Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-292

Az országgyűlés képviselőházának  Eleve kijelentem, hogy tárgyilagos és igaz­ságos óhajtok lenni ezzel az elmélettel, ezzel a mozgalommal és annak képviselőivel szemben, így, amikor e világreformerek kolosszális téve­déseit, erőszakosságait és durvaságát, amellyel a tömeglélek alacsony ösztöneit ébresztgetik, el­ítélem, tisztelettel hajlok meg ama energia előtt, amelyet olyan cél szolgálatában tanúsítanak, amely a távoli jövő zenéje, amelyért küzdenek, s ha kell, szenvednek is. Mindenesetre jobban imponálnak nekem ama polgári, mondjuk állam­fenntartó polgároknál, akik a királynak szóló harsány éljent 24 órán belül Károlyi Mihály ün­neplésével, a királyság ősi intézményéhez való ragaszkodást a köztársaságért való lelkesedés­sel, a nemzeti lobogót a vörös zászlóval, s az ér­demkeresztet a vörös kokárdával felcserélték. Abból sem csinálok titkot, hogy nekem pél­dául — és most kérem ne botránkozzanak meg, illetve, akik méltóztatnak megbotránkozni, azok botránkozzanak meg — Marx egyénisége impo­nál. Fia volt egy gazdag ügyvédnek, sógora a porosz belügyminiszternek, kényelmes úri tár­sadalmi élet lehetősége volt nyitva számára s mégis erkölcsi Öntudatának súlya alatt az ön­kéntes londoni száműzetést választotta, ahol egy alkalommal kabátját volt kénytelen elzálogosí­tani, hogy azon papírt vehessen, mert nem volt meg neki a hozzá szükséges pennyje, aki könyör­adományt gyűjtött az ott tartózkodó franciáktól azért, hogy egyetlen fiát eltemethesse. Ha akarta volna, gondtalanul élhetett volna, gondtalanul és tétlenül, de nem tette, hanem egy eszme szolgálatában dolgozott és nélkülözött. Marx tanairól a legszigorúbb kri­tikát mondhatom, az általa ajánlott orvosságot az általa konstatált betegségnél is nagyobb bajnak tekinthetem, de egyéniségétől az er­kölcsi erőt meg nem tagadhatom. Elismerem Marxnak és Engelsnek, e szel­lemi ikertestvéreknek ama érdemét is, hogy irgalmatlan kritikájukkal a gazdasági libera­lizmust szíventalálták. Marx Kapitaljának első kötetét és Engelsnek «A munkásosztály hely­zete Angolországban» című művét, amennyiben feltárják a féktelen kapitalizmus bűneit, ama művek közé, sorozom, amelyek az emberi hala­dás, a humanitás és a kultúra évkönyveiben kü­lönös említést érdemelnek. Proihászkával együtt még azt is elismerem, hogy a milliók általános jólétének emelése az emberiségnek elsőrendű kötelessége s hogv e kötelesség teljesítéséért méltán hálásak lehe­tünk, hívják azt, aki úgy cselekszik, akár szo­ciálemokratának is. A szociáldemokráciának tehát vannak ér­demei, de vannak,érdemeinél összehasonlítha­tatlanul nagyobb bűnei is. (Malasits Géza: No végre, hogy eljutottunk oda!) Erdemeinek fel­sorolásával néhány perc alatt végeztem, bűnei­nek felsorolása sokkal tovább tartana és a Házszabály az oka annak, hogy ez alkalommal nem tehetek eleget ennek. (Beck Lajos: Miért csináltak ilyen jó házszabályt? — Jánossy Gá­bor: Meghosszabbítjuk!) Elnök: Jánossy képviselő urat, kérem, ne méltóztassék házszabályellenes kijelentéseket tenni. (Derültség.) Griger Miklós: Bármilyen .súlyosak legye­nek is a szociáldemokrácia bűnei, egy enyhítő körülményt mégis kénytelen va­gyok megállapítani, (Halljuk! Halljuk!) azt tudniillik, hogy a szociáldemokráciát nem a szociáldemokrácia apostolai csinálták, s a szociáldemokrata képviselő urak sem. Ők meg­lehetősen ártatlanok ebben. Jól jegyzi meg Käser a kiváló katholikus nemzetgazdász, [ 2. ülése 1929 május 14-én, kedden. 263 hogy a szociáldemokrácia nem néhány szociál­demokrata agitátornak szüleménye és termén­nyé, hanem az gyökerének létét összes szellemi és anyagi viszonyainkban bírja. Tökéletesen igaza van. Ha nincs gazdasági liberalizmus, nincs mammonizmus, nincs szociáldemokrácia sem. Kétségtelen, hogy kiváló szellemek: Lassalle, Marx, Bebel stb. hatalmas lendületet adtak a szociáldemokrata mozgalomnak, de hova lettek volna és milyen eredményt értek volna el, ha a gyári munkásság helyett a régi, jómódú mesteremberrel, proletariátus helyett pedig a régi, szolid középosztállyal találták volna magukat szemben. A gazdasági liberalizmus ellen elkerülhe­tetlen volt a reakció. Valamilyen formában meg kellett jönnie, Lassalle, Marx, Bebel és a többiek nélkül is és jó is, hogy eljött, hogy ez a reakció bekövetkezett, csak az a baj, hogy a materialisztikus akció materialisztikus reak­ciót szült, mely az ördögöt Belzebubbal akarja kikergetni. Ez amennyire fájdalmas olyan ért­hető tény. A materialisztikus individualizmus­nak nem lehetett más következménye, mint a szintén materialisztikus szocializmus. T. Ház! A tény azonban megvan, ezt min­denki tudja, mindenki látja, csak abban osz­lanak meg a vélemények, hogy aktuális vesze­delmet jelent-e vagy nem. Méltóztassék figye­lemmel kísérni a lapokat hol azt olvassuk, hogy a szociáldemokrata mozgalmat vereség érte vereség után, hogy csődöt mondott, visz­szafejlődőben van, elaggott, válsággal küzd, s azért nincs ok aggodalomra, hol meg intő és figyelmeztető bangóik emelkednek a polgári és nemzeti társadalom felé, hogy legyen résen, ne nézze ölhetett kezekkel a szociáldemokrácia látszólagos pangását és dekadenciáját, mert a szakszervezeti statisztikának csökkenő számai nem zárják ki azt a lehetőséget, hogy sokan csak azért hagyják cserben a második inter­naoionálét, hogy a harmadik internacionáléhoz csatlakozzanak, mely a -proletariátus diktatú­rájával egy csapásra akarja megdönteni a gyűlölt kapitalista világot. (Malasits Géza: Oda tereli ez a kormány politikájával a mun­kásságot! — Ellenmondások a jobboldalon.— Jánossy Gábor: Sehova sem tereli. — Halljuk! Halljuk!) Szerény véleményem szerint akármit mutat a szakszervezeti statisztika, akár süllyedő, akár emelkedő tendenciát mutat a parlamentáris szocializmus, nem szabad strucpolitikát űz­nünk s a marxizmus ellen, akár a második, akár a harmadik internaoionálét vallja magáé­nak, föl kell készülnünk, államnak és társada^ lomnak egyaránt. Nem szabad megfeledkez­nünk arról, hogy Moszkva világforradalmi álma — a Népszava beismerése szerint — nem a magyarországi szociáldemokrata párton bu­kott el, hogy bár az utóbbi időben Moszkvában kevesebbet beszélnek a világforradalomról, ez nem jelenti azt, hogy letettek régi terveikről, sőt hogy csak a május elsején Berlinben le­folyt eseményekre utaljak, kétségtelen, hogy a szovjetpropaganda ma rendszeresebben és tervszerűbben dolgozik, mint valaha. Nem sza­bad megfeledkeznünk arról, hop*v Kun Béla a közelmúltban határainktól egy kőhajításnyira merészkiedett, Rákosi Mátyás pedig, a moszkvai interna cionálénak Magyarországra küldött kö­vete, bűnperének törvényszéki tárgyalásán cinikus vakmerőséggel kijelentette, hogy Ma­gyarország bolsevista propagandára alkalmas talaj. (Malasits Géza: Alkalmassá teszi a Bethlen kormány! — Ellenmondások a jobb­oldalon. — Jánossy Gábor: Micsoda gyanúsí-

Next

/
Oldalképek
Tartalom