Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-291

I Az országgyűlés képviselőházának í helyzetében képviselni és megmenteni tudja. (Jánossy Gábor: Megmutatta!) Igen szomorú volna erre az országra, ha nem tudna kitermelni tudásban és készségben megfelelő kormány fér fiakat, akik vezessék. Ez az ország a letargiának már olyan mély pontjára jutott, hogy elfogad mindent, ami felülről jön és ez a társadalom, amelyben a polgárságból már kiölték az öntudatot, kiölték az önérzetet, egy elájult, meghunyászkodott társadalom, amely nehéz időkben, amikor majd szükség lesz arra, hogy erőkifejtését tanúsítsa, nem fog megtaláltatni sehol. Ez az ország a maga nemes értékeivel nem pusztulhat el és én még mindig hiszem, hogy a sok megpróbáltatának, a sok nyomorúságnak ellenére is él az az Ősmagyar erő, (Jánossy Gábor: Ügy van! Ügy van!) a munkának, a tehetségnek az ereje, amely a hibás kormánypolitika ellenére és minden bűnnek és mulasztásnak ellenére, amelyet az ő rovására elkövettek, felül fog kerekedni ezen a szomorú gazdasági nyomorúságon és a maga kultúrerejével mégis csak ki tudja vívni magának a megfelelő helyet a nemzetközi viszonylatokban. Magyarországnak van egy nagy álma, a revizió, amelyért annak valóra váltásáért minden ember lelkesedik. (Jánossy Gábor: Nem álom! Legelső kötelességünk!) Én azt mondom, hogy revizió alá kell venni azt a gazdálkodást és lelkiismeretlenséget is, amely itt orgiát ül. Revizió alá kell vetnünk a magunk munkatehetségét és képességeit és aki nem a maga helyén van, az vonja le a konzekvenciákat. (Fábián Béla közbeszól. — Zaj.) Itt nem lehet senkinek a nyomorúság máglyájánál megsütnie a maga pecsenyéjét. Amikor elhallgatnak exisztenciák, akkor mi a tűznél melegszünk és amikor egyesek jólétben élnek, aktkor nem lehet, hogy a kiváltságosaknak jusson minden erő, a társadalom másik része pedig pusztuljon el. Nem lehet, hogy a pénzintézetek, egyes kiváltságosok, ingatlantulajdonosok minden jóban részesüljenek és a társadalom másik része, a dolgozók, akiknek keserves munkájából épül fel az egész államgazdasági épület, elpusztuljanak. Ennek vége csak a teljes pusztulás lehet. Ha a talapzat leomlik, az épület maga is leomlik. önök egy megfordított piramist építenek fel; egy pontra építik az építményt, amelynek csúcsán, a kiváltságosokon épül fel az egész Magyarország. Ezt nem lehet csinálni. Méltóztassék hatalmukat a néptömegekre lefektetni, azok akaratába és gazdasági jólétébe és nem az egyes kiváltságosok: jólétébe. A parlamentnek pedig, amely ebiben a levegőben él, meg kell tartania a kapcsolatot az élettel. S amikor én ezeknek a panaszoknak es jaj kiáltásoknak hangot adok, önök mosolyognak, önök az én kínlódásomat, gyötrődésemet, hogy legalább parlamentáris formát adjak annak a belőlem kikívánkozó elkeseredésnek, amely gyakran artikulátlanul hangzik felém a tömegek keservéből, megmosolyogják. Önök ezen mosolyogni tudnak, t. uraim. (Zaj.) Nem látják, micsoda rettenetes helyzetben vannak önök is, nem látják, az hogy önök kormáinya vulkánon jár és kvadrillt táncol, míg a vulkán mélyében a legrettenetesebb konvulziók dúlnak?! Földrengés van az ország gazdasági életében és ennek repedéseiben önök mindnyájan el fognak pusztulni, önök ezt mind frázisnak minősítik, pedig a szólamok az önökéi. (Fábián Béla: Nincs a világon példa arra, ami most történik. — Zaj, — Elnök csenget. — Fá» 1. ülése 1929 május 13-án, hétfőn. ^ 203 bián Béla: Nagy-Magyar or szag tisztviselői karának 95%-át tartjuk el!) Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék nyugalmát megőrizni és a közbeszólásoktól tartózkodni. Pakots József: Itt voltam egy gyönyörű estélyen a parlamentben, amikor Grandi államtitkár urat fogadtuk. Felvonult itt Magyarország minden közjogi méltósága, pénzügyi, művészeti előkelőségei, felvonult a diplomáciai kar, a főpapi testület, a törvényhozás két háza, a miniszter urak, felvonult mindenki, ragyogó rendjelek ékesen csillogó sora vonult fel. (Rothenstein Mór: Ehhez értünk!) Ez a cifra nyomorúság. Mit gondol az az idegen, aki azt látja, hogy reprezentálják a régi történelmi Magyarországot. Tessék kimenni a sikátorokba, tessék a nyömorlakásokba tkivinni ezeket a cifra urakat, lássák meg az igazi magyar életet, ezt a vérző, nyomorúságos, fájdalmas magyar életet és jusson eszükbe, mit követtek el velünk szemben, hogy Trianonnal mennyire tönkretettek egy egészséges, kultúrában erős és fejlődésképes nemzetet, amely ezer évig állt itt rendületlenül és vitte előre a maga képességeivel a magyar nemzeti géniuszt. Tessék már, igen t. uraim, leszállni arról a magas lóról, méltóztassék a földön járni, szétnézni ebben az országban. :'• , ! Ha máskép nem, ha restéinek elmerülni a tömegekben, legyenek önök HaruU al Kasidok, lássák meg, tapasztalják meg, mi van ott kinn a nyomortanyákon és akkor egészen másképpen, kevesebb jóérzéssel fognak itt székeiken ülni. A t. c, a tekintetes és méltóságos nyomor ül itt. Azok az emberek, akik valamikor Magyarországon komoly, nagy és nehéz kultúrmunkát végeztek és elérkeztek a maguk hierarchiájának címeihez, nyomorognak és pusztulnak. A magyar középosztály legkiválóbbjai pusztulnak el. Vegyék tudomásul, hogy ez a bűn az önök lelkén szárad és ne beszéljenek önök osztálypolitikáról, ne beszéljenek itt defetizmusról... Elnök: Nem kívánom, nincs is jogomban a képviselő úr felszólalását érdemben meggátolni, de kérem, hogy megállapításaiban és bírálataiban méltóztassék a tárgyilagosságot megőrizni. (Zaj. — Fábián Béla közbeszól. — Elnök csenget.) Pakots József: T. Ház! Sajnos, kissé rapszodikusan kell beszélnem, mert az idő nagyon korlátozott és ez a magyarázata annak, hogy bár parlamenti felszólalásaimban is igyekszem a beszéd formai kialakítására, kénytelen vagyok csak egyes szórványos jelenségekre mutatni reá és nem tudom ezeket kellő koncepcióban a t. Ház előtt előadni. Éppen ennél a rapszodikus előadásnál fogva kénytelen vagyok a közelmúlt napok eseménye közt rámutatni egy súlyos és aggasztó jelenségre. Megtörtént, a politikai konszolidáció szent nevében történt meg, — a nélkül, hogy egy bírói ítéletet érinteni akarnék — hogy nemrégen a bíróság előtt szerepelt egy fővárosi bizottsági tag, egyúttal ügyvéd, egy politikai bűncselekményben. (Bárdos Ferenc: Nem is bűncselekmény!) Az ítélet meghozatott. Az ítélet a bírói cognitio dolga, semmi közöm hozzá, majd a felsőbb fórumok esetleg más véleményen lesznek. (Jánossy Gábor: Az ügy sem idevaló!) De igen, minden idevaló. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Mi történt azonban"? Az a t. tárgyalási elnök úr politizált, politizált az elnöki székben (Rothenstein Mór: És az ügyész!) és olyan szubjektivizmust árult el, amelyet az a magas és minden köznapi dolgon fölülálló bírói szék nem viselhet el. Voltak olyan természetű párbeszédei, amelyek erősen bevilágítottak a bíró úr lelkébe.