Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-292

Âz országgyűlés képviselőházának 29, nagy jelentőségén kívül még azért is

r fontos, mert a széles tömegek szubjektív irritálása által nyugtalanság forrásává válik. Három ilyen alap-okról óhajtok megemlékezni. Az első a korrupció kérdése. Tavalyi költségvetési beszédemben nagyon óvatosan, de nagyon világosan mutattam rá erre a kérdésre. A közvéleménynek az a része, amely fejtegetéseimet tudomásul vette, azokat helyesléssel fogadta, a beati possidentes-ek közül azonban egynéhányan a demagógia vádjával illettek. A kritika következtében és a helyeslés dacára az idén még sokkal óvatosabb akarok lenni és el akarom ismerni, hogy a magyar közvélemény ebben a kérdésben gyakran szinte betegesen gyanakvó és a legképtelenebb rágalmaknak is fel szokott ülni, mégis a mai kormányzat legsúlyosabb hibájának tartom, hogy a közéleti tisztesség szempontjából megnyugvást teremteni nem tud. Nem a rágalom, a gyanakvás és a gyanúsítgatás konszolidálódását értem, hanem olyan közvéleményt, amely egyetlen és biztos ellenszere minden kijárásnak, minden protekciónak és minden panamának. Minden olyan apparátusban, mindenütt, ahol hatalmas gazdasági érdekekről diszponálnak, majdnem szükségszerű, hogy legyen kis és nagy bűnöző. Ezeket kinyomozni, felfedezni es megbüntetni minden államnak érdeke és minden kormánynak kötelessége, különösen olyan országban, ahol a közvéleményt a rágalmazás és a gyanúsítás már teljesen megfertőzte. Éppen ezért a kormánynak figyelmébe ajánlom a szükségszerükig, esetleg szórványosan előforduló visszaélések kinyomozását, kíméletlen megbüntetését, kíméletlen megtorlását, amely egyedül fogja meggyőzni a közvéleményt arról a komolyságról, amellyel a kormány az erkölcsi purifikáció szempontjából el akar járni. Ma, amikor tőlünk keletre egy kormány alakult, amely a közéleti purifikáció jelszavával dolgozik és komolyan igyekszik, hogy ezen a téren jobb viszonyokat léptessen életbe, fokozott mértékben erkölcsi szükséglete ennek az országnak, hogy ennek az országnak magasabb erkölcsi fokáról tökéletes meggyőződése legyen necsak minden magyarnak, de minden idegennek és minden ellenségnek egyaránt. (Élénk helyeslés.) A bajok kútforrása a második kérdés, a protekció, itt azonban szigorúan disztingválnunk kell. Azt hiszem, egyetértünk abban, ha azt mondom, hogy a Képviselőház minden egyes tagja gyakorolt protekciót, vagy legalább is igyekezett gyakorolni, — nem rajta múlott, ha nem tudott gyakorolni — azonban azt hiszem, az is kétségtelen, hogy saját magunkkal szemben is kíméletlen önkritikát kell gyakorolnunk, mert meg vagyok róla győződve, hogv mindnyájan hibákat követtünk el ezen a téren. Protekció ugyanis van kétféle: van erkölcsös protekció, amely különöskép a nyomasztó szegénységnek vagy nyomornak enyhítésére törekszik, amely a nyilvánvaló igazságtalanságok megszüntetését célozza, vagy amely eminens, világos, elsőrangú nemzeti érdekből fontos tehetségnek vagy érdemnek jutalmazását célozza és van erkölcstelen protekció, amely a legrosszabb válfajában ellenszolgáltatás elvárása mellett dolgozik. Azt szükségtelen hangsúlyoznom, hogy ilyenre képviselőkkel szemben gondolni sem tudok, de enyhébb esetekben is a barátságnak, összeköttetésnek, pajtáskodásnak alapján állva, vagy pedig egyszerűen lustaságból megtagadni, neim tudásból é-demtelent vagy kevésbbé érdemeset jutatt előnyökhöz. Az ilyen KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ- XX. '. ülése 1929 május lé-cn, kedden. 275 protekció kétféle veszélyt rejt magában: egyrészt álláshoz, hatalomhoz juttat olyanokat, akik erre nem szolgáltak rá és akik ennek következtében viszonylag gyengébb tehetségüknél vagy jellemüknél fogva a teljesíthető és teljesítendő munkánál kevesebbet juttatnak a nemzetnek, másrészt pedig következményeiben az ilyen protekció destruktív befolyással van mindazokra, akik ilyent igénybe venni nem tudnak. Az olyan tehetséges és becsületes emberek, akik úgy érzik, hogy minden becsületes munka és igyekezet ellenére a kiválasztottakkal szemben csak másodrangú haladáshoz tudnak hozzájutni, a jobbik esetben csak a kedvüket vesztik el, esetleg azt az előhaladást, amelyet a becsület és a munka nekik jelenteni nem tud, kilincselés, intrika vagy korrupció útján fogják keresni. A harmadik és talán a legfontosabb probléma az állam bürokratikus szolgálatának nem megfelelő volta. Ki akarom emelni, hogy én a magyar közhivatalnoki karnak igaz tisztelője vagyok, elismerem, hogy pótolja a Ma* gyarországon hiányzó középosztályt és hogy nemzeti szempontból fontos hivatást teljesít. Elismerem azt, hogy egyedeiben nagyrészt kiváló képzettségű és kiváló becsületességű emberekből áll. Kritikám nem az egyénekre, hanem a rendszerre fog vonatkozni. Mondhatom, hogy amikor három esztendőivel ezelőtt a Házba jutottam! és kénytelen voltam megbarátkozni a minisztériumi és hivatali szobákkal, csodálkozással láttam, hogy 20—25 évi szolgálattal biró tisztviselők, nagy tudással és tapasztalattal pl. egy ötven pengős utalványozás kérdésében függetlenül intézkedni nem mernek, vagy nem tudnak. Ugyanakkor pedig meg kellett győződnöm arról, hogy a hivatali aktákat talicskával szállítják be a miniszteri és államtitkári szobákba, aminek következménye az, hogy egyrészt elsikkad a miniszterek felelőssége, mert aláírásukkal látnak el olyan aktákat, amelyeket valóban alaposan teljesen nem ismerne'k, és elsikkad a nragasrangu miniszteri tisztviselők egyéni felelőssége, mert hiszen a miniszter vagy államtitkár aláírása mindenféle konzekvenciával szemben védi. Akkor, amikor a valószínűség látszatával mondhatták nekem azt, hogy például vidéken egy tisztviselő feljebbvalójától azonnali és sürgős telefonintézkedíést kért, s a feljebbvaló dorgálással felelt, azzal az indokolással, hogy a telefonbeszélgetés nem iktatható, egy modern és korszerű állami adminisztrációról beszélni nem lehet. Ha elismerjük azt igaznak, amit egy állambölcseleti iskola állított, hogy mindenféle kormányzás rossz, szerintem legalábbis az ilyen kormányzás elégtelen. Nemcsak én mondom azonban ezt. A kormányhoz igen közelálló, elsőrangú nívón álló folyóirat, a Magyar Szemle 1928. évi novemberi számában Kovrig Béla tollából a következőket hozza: «A közhatósági beavatkozás csak akkor lesz hasznos, ha az állam együtt fejlődik és tökéletesedik gazdasági szervezetével», és így folytatja: «annyi bizonyos, hogy az állami szervezet működésének sebessége, ütemének a gazdasági élet üteméhez képest lassú volta, az irracionális, miniszteriális ügyvitel, és a nem egyszer megnyilatkozó kontárság végül az állam szeretete helyett államellenes szemléletre vezet». Igen érdekes szavak ezek, ettől a hivatalban élő, kiváló képsségű férfiútól és azt kellene gondolnunk, hogy meghallgatásra is fog találni, hiszen az ország legelső ily irányú orgánumának hasábjairól beszél, 40