköltségvetésben alul marad. (Szüts Ist­ván: Huszonegyezer tanítót kell eltartania az államnak!) Hajlandó vagyok arra, hogy leve­gyem az önkormányzati alkalmazottak^ nyugdí­jasainak járandóságához való hozzájárulási összeget is a kultusztárcából, ami 42 millió pen­gőt tesz ki. Akkor is 96 millió pengőt tesz ki a kultusztárca költségvetése és még akkor is a ke­reskedelmi, a földművelésügyi és népjóléti tárca összes kiadásainál még mindig magasabb. (Szüts István: A legnagyobb tanszemélyzetet v kell tartania! A legnagyobb tanszemélyzete van!) De t. képviselőtársam, bátor vagyok rá­mutatni, hogy az egész költségvetésből 22 millió esik az egyetemekre, ellenben textiliskolánk pél­dául nincs. A kultuszminiszter úr azt mondotta, hogy menjenek gyakorlati pályára a fiatalem­berek, (Oberhammer Antal: De ebben benne van a műegyetem is!) Igen, a műegyetem is benne van. (Oberhammer Antal: Az pedig 18 millióba kerül.) Ha* a kultuszminiszter úr azt mondja, hogy gyakorlati pályára menjenek a fiatalok, tessék módját,ejteni és alkalmat adni arra hogy megtanulhassák szakmájukat. Ha a fém­es faipari szakiskola fennállása azt eredmé­nyezte, hogy a magyar asztalosipar elsőrendű, ha a cipészszakiskola azt eredményezte, hogy ma a magyar cipészipar Franciországban, a Nyugaton is elismert, akkor méltóztassék meg­engedni, hogy igazam legyen abban, hogyha ne­künk textilszakiskolánk is volna, akkor nem kellene nekünk külföldi előmunkásokat, munká­sokat és mestereket foglalkoztatnunk. (Szüts István: Ez a kereskedelmi minisztérium dolga!) Csakhogy elharácsolják előle a pénzi A kormányzatnak a nemzet érdekének meg­felelőleg első és másodrendű, halasztást nem tűrő és halasztást tűrő szükség szerint egy­öntetű programm alapján kellene az egyes tár­cákat dotálnia. S ha a kormányzatnak szüksége van arra, hogy a költségvetésben elénk tárt programmot megvalósítsa és ebben a megvaló­sításban őt támogassuk, a szükséges eszközöket neki szállítsuk, úgy nagyon megtisztelő volna reánk, képviselőkre nézve, ha bennünket is meghallgatna, akik a néppel egészen közelről szorosan es közvetlenül érintkezünk, és akik kénytelenek vagyunk olyan alkotások kritiká­ját hallani, amelyeknek sem az alsó néprétegek, sem a középosztály, de még sokszor a felső tíz­ezer sem tudja magyarázatát adni, a kormány ránk hallgatna ezeknek az alkotásoknak a sor­rendje tekintetében. De visszatérek ahhoz a gondolathoz, amely­ből, kiindultam, hogy a nemzetet nevelni kell, hogy kezénél fogva kell nekünk a nemzetet ve­zetni. A nevelési eszköz száz és százféle a cél­kitűzés szempontjából. A nevelés célja: tisztul­tabb életfelfogást belevinni a közéletbe, amely tisztultabb életfelfogás nem lehet más, mint a nemzet öntudatának és erkölcsi életberendezke­désének emelése. Az a célkitűzés, amely célban megtalálja a nemzet az ő boldogulását, — hogy ne mondjam — boldogságát. Minden nevelésnek alapja azonban a tekintély, a jó példa és a szi­gorú következetesség. (Helyeslés.) A vidéki egyszerű polgár előtt még mindig tekintély a pesti úr, a minisztérium. Jólesik an­nak az egyszerű vidéki polgárnak vasárnap délutánonként és hétköznap esténként, amikor ráér, azokat az oktatásokat hallgatni a rádión, amelyek őt a gazdaság okszerű fejlesztéséről felvilágosítják. Szívesen is hallgatja és követi azokat, mert hiszen egyetemi tanárok, gazda­293, ülése 1929 május 15-én, szerdán. sági^ szaktudósok és minisztériumbeli, valamint egyéb kiváló társadalmi egyének előadását, út­baigazítását, nevelő és oktató szavát hallja. A hang hullámain továbbított sa legutolsó ta­nyai lakásba is bevezetett oktatás meg is termi a maga gyümölcsét és jó gyümölcsöt terem ak­kor, ha az előadás jó, de rossz gyümölcsöt is teremhet, ha az előadás nívón aluli. Méltóztassanak azonban meggondolni, ho­gyan forog azzal az egyszerű falusi polgárral a világ, aki pedig a pesti uraknak feltétlenül hitelt ad, amikor romlatlan lelkületét egy szép vasárnap délután egyszerre csak azzal fertőzi meg a pesti úr, vagy ahogyan ott elképzelik és mondják, a minisztériumság, ha a dróton isten­káromlást kell hallania a pesti úr szájából. (Felkiáltások: Miket? Hogyan?) Dátumszerűleg meg tudom mondani. Nem méltóztatnak gon­dolni, hogy mindaz, amit drága pénzen éveken át építünk: a jóneveltség, az engedelmesség, a szerénység, a tisztelettudás, a fegyelmezettség, az egyszerűség, az emberi és isteni tekintély mind egyszerre összeomlanak annak az egy­szerű embernek a lelkében. Mert ha a pesti urak, a minisztériumságnak — Ő így mondja — [ az emberei sem különbek a falusi kanásznál, ak­kor mi oka legyen respektálnia a pesti urakat, vagy éppen a kormányt, amikor a dróton Isten­káromlásokat hall? (Jánossy Gábor: Ez kivé­teles eset volt!) Több ilyen kivételes eset volt. Ha a pesti urak — ne essék sértés a t. Házon, ha ezeket elmondom — a «sacramentum»-ot, Máriát büntetlenül szidhatják és büntetlenül mond­hatják: «az Isten fáját», «az Istenit a paraszt­jának», «az Istenit az agarának». (Szüts Ist­ván: Ez néma minisztériumiból jön!) — ké­rem, nemi méltóztatott szófűzésemet megfi­gyelni — annak az egyszerű polgárnak pedig külön törvénye van és őt káromkodásért meg­büntetik, akkor vége a tekintélynek, akkor nemzetnevelésről ne ábrándozzunk, evvel ne kérkedjünk. ^Kár minden fillérért más téren, a nemzetnevelés és a nemzet szellemi nívójának emelése körül, ha azt a sok áldozatot durva, istentelen káromkodással egyszerre semmivé teszik a lelkekben és minden eddigi alkotást a szívekben ledöntünk. Kondások és kanászok élnek ilyen szidalmakkal, ocssmányságokkal faluhelyen talán, de azoknak is csak az utol­sója, a romlottabbja, akiket faluhelyn is meg­feddenek és korholnak érte, Pestről pedig ál­lami támogatással eis asszisztenciával rádión a kultúrának nevezett istenkáromlást és két­értelmű dalokat az utolsó tanyai kislakásba is továbbítják. Ha kétségük van az uraknak ab­ban a tekintetben, hogy mikor történtek ezek, a dátumokat is feljegyeztem, mert rögtön fel­keltem a rádiótól és feljegyeztem magamnak. így azután meg tudom érteni, hogy ilyen egészen félreértett és félremagyarázott nem­zetneveléssel a nemzetet épnen azok rontják meg lelke mélyéig, akik különben két kézzel szokták döngetni a mellüket, hogy ők a va­lódi magyarok, az igazi keresztények. Hogy milyen magyar ember az, aki a magyarok l Nagyasszonyának nevét gyalázza, hogy milyen magyar az, aki a nemzeteket fenntartó te­remtő Istent káromolja, milyen keresztény az, aki a szentséigeket, a sacraimentumokat szidalmazza, annak elbírálását a sokkal jobb érzésű és romlatlanabb lelkű egyszerű tanyai paraszt emberre bízom, akinek pedig Pestről | rádión felolvasásokban, színdarabokban, an­í nekdótákban az Istenét szidják. (Jánossy Gá­! bor: Egyikben sem volna szabad ennek elő­fordulnia!) — Sehol! — A legszebb oktatás

Next

/
Oldalképek
Tartalom