Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-291

Sâ6 Az országgyűlés képviselőházának teség érte a hadikölcsönök értékének csökkenése következtében, megfelelő állami segítésben részesíti. Ezt azért is vettem örömmel, mert ez precedenst jelent például arra nézve, hogy más intézményeket is lehessen ilyen módon támogatni. Nem olyan sokról van szó. Itt vannak a magántisztviselők, a színészek és még néhány apró kis egyletecske. A legnagyobb a munkásoké. | Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Méltóztassék beszédét befejezni. Bárdos Ferenc: Rögtön befejezem. Ha ezt a néhány egyletet a kormány megfelelően támogatná, azt hiszem, nem borulna fel a magyar állam háztartása. Mivel nincs módom ahhoz, hogy erre és egyéb kérdésekre is most kitérhe&seki, fenntartom a jogot, hogy majd a részletes tárgyalás során mondhassam el a magam véleményét. Nem kétségtelen, t. Képviselőház, hogy a demokrácia és a haladás eszméi minden körülmények között utat törnek maguknak és minthogy Magyarország jelenlegi kormánya kerék'kiötője a demokratikus haladásnak és minthogy a kor• mány iránt éppen ennél az oknál fogva mélységes bizalmatlansággal viseltetem, a költségvetést nem fogadom el. Elnök: Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Szabó Sándor! Szabó Sándor: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk/) Ha a költségvetési vita szónokainak beszédeit vizsgálom, úgy találom, hogy ezeknek a beszédeknek tengelyévé a legnagyobb magyar probléma, a revízió problémája lett. Ez helyén is való. Ez a probléma úgy fekszik a magyar közéleten, mint amikor mázsás követ tesznek egy fuldokló ember mellére, amelytől az nem tud szabadulni és amely állandóan agyonnyomással fenyegeti. A revízió problémája nem a Revíziós Ligának és a szociáldemokratanártnak anyaga, hanem az létérdekünk, a ^mindenségnek, a megélhetésnek, a felemelkedésnek, a megmaradásnak kérdése. (Ügy van! jobbfelől.) Nem lehet ezt a kérdést egy társadalmi osztály szempontjából elbírálni vagy akár elhanyagolni is; éppen ezért nem is tételezem fel^ és nem is hihetném, hogy a magyar munkásság a maga törekvései és ideáljai között ne tisztelné elsőrangú kérdésként a revizió kérdését. Nem szeretném, ha az e feletti vitával még jobban kimélyítenénk azt az árkot, amely más ponton vagy más világnézetű felfogásból eredő különbözetek miatt meg van a magyar társadalom egyes rétegei között. Éppen ezért én a magam részéről inkább azt szeretném, hogy keressük meg azokat a pontokat, amelyek egyéb felfogásbeli különbség mellett is még alkalmasak arra, hogy összefogjon ennek a magyar társadalomnak minden rétepe, a magyar revizió problémáinak mielőbbi megoldása, a revizió eljövetele útjának egyengetése érdekében. Nem mondom én azt, hogy talán van olyan valaki ebben az országban, aki már mindent elkövetett abban a tekintetben, amit lehet tenni ebben az irányban. De a munkásság vezetői nem mindig ragadták meg azokat, az alkalmakat, amelyek kínálkoztak arra, hogy még nagyobb erővel kapcsolódjanak be ebbe a munkába. El kell ismernünk, hogy voltak igen dicséretreméltó állásfoglalásaik, — ami kötelességük volt éppúgy, mint a többi társadalmi osztálynak — de minthogy szerintem sem ragadtak meg minden alkalmat, amely megfelelő volt arra, hogy ezt a szent célt minél tökéletesebben és alkalmasabban közelítsük meg. (Homonnay Tivadar: A keresztényszocialisták megragadták!) Ebből az alkalomból miután ez a kérdés 291. ülése Ï929 -május ÍB-án, hétfőn. minden szónoknak a felszólalásában szerepel, azt szeretném kidomborítani és azt a kérdést vetném a szociáldemokratapárt felé, milyenek azok a módozatok in concreto, tehát valóban és pontokba szedve, amelyekre — mint mondotta délelőtt Malasits képviselőtársam — feltétlenül és megingathatatlanul beállítják az Ő minden cselekedetüket és gondolatukat e nagy cél szolgálatában. Álljanak ide bátran és meg vagyok róla győződve, hogy azok a munkástömegek, amelyeket ők itt a Képviselőházban képviselnek, szívük minden vérével, agyuk minden gondolatával s minden verejtékükkel támogatni fogják őket és alá fogják írni azoknak az ideáloknak munkálását, amelyek a revíziót elősegítik. (Rothenstein Mór: De nem nyilt szavazás mellett! — Egy hang a jobboldalon: Rothenstein nem írja alá!) Azt hiszem, hogy ez az önök gyengesége, hogy mindig csak bérről és nyilt szavazásról beszélnek. Bocsánatot kérek, ha én a világ különböző államait tekintem, akkor látok gouverHiementális szociáldemokaratapártokat, amelyek az önök felfogása, de a mi elgondolásunk: szerint is, polgári elgondolás szerint kormányozzák azokat a nagy államokat. (Esztergályos János: De nem csendőrszuronyokkal választjuk őket!) És azt kérdezem t. Képviselőház és t. képviselőtársaim elsősorban, nem gondolják-e, hogy el lehet képzelni, hogy a nagy magyar állameszme szolgálatában önök nemcsak ezt a kérdést fogják elsőrangú fontosságúnak tartani, a munkabér és a titkos választójog kérdését, műit amely két fogalom fel-felcsillan mindegyik szónokuk beszédéből, hanem a nagy államfenntartó gondolatokat; ha ezeket ragadják meg s ha ezenközben nem az osztályharc és a szociáldemokrácia a szűk ösvényén járnak, hanem nagy felületen érintkeznek az egész nemzet életével, akkor meg vagyok győződve arról, hogy sokkal jobban fogják képviselni azt a szűkebb érdeket, amelynek céljából itt állanak. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Éppen ezért nem tételezve fel rosszhiszeműséget, — mert itt van a vita a bér és választójog kérdésében — tudjanak ennél egy kicsit előbbrevaló és magasabbrendű kérdésekkel is foglalkozni. Ez esetben meg vagyok győződve arról, a széles rétegek is sokkal nagyobb szimpátiával és bizalommal fogják az önök működését a parlamentben tekinteni és bírálni. A revizió kérdéséről szóló beszédében Kjéthly Anna, de Malasits Géza képviselőtársunk is megemlékezett az 1919-ben tartott berni konferenciáról, ahova a világ szociáldemokratái a különböző államokból kiküldöttek a maguk képviselőit a háború utáni gazdasági és r politikai rend megbeszélése szempontjából és abból a célból, hogy ott állást foglaljanak. Én jól emlékszem rá, hiszen aggódó figyelemmel kísértük, abban az időben egyedül szervezett pártja volt országunknak a szociáldemokratapárt és azt gondoltuk, hogy meg fogja ragadni a történelmi pillanatot nemcsak az elvi elgondolás szempontjából, hanem a gyakorlati módozatok szempontjából is és olyan intézkedéseket fog foganatosítani, — mert módja volt rá, mert hatalmában volt — amelyekkel nekünk az integritást biztosítja. És én el merem mondani, — van hozzá bátorságom^ — hogyha a szociáldemokratapárt annakidején olyan állásponton lett volna, hogy ő az integritást, a régi nagy Magyarország területét a szíve vérével is mégvédi és azért áldozatot hoz, állítom, hogy

8 ma is kormányon volnának. Én annak tulajdonítom, hogy azokban a nagy országokban — amelyekre most