Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-292

Az országgyűlés hépviselőházánah 292. ütése 1929 május 14-én, kedden. 259 majdnem beleszoktatta a vállalkozókat és a termelőt abba a gondolatba, hogy diszkrecionális jog gyakoroltatik vele szemben mindenkor, ha valamely kérését teljesítik, vagy elutasítják; amikor kiveszett a vállalkozóból és a termelőből annak a bátor tudata, (Ügy van! half elől.) hogy ő egyforma tényező a közigazgatás és a kormányzat szerveivel, (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) amelyek mindenkor a maguk speciális, de csak a törvény betűjében, vagy legalábbis a törvény intenciójában előírt módon járhatnak el, amikor jogszabályaink valamely ügy intézésénél az ő közreműködésüket, vagy beleszólásukat is megkívánják. Én ennek az általános kormányzati szellemnek megváltozása nélkül nem látom annak a lehetőségét, hogy a közgazdasági Programm lényegesen emelhesse a magyar közgazdaság teljesítőképességét. (Űgv van! Ügy van! a baloldalon.) Hogyha pedig ez így van, akkor nézetem szerint igazán nem marad más hátra és igazán elérkeztünk annak feltétlen szükségességéhez, hogy a kiadásokat stabilizáljuk. Két javaslatot terjesztettem elő a pénzügyi bizottságban. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik javaslat arra vonatkozott, hogy korlátoztassanak mind a területi, mind az egyéb autonómiának kiadásai azáltal, hogy az autonómiáknak adószedési joga a jelenleginél jobban kontrolláltassék (Helyeslés a baloldalon); tehát minél előbb alkottassék meg az autonómiák adóztatásáról szóló törvény, amelyet különben már az 1927 : V. te. 41. §-a a folyó esztendő végéig kilátásba helyezett. Másik javaslatom az állami kiadásokra vonatkozik. Itt a stabilizációt kérem. Beterjesztem tehát a következő határozati javaslatot (olvassa): «Mondja ki a Képviselőház, hogy az állami kiadásoknak a közgazdaság teherviselőképességével való összhangbahozatala érdekében olyértelmű határozmányt kíván felvenni az 1929/30. évi állami költségvetésről megalkotandó törvénybe, hogy a már meghozott törvényekben, vagy fennálló szerződlésekben számszerűleg megállapított kiadási kötelezettségeknek mindenkori szükségletéből netán kényszerűleg előálló többlettől eltekintve, a közszolgáltatások és a tárcabevételek együttes összegére utalt és a realitás legszigorúbb kívánalma szerint előirányzandó állami kiadásoknak a végösszege a következő két évben, vagyis az 1930/31. és az 1931/32. évekre szóló állami költségvetésekben nem emelhető az 1929/30. évi állami költségvetésben kereken 840*7 millió pengőben előirányzott ily természetű bevételekre utalt kiadásoknak a végösszege fölé.» A pénzügyi bizottságban mindkét javaslatommal elutasítottak, most tehát a t. Ház belátásához appellálok. Én tudom, hogy a hatalom túlteheti magát talán a meghozott szabályokon is, mert legalább is nem kaptam teljesen megnyugtató választ a pénzügyminiszter úrtól abban a tekintetben, hogy az autonómiákra vonatkozó javaslatot az 1929. év végéig be fogja terjeszteni. Kilátásba helyezte, de nem egészen biztosra. De mi lesz az állami kiadásoknak a stabilizációjából abban az esetben, ha még törvényhozásilag sem állapítjuk meg ennek a stabilizációnak a szükségességét? Hiszen tudom, hogy a pénzügyi bizottságban a kormány hozzájárult egy olyan értelmű javaslathoz, — ha jól emlékszem, Sándor Pál t. barátom tette ezt meg — hogy az állami kiadások lehetőleg apasztassanak. Én kevesebbet kívánok, de azt nagyon komolyan kívánom. KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XX. Méltóztassanak figyelemmel kísérni az állami kiadásoknak előirányzatát, és akkor meg fogják állapítani azt, hogy az állami kiadásokat, amelyek egyszer már a költségvetésben előirányoztattak, egy és más részükben lefaragni lehet, de végösszegükben, katasztrofális gazdasági helyzet bekövetkezése és az ebből előálló szükség nélkül, leszállítani nem lehet. Azt meg lehet csinálni és meg kell csinálni, hogy még két, vagy öt, vagy hét évig ne állítsunk fel valamely községben, vagy városban valamely új intézményt, de azt nem^ lehet megcsinálni, hogyha'már egyszer felállítottuk, akkor beszüntessük ezt az intézményt. Hiszen én nagyon jól tudom, hogy Lillafüredek is vannak az állami költségvetésben; ezek azonban számszerűleg nem tesznek ki nagy összeget, ezek csak arravalók, hogy a lelkeket mérgezzék meg. Ha egyszer elérkeztünk az állami kiadások tekintetében egv bizonyos nívóhoz, akkor ezen a nívón, ameddig bírunk, ki kell tartanunk. Ismétlem, az én javaslatom nem érinti sem a beruházásokat, sem az állami üzemek kiadásait. Javaslatom szerint fedezni lehet még azokat a kiadásokat is, amelyek törvényből vagy megkötött szerződésekből kifolyólag feltétlen többletként elŐállanak, de persze nem abból folyólag, hogy valamelyik miniszter azt hiszi, hogy valamely törvényt csak a jelenleginél nagyobb személyzettel hajthat végre. En a kormányzati és közigazgatási kiadások további emelkedésének óhajtok egy darab időre végetvetni. És teljesen koncedálom, — ha méltóztatnak kívánni — hogy mindaz, ami eddig történt, helyes volt. jó volt. Sőt tovább megyek és azt mondom, hogy igenis még több iskolára, még több kórházra, még több intézményre, és még több akcióra lenne szükségünk. — ha bírnánk. (Ügy van! a baloldalon.) De ne méltóztassanak azt gondolni, hogy a nép kívánságai miatt nem lehet megszüntetni a többleteket. Igenis mindenki kér az államtól, de azért kér, mert jövedelmének mindig nagyobb részét^ veszi el az állam, és ennélfogva az ő jövedelmének mindig nagyobb része felett az állam diszponál. (Ügy van! a baloldalon.) Kér azért, mert hiszen ha valamely vidéken vagy valamely városban valami történik, természetes, hogy más város és más vidék sem kíván elmaradni. (Ügy van! a baloldalon.) Azután kér azért, mert ha azt látja, hogy Lillafüredek lehetnek egy költségvetésben, akkor nem tudja megérteni, hogyan történhetik, hogy ott 4 millió nengővel építenek és fúrnak, és ezzel szemben vannak a községeknek százai, amelyekben az ivóvíz beszerzése a legnagyobb nehézségekbe ütközik, úgyhogy ott esetleg tífuszjárvány fenyeget. Még megjegyezni kívánom, hogy javaslatomnak az elfogadásával és az állami költségvetés kiadásainak két évre való stabilizálásával még a miniszteri halhatatlanság ügye sem szenved csorbát. Hiszen alig van már város vagy nagyobb helv Magyarországon, ahol valamely új intézmény aranybetűkkel ne hirdetné egyik vagy másik miniszterünk vagy államtitkárunk nevét. Helyes. Hangsúlyozom, hogy ezek meg fognak maradni, sőt nemcsak két év múlva, hanem ezen a két éven belül is lehet ebben a tekintetben előrehaladni javaslatom szerint is akkor, ha azok a kiadások, amelyeket erre a célra fordítanak, másutt, megfelelő kiadások törlése vagy apasztása útján ellensúlyoztatnak. Végéhez érkeztem beszédemnek. (Halljuk! Halljuk!) Igyekeztem előadni mindazokat az argumentumokat, amelyek az autonómiákra és az állami kiadásokra vonatkozó javaslataim elfogadása mellett szólnak. Ha még szabad 38