Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-285

Az országgyűlés képviselőházának 285. ülése 1929 április 30-án, kedden. 13 mondani, hogy a kormány elzárkózik minden olyan javaslat elől, amely a kisember megélhetését könnyítené, illetve annak terheit enyhítené. (Farkas István: Ügy van!) T. képviselő úr, ha ezt valahol ott méltóztatnék hangoztatni, ahol egyáltalában nem tudnak azokról a javaslatokról, • amelyeket a kormány előterjesztett, akkor talán ennek helye volna, de ha ezt itt méltóztatik hangoztatni ebben a Házban, amikor itt van egy sereg törvényjavaslat, amelyek túlnyomó nagyrésze a kisemberek terheit kívánja enyhíteni, bocsánatot kérek, akkor igazán majdnem sértő erre a Házra, hogy feltételezi a képviselő úr azt, hogy a javaslatokat el sem olvassa. Ezt kívántam megjegyezni. (Helyeslés jobbfelől.) Elnök: Szólásjoga többé senkinek nem lévén, a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. A 2. § meg nem támadtatván, azt elfogadottnak jelentem ki. Ehhez a szakaszhoz Farkas István és társai új bekezdést indítványoztak. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e Farkas István és társainak indítványát elfogadni, igen vagy nem? (Nem!) A Ház Farkas István és társainak indítványát nem fogadta el. Következik a 3. §. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a szakaszt felolvasni. Szabó Zoltán jegyző (olvassa a 3., 4. és 5. §-okat, amelyeket a Ház hozzászólás nélkül elfogad. — Olvassa a 6. §-t). — Farkas István! Farkas István: T. Képviselőház! A pénzügyminiszter úr nagyon élénken tiltakozik az ellen a beállítás elden, amely szerint a kormány adópolitikájában nem szociális vonatkozásokból indul ki. Aki ezeket a javaslatokat, amelyek itt vannak, elolvasta, láthatja, hogy igaz, amit mondok, hogy tudniillik a kormány fenntartja az adónak, az adókivetésnek azt a rendszerét, amely eddig megvolt és egy cseppet sem tér át más berendezésre. Ami enyhítés van ezekben az adójavaslatokban, ez az enyhítés általában a szerint hárul a népességre, hogy kinek milyenek az anyagi viszonyai, az életkörülményei, ellenben én megfordítom a tételt és abból indulok ki, hogy a vagyoni viszonyok szerint kell az adóterhet megosztani és e szerint áthárítani mindenkire, úgy, ahogy az illetők anyagi viszonyai megengedik. Ha pedig különösképpen figyelembeveszszük a szociális szempontokat, amelyeket a nyugati államok törvény hozása már sok tekintetben, sok területen igénybe vett, akkor igenis, azt kell megállapítanom, hogy olyan rendelkezések, amelyek a szomszédos, a nyugati államokban már bevannak vezetve, például a létminimum összegének megállapítása, a progresszivitás, stb., nálunk egyáltalában nincsenek meg hasonló mértékben, hiszen nálunk a létminimum csak egészen minimális mértékben van megállapítva, úgyhogy a nyugati államokban néhol a duplája van meg annak az adólétminimumnak, amely nálunk érvényes. Ha ebből indulok ki, s ezt követelem, teszem ezt társadalmi helyzetemnél és kötelességemnél fogva, mert azt hiszem, az államnak is érdeke, hogy az állam is átmenjen erre a területre és törekedjék arra, hogy a közterhek ilyen értelemben való megosztását legalább fokozatosan keresztülvigye. És ha a pénzügyminiszter úr harcias is velem szemben, én fenntartom javaslatomat, mert azt hiszem, hogy igazságos és jó ügyet szolgálok, hiszen akkor teszünk szolgálatot a társadalomnak, az állam konszolidációjának, ha az adókat iparkodunk igazságosakká tenni, 'ha látja a közönség, az ország közvéleménye^ az ország összes népessége, hogy a kormány ezen a területen iparkodik előre haladni. Ez' kétségtelenül nagyobb megnyugvást kelt, mint az, ahogyan a kormány eddig csinálta a dolgokat. Én tehát javaslom, hogy a 6. §-hoz új bekezdésként a következő szöveg iktattassék. (Olvassa): «A keresetiadó kivetésénél az adómentes ^ létminimumot az adóalapból le kell vonni és csak az azt meghaladó kereset után kell kivetni az adót.» Ez annál inkább érthető dolog, mert ha ezt nem így szabnóik meg, akkor a .létminimum problémáját nem vennők tekintetbe. Ha például ennél a bizonyos kis létminimumnál két pengővel többet keres az a munkás, akkor keresetiadóval megadóztatják az egész összeget. Természetes dolog, mert már két pengővel túlhaladta a létminimumként megállapított keresetet az illető keresete. Ez nagy igazságtalanság. Ha ellenben azt mondanók, hogy a létminimum adómentes, akkor nem az egész összeg esnék adó alá, hanem csak a két pengő többlet után kellene keresetiadót fizetni. Ez egy olyan szempont, olyan szociális kívánság, amelyet figyelembe lehetne venni. Mert méltóztassék csak elképzelni, hogy áll a helyzet a textilgyári munkásoknál, a mezőgazdasági munkásoknál, az alacsony keresetű munkásoknál, akiknek keresete az adóimentes létminimumot 2—3—5' pengővel haladja meg. Ezek a keresetek keresetiadó alá esnek, holott nálunk a létminimum is nagyon alacsony. Igazságos, méltányos és szociális szempont érvényesülne tehát abban, ha arra az álláspontra helyezkednék a törvényihozás, hogy a létminimum teljesen adómentes legyen és ha ezt itt komolyan keresztülvinnők, akkor volna ennek szociális jelentősége, míg így, tekintettel arra, hogy az adómentes létminimum amúgy jls alacsony, alig van valami gyakorlati értéke. Kérem tehát javaslatom elfogadását. Elnök: Kíván valaki szólni? (Nem!) Ha szólni senkisem kíván, a vitát bezárom. A miniszter úr kíván nyilatkozni. Wekerle Sándor pénzügyminiszter: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Az igen t. képviselő úr most beterjesztett indítványa tulajdonképpen ugyanazt az indítványt ismétli meg a keresetiadóval kapcsolatban, amelyet előbb benyújtott a jövedelemadóra vonatkozólag. (Farkas István: Ügy van!) Amint a jövedelemadónál benyújtott indítványt nem fogadhattam el, ezt sem fogadom el, bár elismerem azt, hogy a kormányt ugyanazok a törekvések vezetik ebben a kérdésben, amelyeket a t. képviselő úr is hangoztatott, hogy t. i. a létminimumot — ha az államháztartás helyzete megengedi — fokozatosan emelje. Igaza van a képviselő úrnak abban is, amire rámutatott, hogy más külföldi államok abban a kedvezőbb helyzetben vannak, hogy magasabb létminimumokat állapíthatnak meg. Midőn azonban a külföldi példákat fel méltóztatik hozni, természetesen azt hiszem, a képviselő úr sem fogja szem elől téveszteni azokat az indokokat, amely indokokból ott magasabbak a létminimumok, mint nálunk. Eltekintve attól, hogy a mi államháztartási helyzetünk is kevéshbé kedvező, mint talán azoké az államoké, amelyekre a képviselő úr gondol, ott a megélhetési viszonyok és főleg a kereseti viszonyok, ennek alapján az adózási viszonyok mindenesetre egészen mások, mint nálunk. Hiszen nagyon jól méltóztatik tudni, hogy éppen a létminimumnál erősen figyelembe jövő legkisebb keresetek nálunk ala-