Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.
Ülésnapok - 1927-292
274 Az országgyűlés képviselőházának abban, hogy ez az ezeréves ország még szebb és jobb napokat fog élni. (Elénk éljenzés és taps a középen.) Elnök: Szólásra következik 1 Petrovics György jegyző: Schandl Károly! Elnök: A képviselő úr nincs jelen, töröltetik. Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Gróf Hunyady Ferenc! Gr. Hunyady Ferenc: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Az előttem szóló igen t. képviselőtársam arra hívta fel a nemzet figyelmét, hogy megfeszített izmokkal kell dolgozni. Ennek szomorú példáját látom itt a magyar Képviselőházban. Igazán elálltam volna a szólás jogától, ha nem lett volna az az érzésem, hogy az általam elmondandó beszédnek második fele külföldön lényegesen nagyobb hatást fog gyakorolni, mint belföldön és ha nem tudnám, hogy külföldön, főleg a német birodalomban várnak azokra a szavakra, amelyeket itt elmondani akarok, hogy ezeknek a szavaknak nyomán új szimpátia és barátság kezdődjék Magyarországgal szemben. Le akarom szegezni, hogy amikor beléptem a terembe, jelen volt az agrárpártnak egyharmada, a kereszténypártnak egyhatoda, a szociáldemokratapártnak egynyolcada, az egységespárt taglétszámát azonban csak törtszámokkal lehetett volna kifejezni. Ez a helyzet azóta kicsit megjavult és örömömnek adok kifejezést, hogy legalább egypár kedves képviselőtársam előtt mondhatom el ezt, amit elmondani kötelességemnek tartok. Áttérve költségvetési beszédemre, le akarom szegezni, hogy eddigi szokásomhoz képest, nem a költségvetéssel magával, hanem nagy elvi kérdésekkel akarok foglalkozni, amelyek, közül az első az államhatalom stabilitásának kérdése. Európában ma az államhatalom szempontjából két csoportba osztályozhatjuk az államokat: az egyik a territoriális, széleskörű, demokratikus választójog alapján parlamentáris kormányzattal rendelkezik, legyen a kormányzat külső formája monarchikus, vagy republikánus, a másik csoportban a diktatórikus rendszer érvényesül, legyen az a diktatúra egyes személyeknek, szervezeteknek vagy osztályoknak diktatúrája. Példaképpen felhozom Spanyolországot, Olaszországot és Oroszországot, mint tipikus példáját a különböző rendszernek. (Láng János: Oroszországban milyen osztály van?) A proletárosztály. Bármely csoportba tartozzanak az államok, az én véleményem szerint az államforma stabilitása a múlthoz képest csökkent és továbbra is csökkenő tendenciát mutat. A parlamentarizmus alapját a teóriában és a gyakorlati életben egyformán támadják; a gazdasági élet krízise, a szociális alapon álló tömegek megszervezése, a nemzeti alapon álló tömegek új célkitűzései és az érdekképviseleti rendszer egyformán támadják ezt az alapot. Hozzájárul ehhez az a körülmény, hogy a parlamenti élet Europaszerte a felaprózódás jeleit mutatja. Még Angliában is a liberális Zünglein an der Wage mellett a két nagy párt további felaprózódás jeleit mutatja és olyan országban, mint például Csehország az ilyen világnézeti felaprózódás nemzetiségi alapon megsokszorozva van meg, ott a parlamentáris rendszer ad absurdum viteléről lehet beszélni. Hogy ennek tudatában vannak a parlamentáris rendszerek legexponáltabb hívei is, azt bizonyítja az, hogy a tavalyi interparlamentáris konferencia éppen a parlamentarizmus válságát tűzte ki vitaDontul. A diktatórikus alapon álló 292. ülése 1929 május 14-én, kedden. államok stabilitását sokan ma azért is kétségbevonják, mert az az erőnek, vagy az erőszaknak hirtelen hatásán, de tartalom szempontjából megbízhatatlan eszközén alapul. Ha ezzel szemben bizonyos joggal hivatkozni lehet az orosz példára és az olasz példára is, ami a diktatúra rendszeresítését látszik bemutatni, én mégis úgy érzem, hogy a diktatúra csupán esemény egy nemzet életében és nem rendszer, amelyre a jövőben építeni lehetne. Ha a világnézeteket vesszük, úgy érzem, hogy a múlt században domináló liberalizmus szinte kétségbeesetten védi a múlt században túltengő egyéni jogokat; a nyugati demokrácia kimerült, mert Nyugaton politikai szempontból követeinivalót többé nem talál, a gazdasági kérdésekkel pedig megbirkózni igen nehezen tud. A szociáldemokrácia Nyugaton mindenfelé a kormányzás berkeiben szinte megszelídült. Kispolgári allűrökkel lépett fel és ennek következtében elvesztette lendületét s elvesztette a fiatalságot is, amely Nyugaton mindig nagyobb tömegekben tolódik az erősen aktivista, új fogalmakkal dolgozó bolseyizmusnak, vagy kommunizmusnak zászlaja alá. Ezekkel szemben csak a nemzeti alapon álló, a vallásos meggyőződéshez ragaszkodó és évtizedekben gondolkozó, tehát konzervatív erők tudják a másik szárnyon a konzervatív erőket és a fiatalságot harcba vinni. Ez a csapat, megunva az utolsó másfélszázad állandóan elveszített defenzív jellegű csatáit, most már egész Európában a szellemi offenzívát is felvette. Nagyon érdekes, hogy az általa kifejtett elvek sok szempontból hasonlítanak ahhoz, amit a velük legélesebben szemben álló bolsevista világnézet hirdetői vallanak. A műit század absztrakt emberét, aki egyedül állott szemben az állammal és a társadalommal, vissza akarják vinni természetes kötöttségei közé és a középkori nagy gondolatot, az osztályos érdekközösség gondolatát igyekeznek megvalósítani úgy a kollektív, mint a kooporatív államrendszerben vagy az érdekképviseleti rendszerben egyaránt. ^Magyarországon is hat ezeknek az erőknek a játéka, bár itt egy igen különös helyzettel állunk szemben államhatalmi szempontból. Az ellenforradalom természetes nyers reakciója után olyan állapot állott itt elő, amelyet a demokrá; ciának látszata és a konzervativizmus után való vágyakozás jellemez. Véleményem szerint azonban ez egyformán távol áll úgy a nyugati demokráciától, mint a jövő alkotni vágyó és tettre kész nemzeti konzervatív iránytól, inkább a. multszázadbeli, szociális olajcseppel enyhített és rendőrileg alátámasztott liberális államnak a képét mutatja. Ez a rendszer- szerintem nem fogja magát fenntartani és ha bölcsek leszünk, akkor olyan irányban fogunk megváltozni, amilyen irányt az európai fejlődés igényel és aminőt a magyar szellem magáénak vall. Addig is azonban, amíg alapvető változások bekövetkezhetnének, különböző lépéseket tehetünk, mert szerintem egy "hatalom stabilitása nem a hatalom formájától, vagy gyakorlási módjaitól függ csupán, hanem függ attól is, hogy a korszerű és modern eszmékkel és a mindennap égető problémáival szemben milyen álláspontot foglal el és hogyan tudja megoldani a mindennap problémáját. Mi minden állami rendszerben bizonyos számú megoldatlan probléma van. Sok ilyen megoldatlan kérdés van, amelyek között disztingválni, amelyeket súlyuk szerint kategorizálni nagyon nehéz. Mégis igyekezni fogok egynéhány olyan alapokra rámutatni, amely saját