Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-285

Az országgyűlés képviselőházának 2 felfogás uralkodik ebben a kérdésben. Tájékozatlanság, hogy mindent nekünk adnak. En nem kívánom, hogy mindent nekünk adjanak; én csak azt mondom, hogy az itt lakó nyugdíjasok illetményei utáni keresetiadót továbbra is mi kapjuk meg. Ha a miniszter úr szabályozni akarja ezt a kérdést... (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Wolff Károly: ...ha a miniszter úr szabályozni akarja az egyes városok háztartásának kérdését, értem, hogy akkor ez a kérdés revízió alá lesz vehető és megfontolás tárgya lehet. Mi például a keresetiadóról nagyon szívesen lemondanánk a házadó kedvéért; ehhez mi hozzájárulnánk. De mélyen t. miniszter úr, méltóztatik tudni, mit jelent az a felelősségteljes tény, amikor egy város, egy közület költségvetését Összeállítják

1

? En ismerem a székesfőváros költségvetését. Hallottam a miniszter úrtól azt a megjegyzést, hogy tudna mutatni fedezetet, hol lehetne takarékoskodni. Méltóztassék megengedni, azok, akik a székesfőváros költségvetései körül dolgoznak, a legnagyobb komolysággal és belső lelkiismeretességgel csinálják ezt a nobile officiumot, ezt a tisztán önzetlen közéleti működést és minden tételt a leggondosabb vizsgálat tárgyává tesznek. De mit látok? Ma, amikor az államháztartás lassan-lassan abba a helyzetbe kerül, hogy a beruházások tekintetében nem tud oly bőkezű lenni, mint a múltban tudott a feleslegek rendszerével, mindig több és több terhet hárítanak át a fővárosra. Hogy csak egy tételt mondjak, például a halálsorompók rendezésének kérdésében körülbelül hatmillió pengőt akarnak áthárítani a fővárosra. Ha veszem az egész tanüggyel kapcsolatos kiadásokat, micsoda óriási összegeket vállalt magárába székesfőváros, lényegében olyan kötelezettségekkel kapcsolatban, amelyek az államot terhelnék, nem a székesfővárost. Itt van a közegészségügy. A közegészségügy kérdésében megállapítható, hogy a székesfőváros polgársága tartja fenn azokat a kórházakat, amelyeket nem a székesfőváros lakossága, hanem az egész csonka ország lakossága használ. (Krisztián Imre: Megfelelő kezelési díj mellett.) Ezeknek fenntartása a mi polgárságunk vállaira nehezedik. (Krisztián Imre: Megfelelő járulék mellett! — Felkiáltások a baloldalon: Ráfizetünk!) Ha tehát azt mondanánk, hogy csak Budapest lakossága használhatja a kórházakat (Petrovácz Gyula: Akkor azt mondhatnók, hogy menjenek a falusi kórházakba. — Krisztián Imre: Akkor be kellene zárni az önök kórházait!) más volna a helyzet, de nyitva vannak az ajtók, mindenki bejöhet. (Zaj a jobboldalon. — Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök: C

senket kérek. Kérem, itt minden szónoknak joga van beszélni és nekem kötelességem minden oldalon csendet teremteni. Tessék a szónokkal szembeszállni egy következő felszólalásban, de ne méltóztassék a szónokot állandóan zavarni, mert ez igazán a parlamentarizmus rovására megy. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Wolff Károly: En nem láttam az előbbi szakaszoknál nagy érdeklődést a felszólalásoknál. Nagyon érdekel az, hogy ez a felszólalás ilyen visszhangot keltett a Házban. A tanügy és a közegészségügy kérdésében tehát a székesfőváros országos feladatot teljesít, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) éppígy egész vonatkozásában a kultúrának.^ Ne méltóztassanak a székesfővárost abból a szempontból nézni, hogy mindent mi kapunk. Tessék nézni azt is,, hogy mit teljesít a . ülése 1929 április 30-án, kedden. 15 székesfőváros. Nem helyes az, ha a székesfőváros távol van a nemzet lelkétől. Kell, hogy a nemzet kebelére ölelje, hogy ugyanaz legyen a főváros, mint az egész ország, hogy a székesfőváros legyen a szíve a nemzetnek, (Gáspárdy Elemér: Jó szív!) szeretetünknek központja. A magam részéről nem azt mondom, hogy terhet ne hárítsanak reá, de azt mondom, hogy a polgárság teherbíróképességét méltóztassék figyelembe venni. A költségvetésből nem tudunk törölni, mert vagy állami, vagy más szempontok azok, amelyek ezt akadályozzák. Üzemeink kérdését annyit hánytorgatták. A legnagyobb jóindulattal és jószándékkal próbáljuk ezt a kérdést a város háztartásának javára reformálni. Méltóztassanak meggyőződve Lenni, hogy az aggályokat mi is érezzük, de igenis, mi szeretjük a székesfővárost, és a szeretet szemüvegén át nézzük az egész polgárságot, tehát nem engedhetjük, hogy a polgárság bevételi forrásai csökkentetvén, adója növelt essék. Kétségkívül valami úton módon kell gondoskodnia a székesfővárosnak fedezetről, és kell gondoskodnia annak a hiánynak pótlásáról, amely támad akkor, ha most egy bevételi forrást 400.000 pengővel elivsznek a székesfőváros költségvetéséből. Számtalan más ilyen kérdést is elmondhatnék, — nem akarnám a vita anyagát növelni — amellyel kapcsolatban az államvasutak érdekében és az állam érdekében is kívánják újra a főváros áldozatkészségét. Az államrendőrségi hozzájárulásban mi visszük úgyszólván az egész összeget, jelentéktelen kicsiséget róttak rá többi városra. De én most nemcsak Budapest nevében beszélek. Hiszen ez érdekli Pécset, Debrecent, Szegedet és a többi várost is. Remélem, hogy azoknak a városoknak képviselői is kötelességüknek fogják tartani felszólalni, amikor városuk érdekéről van szó. (Krisztián Imre: De nekünk falusiaknak is kötelességünk ellene felszólalni!) Hiszen Pécs városa is felszólalt ebben a kérdésben, őket is érinti ez a dolog. Én csak arra kérem a miniszter urat... (Mozgás.) Szabad talán kérnem öt perc meghosszabbítást? (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Azt hiszem, a Ház hozzájárul a képviselő úr beszédének ötperces meghosszabbításához. (Igen!) A Ház hozzájárult. Wolff Károly: Arra kérném a miniszter urat, akinek intencióit akceptálom, célját helyeslem, ne méltóztassék most incidentaliter intézkedni ebben a kérdésben, ne méltóztassék ezzel a 9. §-szal megfosztani a székesfővárost ettől a bevételi forrástól a nélkül, hogy gondoskodnánk másról. Ne legyen a székesfőváros a többi város áldozata a községi alap felduzzasztásánál, mert én általában helyeslem ezt a tendenciát, de ne méltóztassék a székesfővárost áldozatként odaállítani. En arra kértem a javaslatomban a miniszter urat, hogy méltóztassék ezt a paragrafust a javaslatból törölni. Ezzel szerintem semmi mulasztás sem történik, mert hiszen a községek háztartásának kérdésében úgy is bekövetkezik a rendezés, ezt méltóztatott kilátásba helyezni; az tehát, hogy egypár hónappal később vagy előbb jön ez a rendezés, már nem fogja eldönteni e kérdés sorsát. Igenis, akkor nyugodtan, átfontoltan minden egyes tényező jogos érdekének gondos mérlegelésével lehet ezt a kérdést szabályozni. Ne legyen meg a székesfővárosban a keserűség érzése, hogy a pénzügyminiszter úr egy nagy bevételi forrástól megfosztott bennünket, és most nekünk lesz a gondunk, hogyan és miképpen fogjuk azt a hiányt fedezni, amely a város költségvetésében jelentkezik. Mi segélyez-