Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-292

§5â Àz országgyűlés képviselőházának azt újra a polgároknak, mert nem biztos, hogy ugyanazoknak termelőképessége és fogyasztási ereje emelkedik, akik az összeget befizették. A Magyar Tudományos Akadémiában legutóbb szintén foglalkoztak a külföldi kölcsö'nök kérdésével és az ott előadott megállapítás szerint a külföldi kölcsönök tekintetében a helyzet úgy alakul, hogy a vámkülfölddel szemben való eladósodásunk mértéke nem jelentékenyen, de mégis egynegyed százalékkal több, — mindenkor a bruttó nemzeti vagyon értékéhez viszonyítva — mint ez a régi monarchia idejében volt. Hiszen a régi monarchia idejében — amint méltóztatnak tudni — kölcsöneinknek 50%-on felüli részét Ausztriában, tehát ugyanazon a valutaterületen plasszíroztuk. Ebből az adatból is látszik azonban az, hogy már most is, de a jövőre nézve különösen, nálunk nehezebb probléma a valutavédelem problémája, mint annakidején a békében volt, és hogy ennélfogva normális körülmények között is alacsony jegybankkamatlábra kevésbé számíthatunk Csonka-Magyarországon, miit számíthattunk annakidején a monarchiában. En nem ambicionálom azt, hogy a pénzügyminiszter úr által említett siratóasszonyok kategóriájában soroztassam, viszont azonban nem látok megoldást abban sem, ha a kormányzatban csupa windsori víg nők ülnek. En azt tartom, hogy Magyarország igenis megélhet; megélhet elsősorban azért, mert földje és földjének termése biztosítja ennek a nemzedéknek és még hosszú generációknak, jelentékeny r szaporodás mellett is az élelmezését és az eltartását. A többi szükségleteink kielégítése Dedig olyan mérvben és mennyiségben történhetik, amilyen mérvben és mennyiségben dolgozunk. Ha baj van, akkor ez a munka szervezésénél van. Foglalkoznom kell tehát a munka szervezésének Programm jávai, másképpen a közgazdasági programmal. (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) T. Ház! Az a közgazdasági programm, amelyet Bud miniszter úr a múlt napokban előadott, egy általános és egyéb különös részre oszlik, amely utóbbi az e^yes speciális termelési ágak helyzetével foglalkozik. Ami ezt az utóbbi részt illeti, kijelentem, hogy az ő megállapításaival e részben nagyjában egyet értek s azokat elfogadom. Hiszen az egyes gazdasági érdekeltségeknek a kívánságai és javaslatai voltak azok, amelyek ebben a részében a közgazdasági előadásnak a kormány programmjává avanzsíroztak. Én tehát egy határozott előhaladást látok abban, hogy ezek a javaslatok közgazdasági programmá avanzsíroztak és határozott javulást látok még abban az esetben is, ha ennek a végrehajtására ugyanannyi ideig fog kelleni várnunk, mint amennyi ideig kellett várnunk arra, hogy ezek az érdekeltségi kívánságok a kormányzat programmjába felvétessenek. Ami azonban az általános részt illeti, méltóztassanak megengedni hogy azt mondjam, hogy én itt elsősorban a termelési költségek apasztását helyeztem volna előtérbe, hiszen úgy az iparos, mint a kereskedő és a mezőgazda elsősorban a miatt panaszkodik, hogy túlságos nagy a rezsi és túlságosan csekély munkájának jövedelmezősége. Ezzel szemben sajnálattal láttam a t. közgazdasági miniszter úrnak az előadásából azt, hogy ő ezeknek a rezsiköltségeknek egy igen jelentékeny tételét, nevezetesen a közszolgáltatások kérdését a pénzügyminiszter úrra 'bízta, aki éppen a beterjesztett költségvetésben 47 millió pengővel emelte fel azokat. 292. ülése 1929 május lé-én, kedden. Egy másik igen jelentékeny költségapasztó tényezőről, nevezetesen a racionalizálás kérdéséről és a racionalizálási ügynek egész komplexumáról olyan értelemben nyilatkozott a t. miniszter úr, hogy ez nem a kormányzatnak, hanem a magángazdálkodásnak a dolga. Legyen szabad a figyelmet felhívnom arra, hogy például csupán egy terrénumot: a tipizálást említve, ezt még Ameriákban sem tudták megcsinálni kormánybefolyásolás nélkül, pedig Amerikában a kormánybefolyásolás, mondjuk, például a választásoknál, egyáltalában nem ismeretes. (Bródy Ernő: Még Angliában sem!) De beszélt azután a közgazdasági miniszter úr a tarifareform szükségességéről és a közlekedésügyről. Azt hiszem, még lesz alkalmam a kereskedelmi tárca tárgyalásánál is ezekkel a kérdésekkel foglalkozni, azért most csak arra az egy pontra kívánnék rámutatni, hogy a rezsiköltségek leszállítása nélkül, csupán adóvisszatérítésekkel, tarifakedvezményekkel és termelési szubvenciókkal exportálni annyit jelenthet majd, hogy közgazdaságunknak ezentúl majd nemcsak az importjait, hanem az eportjait is magánk kell megfizetnie. A közgazdasági miniszter úr tarifakedvezményekről és tarifaredukciókról beszélt, ami igen helyes, de nem érthető akkor, amikor a beterjesztett állami költségvetésben az Államvasutak üzleti hányadosa romlik, amikor állítom, hogy ez az üzleti hányados is bizonyos mérvig mesterséges, s amikor a közgazdasági miniszter úr nem mondotta meg azt, hogy honnan és miképpen kívánja azokat az összegeket előteremteni, amelyeket tarifamérséklések céljaira fog fordítani. Beszélt a közgazdasági miniszter úr arról, hogy államvasúti beruházásokat kell eszközölni. Hát, a kormányzatnak 931 millió pengő állott rendelkezésére és ebből egy ötéves beruházási programmot bonyolított le. Ennek a beruházási programmnak keretében államvasúti beruházásokra 13% használtatott fel. Legyen szabad nekem ezzel szemben felhívnom a t. Háíz figyelmét arra, hogy a békeidőkben, az 1911., 1912. és: 1913. évek költségvetésében a kölcsönre utalt beruházásoknak rendesen több, mint 50%-a fordíttatott államvasúti beruházásokra. Hát, mikor lesz nekünk újra 931 milliónk? S ezzel szemben például a vicinális vasutaknak 60%-ban 30 éves és 30 évesnél idősebb sínjük van, — 30-tól egészen 50 évig való sín a Máv-nál is igen sok van — ezeket tehát a legrövidebb idő alatt új sínekkel kellene kicserélni. Beszélt az igen t. miniszter úr az út-ügy fejlesztésének szükségességéről is. Ezzel szemben azonban a beruházási programm végrehajtásának már a vége felé, az 1928. év végén, úgy nyilatkozott az illetékes osztály főnöke egy polémiában, amelyben az útépítési rendszert ért támadásokra reflektált, hogy: «Kérem, nem lehet beszélni az útépítkezési programm csődjéről, mert hiszen ez a programm» — ahogyan ő kifejezte magát — «a programm előkészítésének a terve még csak most érik a kereskedelemügyi minisztériumban.» Hát, kérdem, hogyan higyjek én a közgazdasági miniszter úr programmjának? A közgazgatási miniszter úrnak intézkedési joga nincs. Hát, ki fogja a programmot végrehajtani? Es ki fog és miképpen fog biztosítani esz-. közöket és anyagiakat arra vonatkozólag, hogy az ebben a programmban kilátásba vett intézkedések tényleg foganatosíttassanak? Azután nem utolsó sorban: vájjon megszűnik-e ezzel a közgazdasági programmal kapcsolatban az az! általános kormányzati szellem, amely most már