Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.
Ülésnapok - 1927-293
296. r Az országgyűlés képviselőházának goztattam, nagy tisztelettel vagyok. (Láng János: Nagyon!) a pártállás ilyen megjelölésével szemben, csak nem rejtem véka alá a gondolatomat úgy az egységespárttal, mint önökkel szemben, mert én valami nagy különbséget nem is tudok a kettő^ között. Hiszen a magyar parlament struktúrájának ez az alapvető hibája onnan ered, bogy ez a megkülönböztetés, amelyet itt mint «nappal szék — éjjel ágy »-párt használnak önök, mélyen t. uraim, (Mozgás.) akik azt mondják ... (Elnök csenget. — Zaj.) Megmagyarázom. Elnök: Csendet kérek! — Üjból felkérem a képviselő urat, méltóztassék a személyes természetű kijelentésektől tartózkodni! Gál Jenő: T. Képviselőház! Ha valaki, mint párt, azt mondja, hogy én szemben állok egy kormányzattal, akkor nem lehet frivolitás nélkül elkövetni azt, hogy egyik nap a kormánynyal szavaz, a másik napon a kormány ellen tüntet. (Kontra Aladár: Miért nem?) Nem lehet t. Képviselőház, mert a világ minden parlamentjében a pártoknak ilyen felfogása a tisztult politikai érzület szempontjából lehetetlenség. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Gál Jenő: Mindig odaállnak a maguk tömegével kormány támogatónak akkor, amikor kenyértörésre kerül a sor. (Láng János: Hát, nem százszor kimondta már a párt a függetlenségét?!) Elnök: Csendet kérek! Gál Jenő: /T. Ház^ Méltóztassanak megengedni, hogy néhány pénzügyi kérdéssel is foglalkozzam, amelyek szintén beleillenek az ország konszolidációja megítélésének keretébe. Nincs is tulajdoniképpen más kérdés, mint a konszolidáció kérdése, de nem a szónak abban az értelmében... (Kocsán Károly közbeszól.) A harc sohasem lesz baj, az soha sem fog ártani, t. képviselőtársam, és ne tartson attól a harctól, amely kiverékedését jelenti annak a megtisztult jognak, amely majd megszabadul azoktól a lehetőségektől, amelyeket önök rájuk aggatnak. Hiszen ha még csak egy percre visszatérek ehhez a témához, akkor azt mondom, hogy a lateráni szerződés mutatja a szabad állam és szabad egyház megtisztult fogalmát. A lateráni szerződésben a Szentszék és Olaszország megpecsételte azt az egymásmellérendeltséget, amely kiközösíti a politikai akciókból a felekezeti jelleget és megtisztítva oda sorozza a nemzeti érzés középpontjába a pártok evolúcióit.^ Minden, ami ezzel szembenáll, egy nemzet fejlődésének akadálya. Nincs más alap, — ezért mondottam, hogy ebben az egységespárt és a kereszténypárt teljesen egyforma — nincs más mód, mint levetkőzni ezt a jelleget és megmaradni a tiszta nemzeti alap mellett. Nem volt szükségük a negyvenes évek nagy reformereinek, nein volt szükségük a 80-as évek nagy államférfijainak arra, hogy ezt a szót használják, nincs 'szüksége a mai nemzedéknek sem erre, mert az Istenfélelem a társadalomra tartozik, a politikai érvényesülés mezejéből ezt a kérdést ki kell rekeszteni. Ez a mi egyik alapprogrammunk. (Zaj jobb felől.) Ebiből a t. kormány is láthatja, hogy az ellenzéki programmnak ez a nemzeti alap a kiinduló pontja és ezt a programmot építi ki minden vonatkozásban. Méltóztassanak megengedni, hogy rámutassak arra, hogy a mi pénzügyi bajaink és pénzügyi konszolidációnk lehetetlensége e politikai kérdéssel kapcsolatban honnan származik. A mélyen t. miniszter úr igazán kiváló és szakszerűség szempontjából magas nívójú beszédében elmondotta, hogy ő a közterhek le293. ülése 1929 május 15-én, szerdán. szállításának mértékeiben hogyan akar berendezkedni. T. miniszter úr, engedje megmondanom, hogy ez olyan, mint Petőfi versehen a «szép reményünk hajnalcsillagánál» való álldogálás. Mélyen t. miniszter úr és a gazdasági miniszter úr istartsák szem előtt a következő tényeket, amelyek faktumok.^ Ennek az országnak pénzügyi berendezkedése és pénzügyi egyensúlya úgy épült fel, hogy először elővették a szanálás kérdésében a lekötésnek olyan módjait, hogy odaadták a vámjövedék, a cukoradó és a dohányjövedék nyers bevételleit. Egy szanálási akcióhoz olyan fedezeteket adtak kifelé, lamely fedezetek itt hiányoznak befelé. A nemzetvagyonnak és a nemzetjövedelemnek ez a lekötése köti meg kezünket. Nem ön a felelős, mélyen t. miniszter úr, elődjei csinálták a dolgot, azonban ezen, a lekötöttségen ön nem tud változtatni. Ha hozzáveszem, hogy 1928-ban lekötöttük a gyufa jövedéket és hozzáteszem, hogy 1944-ig még 200 millió pengő jóvátételi hozzájárulást is kell adnunk, akkor ne ringassuk magunklat szép reményekben. A közterheket ezért kell viselnünk, mert a kormány odaadta a nemzetJövedeLemnek ilyen kontingensét, lekötötte olyan módon, hogy nem tud hozzájutni. És mert a kormány ezt magához ragadta és rendelkezett, ezért van a kormánynak és az államnak hitele és ezért nincsen a magángazdaságnak hitele. Ott, kezdődött a magángazdság megrontása. A melyen t. pénzügyminiszter úr akkor nem volt ebben a felelős állásban és meggyőződésem, hogy ennyit nem adott volna oda. Ezért nehéz ezt a problémát önnek megoldania. Hogyan*? Hát ott tartunk, hogy a magyar nemzetvagyonnak ilyen elzálogosítása folytán áll elő itt az a helyzet, hogy a munkaalkalmak és keresetforrások olyan deplasszirozottan jelentkeznek, mert nincsen meg az anyagi bázis, a háttér és a fedezet 1 ? Nézzék meg a többi legyőzött országokat. Ott nem restéit a kormány a nemzethez fordulni és azt mondani: adjatok nekem kölesönt az új rentenmarkra és a nemzet odaállt és' adott. Miért? Mert ezzel a kötvénykibocsátással valorizált a német kormány. Értsék meg végre, mélyen t. uraim azt, amit mi a valorizációs törvényjavaslatnál hirdettünk, hogy erre a narallel tevékenységre van szükségünk: felkelteni és visszaszerezni a kereső nemzetnek bizalmát arra, hogy a kormánynak, ha kér, fedezet mellett adni tudjon, mert látja annak garancléáját. hogy azt arra fordítja a kormáinv. hogy őt, az elszegényedett. Vagyonától megfosztott nemzedéket, a kormánynak kölcsönadott r>énz hiánya folytán leromlott helyzetében a kormány megsegíteni igyekszik. Nem az a módja a valorizációnak, amely a koldustarisznyában nyilatkozik meg, hanem tessék csak lekopírozni azt a módszert- amellyel a német kormány odállt és a röntenmarkra a kölcsönt nemzetétől megkapta. Hiszi-e a mélyen t pénzügyminiszter úr, hogyha most azt mondaná: én kibocsátom az első pengőkölcsönt és a nemzethez folyamodnék, megvolna-e az a bizalom, amely abban az esetben megvolna, ha ön maga is megígérné és nyomban beváltaná az ígéretét, hogy: azt a nénzt, amit nekem most ideadsz, arra fordítom, hogy az államkötvények és elsősorban a hadikölcsönkötvények valorizációját fogom belőle megcsinálni? Olyan könnyű és olyan egyszerű a dolog- Mindjárt rámutatok arra, hogv ez nem volna olyan reménytelen kérés, csak az kellene, hogy ne azt lássa ez a generáció, hogy itt mindig fizetünk és fizetünk s nem tudjuk, hogy ennek az inveszticionáló fizetésnek visz-
