Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.
Ülésnapok - 1927-292
Az országgyűlés képviselőházának  Eleve kijelentem, hogy tárgyilagos és igazságos óhajtok lenni ezzel az elmélettel, ezzel a mozgalommal és annak képviselőivel szemben, így, amikor e világreformerek kolosszális tévedéseit, erőszakosságait és durvaságát, amellyel a tömeglélek alacsony ösztöneit ébresztgetik, elítélem, tisztelettel hajlok meg ama energia előtt, amelyet olyan cél szolgálatában tanúsítanak, amely a távoli jövő zenéje, amelyért küzdenek, s ha kell, szenvednek is. Mindenesetre jobban imponálnak nekem ama polgári, mondjuk államfenntartó polgároknál, akik a királynak szóló harsány éljent 24 órán belül Károlyi Mihály ünneplésével, a királyság ősi intézményéhez való ragaszkodást a köztársaságért való lelkesedéssel, a nemzeti lobogót a vörös zászlóval, s az érdemkeresztet a vörös kokárdával felcserélték. Abból sem csinálok titkot, hogy nekem például — és most kérem ne botránkozzanak meg, illetve, akik méltóztatnak megbotránkozni, azok botránkozzanak meg — Marx egyénisége imponál. Fia volt egy gazdag ügyvédnek, sógora a porosz belügyminiszternek, kényelmes úri társadalmi élet lehetősége volt nyitva számára s mégis erkölcsi Öntudatának súlya alatt az önkéntes londoni száműzetést választotta, ahol egy alkalommal kabátját volt kénytelen elzálogosítani, hogy azon papírt vehessen, mert nem volt meg neki a hozzá szükséges pennyje, aki könyöradományt gyűjtött az ott tartózkodó franciáktól azért, hogy egyetlen fiát eltemethesse. Ha akarta volna, gondtalanul élhetett volna, gondtalanul és tétlenül, de nem tette, hanem egy eszme szolgálatában dolgozott és nélkülözött. Marx tanairól a legszigorúbb kritikát mondhatom, az általa ajánlott orvosságot az általa konstatált betegségnél is nagyobb bajnak tekinthetem, de egyéniségétől az erkölcsi erőt meg nem tagadhatom. Elismerem Marxnak és Engelsnek, e szellemi ikertestvéreknek ama érdemét is, hogy irgalmatlan kritikájukkal a gazdasági liberalizmust szíventalálták. Marx Kapitaljának első kötetét és Engelsnek «A munkásosztály helyzete Angolországban» című művét, amennyiben feltárják a féktelen kapitalizmus bűneit, ama művek közé, sorozom, amelyek az emberi haladás, a humanitás és a kultúra évkönyveiben különös említést érdemelnek. Proihászkával együtt még azt is elismerem, hogy a milliók általános jólétének emelése az emberiségnek elsőrendű kötelessége s hogv e kötelesség teljesítéséért méltán hálásak lehetünk, hívják azt, aki úgy cselekszik, akár szociálemokratának is. A szociáldemokráciának tehát vannak érdemei, de vannak,érdemeinél összehasonlíthatatlanul nagyobb bűnei is. (Malasits Géza: No végre, hogy eljutottunk oda!) Erdemeinek felsorolásával néhány perc alatt végeztem, bűneinek felsorolása sokkal tovább tartana és a Házszabály az oka annak, hogy ez alkalommal nem tehetek eleget ennek. (Beck Lajos: Miért csináltak ilyen jó házszabályt? — Jánossy Gábor: Meghosszabbítjuk!) Elnök: Jánossy képviselő urat, kérem, ne méltóztassék házszabályellenes kijelentéseket tenni. (Derültség.) Griger Miklós: Bármilyen .súlyosak legyenek is a szociáldemokrácia bűnei, egy enyhítő körülményt mégis kénytelen vagyok megállapítani, (Halljuk! Halljuk!) azt tudniillik, hogy a szociáldemokráciát nem a szociáldemokrácia apostolai csinálták, s a szociáldemokrata képviselő urak sem. Ők meglehetősen ártatlanok ebben. Jól jegyzi meg Käser a kiváló katholikus nemzetgazdász, [ 2. ülése 1929 május 14-én, kedden. 263 hogy a szociáldemokrácia nem néhány szociáldemokrata agitátornak szüleménye és terménnyé, hanem az gyökerének létét összes szellemi és anyagi viszonyainkban bírja. Tökéletesen igaza van. Ha nincs gazdasági liberalizmus, nincs mammonizmus, nincs szociáldemokrácia sem. Kétségtelen, hogy kiváló szellemek: Lassalle, Marx, Bebel stb. hatalmas lendületet adtak a szociáldemokrata mozgalomnak, de hova lettek volna és milyen eredményt értek volna el, ha a gyári munkásság helyett a régi, jómódú mesteremberrel, proletariátus helyett pedig a régi, szolid középosztállyal találták volna magukat szemben. A gazdasági liberalizmus ellen elkerülhetetlen volt a reakció. Valamilyen formában meg kellett jönnie, Lassalle, Marx, Bebel és a többiek nélkül is és jó is, hogy eljött, hogy ez a reakció bekövetkezett, csak az a baj, hogy a materialisztikus akció materialisztikus reakciót szült, mely az ördögöt Belzebubbal akarja kikergetni. Ez amennyire fájdalmas olyan érthető tény. A materialisztikus individualizmusnak nem lehetett más következménye, mint a szintén materialisztikus szocializmus. T. Ház! A tény azonban megvan, ezt mindenki tudja, mindenki látja, csak abban oszlanak meg a vélemények, hogy aktuális veszedelmet jelent-e vagy nem. Méltóztassék figyelemmel kísérni a lapokat hol azt olvassuk, hogy a szociáldemokrata mozgalmat vereség érte vereség után, hogy csődöt mondott, viszszafejlődőben van, elaggott, válsággal küzd, s azért nincs ok aggodalomra, hol meg intő és figyelmeztető bangóik emelkednek a polgári és nemzeti társadalom felé, hogy legyen résen, ne nézze ölhetett kezekkel a szociáldemokrácia látszólagos pangását és dekadenciáját, mert a szakszervezeti statisztikának csökkenő számai nem zárják ki azt a lehetőséget, hogy sokan csak azért hagyják cserben a második internaoionálét, hogy a harmadik internacionáléhoz csatlakozzanak, mely a -proletariátus diktatúrájával egy csapásra akarja megdönteni a gyűlölt kapitalista világot. (Malasits Géza: Oda tereli ez a kormány politikájával a munkásságot! — Ellenmondások a jobboldalon.— Jánossy Gábor: Sehova sem tereli. — Halljuk! Halljuk!) Szerény véleményem szerint akármit mutat a szakszervezeti statisztika, akár süllyedő, akár emelkedő tendenciát mutat a parlamentáris szocializmus, nem szabad strucpolitikát űznünk s a marxizmus ellen, akár a második, akár a harmadik internaoionálét vallja magáénak, föl kell készülnünk, államnak és társada^ lomnak egyaránt. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy Moszkva világforradalmi álma — a Népszava beismerése szerint — nem a magyarországi szociáldemokrata párton bukott el, hogy bár az utóbbi időben Moszkvában kevesebbet beszélnek a világforradalomról, ez nem jelenti azt, hogy letettek régi terveikről, sőt hogy csak a május elsején Berlinben lefolyt eseményekre utaljak, kétségtelen, hogy a szovjetpropaganda ma rendszeresebben és tervszerűbben dolgozik, mint valaha. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hop*v Kun Béla a közelmúltban határainktól egy kőhajításnyira merészkiedett, Rákosi Mátyás pedig, a moszkvai interna cionálénak Magyarországra küldött követe, bűnperének törvényszéki tárgyalásán cinikus vakmerőséggel kijelentette, hogy Magyarország bolsevista propagandára alkalmas talaj. (Malasits Géza: Alkalmassá teszi a Bethlen kormány! — Ellenmondások a jobboldalon. — Jánossy Gábor: Micsoda gyanúsí-