Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-291

202 "Az országgyűlés képviselőházának gait kifizesse. De főként tönkreteszi ez a poli­tika a középosztályt, amelynek megmentését annyiszor hangoztatják. Tűrhetetlen, hogy itt százak és ezrek pusztuljanak el azért, mert an­nakidején a nemzet oltárára vitték a maguk vagyonát, azért, hogy a válságos napokban megmentsék az országot és a nemzeti ügyet szolgálják; ez lelkiismeretlenség és erkölcste­lenség, nincsen benne sem anyagi igazság, sem erkölcsi igazság. En már nem egyszer voltam bátor a t. pénzügyminiszter úr figyelmébe ajánlani ezt a kérdést. Most is ismételten felhívom a figyel­mét arra, hogv elérkezett az utolsó pillanat arra, hogy a valorizáció kérdésével foglalkoz­zék, mert az a társadalmi feszítő erő, amely a lelkek mélyén dolgozik, beláthatatlan követke­zésekre vezet. Tudomásom van arról, hogy már készül a valorizációs társadalomban egy politi­kai párt kialakulása, amely németországi min­tára meg akar jelenni a közélet fórumán, magát valorizációs pártnak nevezvén. En kijelentem felelősségem tudatában, hogy bár én egy poli­tikai párt tagja vagyok, itt a parlamentben tá­mogatni fogom ezt a politikai alakulást, mert joguk van hozzá a közéletben szereuet játszani és követelni azt, hogy jogos igényeik a kormány által kielégíttessenek. Fellner Frigyes tanár megállapítása szerint körülbelül 34 milliárd pengő az az összeg, amely nemzeti vagyonnak nevezhető. Ebben a 34 mil­liárd pengő nemzeti vagyonban hadikölcsönök és egyéb kötvények, takarékbetétek- és zálog­levelek megsemmisült értéke 11 milliárd pengőt jelent, vagyis egyharmad részét a nemzeti va­gyonnak. Méltóztassék elképzelni, hogyha eb­ből a harmadrészből csak 10%-os valorizáció történt volna, egymilliárd pengővel mennyire meg lehetett volna öntözni a terméketlen gaz­dasági talajt, a gazdasági élet mennyire fejlő­désnek indult volna, a magángazdaság meny­nyire boldogulni és érvényesülni tudott volna. Egészen más volna a helyzet ma, mint aminőt a mostani szomorú költségvetési és államgazda­sági helyzet mutat. Említettem, igen t. Ház, hogy Németország gazdaságilag teljesen elzárkózik tőlünk. Ennek egyik oka éppen a valorizáció. A német kezek­ben lévő kötvények tulajdonosai diplomáciai úton nem egyszer fordultak már a t. kormány­hoz, hogy niéltóztassék az ő jogos követelései­ket honorálni, méltóztassék a valorizáció kér­désében más álláspontot elfoglalni. Tudomásom van arról, hogy amikor a gazdasági szerződé­sek tárgyalásai folytak, a német delegátusok ezt a kérdést felvetették. Németország szempontjából Magyarország hitelképessége elveszett és ez a szomorú magya­rázata annak, hogy ők gazdaságilag teljesen el­zárkóznak tőlünk, ez a magyarázata annak, hogy izoláltan állunk és mezőgazdasági termé­nyeinknek nem tudunk piacot teremteni. Igaz, hogy ennek más okai is vannak: termelésünk drágasága, amit például a kartellek 15%-kai fokoznak, úgy, hogy nem vagyunk verseny­képesek, és ezer meg ezer ilyen akadálya van még annak, hogy termeivényeink nem tudnak komolyan r versenyképesek lenni külföldön. (Fábián Bella: A közteher olyan súlyos száza­léka a termelésnek, hogy nem lehet konkurrálni másokkal!) A t. pénzügyminiszter úr és a gazdasági miniszter úr optimista felfogásban állították be a jövő gazdasági élet képét. A t. miniszter urak azt kívánják tőlünk, hogy mi is ugyan­ezzel az érzéssel nézzük az ő működésüket és várjuk azt az időt, amikor az ő koncepciójuk 291. ülése 1929 május 13-án, hétfőn. szerint a magyar gazdasági élet talpraáll. Fi­gyelmeztetem at. kormányzatot, hogy ezen az úton nincs megállás, ezen az úton csak leromlás és pusztulás van és odakünn a társadalomban az elkeseredés olyan mély és olyan hatékony, hogy annak expanzív ereje lassan-lassan, de egészen biztosan a legteljesebb gazdasági nihi­lizmushoz fog vezetni. Már az emberek munka­kedve szűnik meg és Magyarországon, ahol any­nyi a tehetség és annyi a munkakészség, hogy ez páratlan a világon, megölik az emberek élet­kedvét, lerágják az emberek életfájáról a leve­leket. Magyarországon már csupa lázadó, két­ségbeesett, dühös exisztencia van, akik rette­netes módon küzdvén, a legnagyobb averzióval és gyűlölködéssel viseltetnek a magyar parla­menttel és a magyar kormányzattal szemben egyaránt. (Fábián Béla: A vezetők hajbókolnak, az emberek pedig összeszorított ököllel állnak a hátuk mögött!) Elnök: Csendet kérek! (Jánossy Gábor: Senki sem hajbókol!) Pakots József: T. Ház! Amikor itt egy sze­rencsétlen kísérlet folytán, amely nem járt eredménnyel, Lillafüreden mélyfúrást végeznek, hogy melegvízre akadjanak, meg kell kérdez­nem az igen t. kormánytól, hogy a nyomor geológiai rétegeibe miért nem eszközölnek ilyen mélyfúrást, hogy lássák, micsoda értékek van­nak ott, vagy micsoda értékek mennek veszen­dőbe. En meg vagyok győződve, arról, hogyha ez a mélyfúrás megtörténnék, akkor nagyon keserű könnyek forrása fakadna fel; meg va­gyok arról győződve, hogy akkor a kormány megriadna attól a helyzettől, amely itt van % De sajnos, a kormány igen t. urai passziónak nézik az ország vezetését. Esztendők óta látom ennek az egész politikának egyes állomásait. Hallottuk azokat az ígéreteket, amelyek elhangzottak a mi panaszainkra, de minden ígéret csak ígéret maradt. Vezetnek bennünket az ígéret földje felé, de soha el nem jutunk odáig. A kormány úgy nézi, mintha az ország egy uradalom volna, mintha az ország egy hitbizomány volna, mintha az ország egy nagy vadászterület volna. A va­dászatnak me 0 " is vannak már a helyei Lilla­füreden, Radványban és Mezőhegyesen.^Az urak vadásznak úri passzióból és nem látják, hogy azok a szerencsétlen emberek, akik itt élnek, akik kívül állanak a lőterületen, elpusztulnak; az urak nem látják, hogy míg önök itt olimpusi ködben élnek, lent a nyomornak rettenetes fo­lyama zúg és abban fuldokolnak az exiszten­ciák ezrei és ezrei. önök állanak a folyam partján és nem segítenek és amikor exisztenciák tömegei, kereskedelmi és ipari vállalatok tömegei pusz­tulnak el és a drágaság folytán a nyomor ret­tenetesen fokozódik; amikor mi hozzánk kép­viselőkhöz az állásnélküli exisztenciák tömegei fordulnak segítségért, amikor láttuk, hogy a tél nyomorában diplomás emberek lapátolták a havat; amikor nemrég lezajlott a fővárosnál egy tanítóválasztás s a tanítók ezrei és ezrei könyörögtek és jártak hozzánk, hogy kenyeret kanhassanak, akik mind értékes, derék mun­kásai ennek az országnak, amikor itt a kis köz­alkalmazottak elpusztulnak a rettenetes fizeté­sek miatt: akkor Önök űzik a maguk hatalmi politikáját és nem törődnek az országgal. Az ország önök előtt ködben van burkolva, nem látják tisztán; ez a helyzet igazi képe. Önök e súlyos idők feladatainak történelmi megérzésé­től és meglátásától távol állanak. Állandóan azt a kishitű megnyilatkozást halljuk, hogy a Bethlen-kormány minden és Bethlen az az egyetlen férfiú, aki ezt az országot mai nehéz

Next

/
Oldalképek
Tartalom