Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-292

276 Àz országgyűlés képviselőházának ti A következőkben idevonatkozólag csak dióhéjban bátor leszek ugyanennek a Kovrig Bélának és Rainisch Ferencnek észrevételei alapján rámutatni néhány olyan kérdésre, amelyekkel foglalkoznunk kellene, ha az állami apparátust a kor igényei szerint át kellene alakítanunk. Ezt öt pontban tudnám összefoglalni. Az első feladat volna az üzemi szervezés, a a tudományos művezetés elvednek bevezetése, nemcsak ipari téren, de az állam adminisztrációjába is. Idetartozik a miniszterelnök úr által már bejelentett decentralizáció, a regionális adminisztráció és a vezetőtisztviselők regionális felelőssége. A második osztályozás a hivatali személyzet felvételének kérdése, amit nagyon szükséges volna úgy keresztülvinni, amint külföldi példák bizonyítják, hogy megfelelő és független orgánum írásbeli vizsga alapján és anonim veszi fel a jelentkezőket, mert csak ez biztosítja a protekciómentességet a felvételben. A harmadik az előléptetéseknek rendszeres szabályozása. Ebben a kérdésben nekünk nagyon szép példánk volt a régi hadseregen belül, ahol volt egy szigorú rangsorszerinti előléptetés, és a kivételes tehetségek előmozdítására és megismerésére szolgáltak bizonyos vizsgák és a tanfolyamok, amilyen a törzstiszti vizsga és a vezérkari kurzus volt, amely nagyon megfelelt arra, hogy arravaló emberek hamarább jussanak előre a hivatalos létrán. A negyedik a helyes jutalmazás rendszere, amely önként és az ügy érdekében kifejtett többletmunkának nyilt színen történő bevallott jutalmazását jelentené. Végül pedig az önállóságnak és felelősségnek keresztülvitele a hivatalokban, a tisztviselői felelősség elvének a miniszteri felelősség elve mellé való állítása már a rangsorok középső fokozataitól kezdve, hogy ezzel is könnyebbé váljék a vezető poziciókra való emberek szelekciója. Az összes ilyen intézkedések céljának pedig annak kell lennie, hogy az állami intézkedések sebesebbek, elasztikusabbak legyenek, jobban idomuljanak az élethez és hogy ne tartson hosszabb ideig az állam parancsának útra bocsátása, e parancsoknak kiérlelése. Meggyőződésem szerint e három kérdéssel való foglalkozás, ezefeneík megoldása a mi államunkban is az államhatalom folyamatosságánalk biztosítását jelentené. Mert bármilyen legyen egy állam belső berendezése, alkotmánya, és bármilyenek legyenek hatalmi tényezői, ez az álIám csak akkor fogja a nem erőtől és erőszaktól függő, hanem a közmegegyezésen alapuló fennállását biztosítani, ha ezekkel és ezekhez hasonló fontosságú kérdésekkel kapcsolatosan a közvélemény valódi kívánságát kifejezni és érvényre juttatni tudja. Minthogy pedig a magyar 'állam külföldi tekintélyének egyik alapvető tényezője a magyar állami élet és tekintély folyamatossága volt, éppen ennek a folyamatosságnak érdeké ben kérem a királyi kormányt, hogy ezekkel a kérdésekkel behatóan foglalkozzék. (Meskó Zoltán: Nagyon helyes!) A második kérdés, amellyel foglalkozni óhajtok, talán még elvontabb, de az államélet szempontjából talán még fontosabb, örökér«leikű probléma, tejmelynelki gyakorlati vonatkozásaira is rá akarok mutatni. A nemzeti államnak, s a nemzeti, vagy nemzetiségi kisebbségeknek kérdése ez. Ha rövid történelmi viszszapillantással a magyar múltra tekintünk, akkor úgy látjuk, hogy a kisebbségvédelmet, a helyes nemzetiségi politikát elsőnek Szent István király találta fel és ő volt úttörője a helyes kisebbségi védelemnek egész Európa292. ülése 1929 május 14-én, kedden. ban, amikor fiához intézett intelmeiben boldognak és erősnek mondja a töblb nyelvvel és több szokással élő nemzetet és ezzel a mondásával az egyetérétésre, a méltányosságra, az együttműködésre való hajlandóságnak csíráit vetette el a magyar nemzet leikéibe. Hosszú évszázadokon át a nemzetiségi békének fellegvára volt Szent István koronájának országa és a nemzetiségek közötti béke évtizedekig fennállott ebben az országban akkor is, amikor Európa-szerte a nemzetiségek közötti torzsalkodások napirenden voltak. Hozzájárult ehhez természetesen a latin hivatalos nyelv, amely a műveltek közötti érintkezésnek áthidaló nyelve volt és hozzájárult az a nagyszámú privilegizált nemesség, amely önként vette maga közé a nemzetiségekből kiemelkedő kiváló férfiakat a nélkül, hogy anyanyelvüket kutatta volna és amely megosztotta velük szabadságjogait és az állampolgár kötelességeit egyaránt. (Jánossy Gábor: A legnemesebb magyar szabadelvűség ezer éven át!) De mi, akik saját nemzeti géniuszunk legszebb virágaival szemben mindig bizalmatlanok voltunk, a fejlődésnek bizonyos fokán elfordultunk saját nemzeti géniuszuniktól és nyugatról tanultunk olyat, ami nekünk eddig idegen volt. A francia forradalom állította fel a nemzetnek új eszméit, ahol a nemzetiségnek és az államnak határvonala pontosan összeesett és az egy területen élő, egy törvényt valló emberek nyelvi közössége történelmi adottság volt és reálpolitikai követelmény lett. Az emberi felszabadulás magasztos eszméivel ez a tan egész Európában tért hódított és hova-tovább Európa több államában minden különbség nélkül elterjedt az a felfogás, hogy termesztésnek látszott, hogy az egyes államokban domináló szerepet játszó nemzetiségnek a nyelve lett a közigazgatásnak, a közoktatásnak, az igazságszolgáltatásnak és a katonai kiképzésnek a nyelve a többi kisebbségeknek kötelező módon is. Egy idegen nyelvű népet a liberális nemzetállam korában anomáliának tartották Európaszerte és az államnak és a társadalomnak minden ereje az egynyelvüségre való törekvést szolgálta. Magyorország még ebben a korban is a viszonylagos türelemnek fényes példajeleit adta, mert a régi államalkotó népeknek fokozott felelősségérzete megakadályozta, hogy olyan módszerekhez nyúljon például a közoktatásnak a kisajátítása vagv a vexatúráknak a terén, mint minőkhöz nyúlnak az utódállamok a magyar kisebbségekkel szemben. Mégis — amint szintén a «Magyar Szemlében» Jancsó Benedek írta — ezen nyugati eszmeáramlat mellett mi sem tudtuk megoldani a magunk nemzetiségi kérdését, mért ez késztetett minket az egységes magyar nemzeti állam megvalósításának kísérletére; hozzá merem tenni, hogy a magyar géniusz szellemével ellentétben álló módon : a nyugati eszmeáramlatok hatása alatt. Mégis a nemzetiségi kérdés még viszonylag enyhe kezelés mellett is a múlt század utolsó és az ezen század első tizedében az elmérgesedés jeleit mutatta és a nemzetiségek elégedetlenségét használták ki a világháborúban velünk szemben álló ellenfelek, hogy ez által készítsék elő elsősorban az osztrák— magyar birodalomnak, másrészt pedig a német birodalomnak összeroppantását. Az ententeállamok győzelmében nem kis mértékben volt részes a wilsoni Programm, az a kisebbségi védelem, amelyet a , kisebbségek érdekében Európa bármely országában, örömmel és bizalommalfogadtak. Mégis le lehet szögezni, hogy ma keserű csalódás vár mindazokra a nemzetiségekre, ame-