Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.
Ülésnapok - 1927-292
Az országgyűlés, képviselőházának 2, lyek ebben a programmban bíztak, kivéve ha érdemetlenül favorizált nemzetek kötelékébe nem tartoznak. A kisebbségi jogvédelem csupán írott malaszt maradt. Mello Franco felfogása szerint az egész kisebbségi védelem nem más, mint morfium-injekció, mely a kisebbségi nemzeteket vagy nemzetiségeket a legnagyobb szenvedésektől mentesíti addig, amíg felszívódásuk a többségi nemzetbe meg nem történik. Igaz, hogy az idén márciusban Genfben Stresemann felszólalása után Chamberlain állásfoglalása ezt a teóriát kivégezte, noha nota bene éppen Chamberlain esztendőkig ezt az álláspontot fogadta el magáénak. De mégis úgy látjuk, hogy a gyakorlati életben ilyennek nézik a kisebbségi jogokat azok az államok, amelyek mint a magyar államnak vagy a hatalmas német birodalomnak szomszédai ma hatalomhoz jutva, egy maradi, egy túlhaladott felfogásból kifolyólag oly módon lépnek fel a magyar és a német kisebbséggel szemben, ahogyan ezek többségkorukban sohasem léptek fel velük szemben. Mégis a kisebbségi kérdés ma az érdeklődés homlokterében áll Európaszerte. Nemcsak azok érdeklődnek iránta, akik szenvednek a nemzetiségi jogtalanság alatt, hanem maguk a győzők által hirdetett elvek alapján a nyugati nemzetek legjobbjai is érdeklődnek ezen kérdés iránt. A volt semlegesek, a hollandusok, akiknek kiváló külügyminisztere indította meg tavaly Genfben a kisebbségi probléma megvitatását, a finn külügyminiszter. Mattá szövetségi tanácsos Svájcban, a semlegesek vezetői, akik ettől a kérdéstől féltik legjobban Európa békéjét, állandó és feszült figyelemmel és érdeklődéssel kísérik ezt a kérdést. S a saját nemzetiséghez való ragaszkodás megmozdulást okozott olyan vidékeken is, ahol ez a kérdés békében ismeretlen volt. így hivatkozom a baskokra, a flammandokra, a történelmi Franciaország határain belül a bretonokra, vagy az új Franciaországban a Heimatschutz alapján tömörülő és politikai sikereket elérő elzásziakra. Egy hatalmas tudományos és jogi irodalom keletkezett, amely a kisebbségi kérdéssel foglalkozik. Ez a jogi irodalom mindenekelőtt megállapítja azt, hogy kétféle kisebbség van. Az egyik az úgynevezett Ereignissminderheit: esemény-kisebbség. Ez az a kisebbség, amely eredetileg fajtestvéreivel zárt nyelvcsoportban és ugyanazon az állami területen lakott és amely csak a változó események következtében lett erőszakos módon az anyaországtól elválasztva és ez által a kisebbség szerepébe belekényszerítve. Ezekre a kisebbségekre nézve világosan fennáll a teoretikus követelés, hogy ezeket eredeti anyaországukhoz vissza kell csatolni és ez által ismét el kell érni azt az ideális állapotot, amikor fajilag és nyelvileg összetartozó, geográfiailag összefüggő területen lakó népek egy és ugyanazon állami közösséget alkotnak. Ebből a szempontból általános sémát felállítani nagyon nehéz, de a tétel áll: «der Wille des Einzelnen ist entscheidend», és ebből a szempontból a csonka magyar határok mentén lakó, majdnem kétmilliónyi magyar kisebbség visszacsatolásáért folyó küzdelmünk az Európaszerte elismert kisebbségi felfogás alapján alaposnak és indokoltnak mondható. (Ügy van! Űgy van! a bal- és a jobboldalon és a középen.) A másik kisebbség a sors-kisebbség, a Schiksalsminderheit. Ezekhez olyan népek vagy népcsoportok tartoznak, amelyek olyan kicsinyek, hogy már gazdasági indokból is képtelenek független államot alkotni és kénytelenek egyik vagy másik rokon, vagy idegen nem-ze'. ülése 1929 május 14-én, kedden. 277. tiségű államhoz csatlakozni, vagy pedig olyan népszigetek, amelyek a népvándorlás alkalmából leszakadva, vagy a telepítési politika által széjjelszórva a saját népüknek nagy tömegeitől külön élnek. Ez az a kisebbségi kérdés, amely elsősorban érdekli Európát. Ezt a kisebbségi kérdést azonban politikai vagy geográfiai alapon való ide-, vagy odacsatolás által elintézni nem lehet és csak egy tökéletes kisebbségi védelem, a kisebbségi jogok tökéletes kodifikálása és a többi európai nemzetek közvéleményének etikai magaslatra való emelkedése oldhatja meg ezt a kérdést végeredményben Euróna békéje szempontjából. (F. Szabó Géza: Nem Ajrópának kell azt mondani, hanem Európának! — Mozgás.) Talán képviselőtársam nem tud idegen nyelvet. Ennek következtében sajnos, magyar nyelven talán hibákat követek el, de inkább ezt veszem magamra, mint a másikat. (F. Szabó Géza: Tudok úgy, mint maga.) Ennek a kisebbségi jognak alapja az, hogy minden népnek meg kell. hogy legyen az a joga, hogy saját népességi állományát megtarthassa és hogy szabadon fejlődhessék. E jog következménye az, hogy minden nemzetnek meglegyen az a joga, hogy egynyelvű és egyfajú nép közös államterületet igyekezzék alkotni, kivéve ott, ahol erősebb történelmi, kulturális, etikai, vagy gazdasági okok ezt az ep-vséget lehetetlenné teszik. Másrészt pedig, kell, hogy a kisebbségi népszigeteknek meg legyen az a joguk, hogy saját népességi állományukat megóvhassák. En nem akarom itt kutatni, hogy a székelyek a régi történelmi Magyarországon és jelenleg Romániában a kisebbségeknek melyik fajtájához tartoztak vagy tartoznak akkor, amikor a székelyek az erdélyi románsággal együtt kulturális, etikai és geográfiai válaszfalakkal lesznek elválasztva a regátbeli románságtól, másrészt pedig egy fajilag egységes tengerben szigetet képeznek. De a sorskisebbségek közé sorozhatjuk a Szent István koronájának régi területén élő horvátokat, tótokat, ruténeket és németeket. Ezek a kisebbségek ma nem magyar területen élnek, olyan elnyomatásnak vannak kitéve, amilyent régen fejlettlenebb nemzeti öntudatuk idején sem szenvedtek el tőlünk soha sem és ennek következtében öntudatosságuk, felébredt nemzeti önállóságuk és akaratuk egész erejével védekeznek a például Prágából jövő beolvasztási kísérletek ellen. De ez a védekezés, ez az ellenállás, saját jogaiknak védelme csak abban az esetben jelent közeledést mifelénk, jelent közeledést Szent István birodalmának régi ideálja felé, ha mi kétséget kizáró tanújelét adjuk annak, hogy kisebbségjogi szempontból a régi szentistváni tradiciók alapjára helyezkedtünk és kisebbségjogi védelmi szempontból a legmodernebb felfogás hirdetői és követőig vagyunk. Ha a mi állami akaratunk ilyen irányú beidegződése nyilvánvaló lesz, akkor ez mágnesként fog minden öntudatra ébredt nemzetre hatni és minél műveltebbek, minél öntudatosabbak, minél erősebbek lesznek, annál szívesebben fognak törekedni arra, hogy a Magyarországgal való egyesülés által saját nemzeti jogaiknak és különállásuknak tökéletes elismerését vívhassák ki. De milyen módon tudjuk bebizonyítani azt, hogy a nemzetiségi kérdésben erre az álláspontra helyezkedtünk mi magyarok, akiket még ma is a legvadabb elnyomóknak akarnak beállítani és akiket a tótok, a rutének egére sötét fenyegetésként fest a benesi politika? Nem sza40*
