Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-291

Àz országgyűlés képviselőházának 391.' ülésé 1929 május Í3-án

} hétfőn. loa ott vannak az elesett kis exisztenciák nagy serege, ott vannak a mérnökök, ügyvédek, lateiner emberek, a szabad foglalkozásúak, orvosok, azonkívül a magántisztviselők és a kis tisztviselők, kis közalkalmazottak, a kereskedők és iparosok, ott van a mezőgazdaság, amely a legsúlyosabb helyzetben van és a legrettenetesebb nyomorban, a legkilátástalanabb jövőnek néz elébe. (Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) T. Képviselőház ! Amint mondottam, egyfelől itt vagyunk mi, a parlament és ott van a társadalom; köztünk semmiféle komoly belső kapcsolat ma nincs. Fájdalom, ez a parlamentarizmusnak teljes lejáratása. Az igen t. pénzügyminiszter úr és a gazdasági miniszter úr programmjukban oly képét festik az eljövendő gazdasági kibontakozásnak, amely mintegy rózsaszínű fátyolt terít az élet mai körülményeire, az élet feltételeire. Azt szokták velünk szemben hangoztatni, hogy nem szabad a pesszimizmusnak romboló és defetista hangján szólni a mai gazdasági helyzetről. Ezzel szemben a t. miniszter urak csakugyan optimistáknak mutatkoztak, optimista módon építették fel egész gazdasági koncepciójukat. A szanálás pillanatj ától kezdve, amikor mi — és később is minden alkalommal — a magángazdaság talpraállítását követeltük, a kormány minden ténykedése a koncepció hiányát mutatja, és lassan-lassan, de biztosan tönkremegy ebben az országban a magángazdaság. Mit vár az ország a kormánytól! Várja először is a magángazdaság talpraállítását, azonkívül annak a mostani adórendszernek megszűntetését, az adómérséklések komoly életbeléptetését, amelyről már annyiszor esett itt szó. Várja a mezőgazdasági, a kereskedelmi hitelkérdés rendezését, várja az export megszervezését, a gazdasági szerződések, a kereskedelmi szerződések megkötését, a takarékosságnak keresztülvitelét minden vonalon, az állami gépezet egyszerűsítését, a magángazdasági életbe való állami beavatkozások megszűntetését, a kartellek megrendszabályozását, a vámpolitikának egészséges alapokra helyezését és végül várja az 1928 : XII. tenet, a valorizációról szóló törvénynek komoly revízióját. (Igaz! Ügy van! a bal és a szélsőbalollon. — Esztergályos János: Es legvégül ennek a rendszernek megszűnését. — Kun Béla: Az általános titkos választójogot az egész vonalon! — Elnök csenget.) Mindezekből a várakozásokból a mostani kormányzati politika, a kormány gazdasági politikája úgyszólván semmit sem váltott be, s amit beváltott, az csak igen szerény mértékű. Amikre a kormány a költségvetés általános indokolásában hivatkozik, azok már eddig is bébi zonyítottan nem segítették elő a gazdasági életet. Csinált a kormány adómérséklést, ennek azonban semmi üdvös eredményét nem látjuk a magángazdaság vérkeringésében. Leszállította a kormány a földadókulcsot, a jövedelmiadó maximumát, megállapította a többgyermekes családok adóalapjánál, azonkívül az állatforgalmiadót eltörölte. (Fábián Béla: Behozta helyébe a húsforgalmiadót!) Igen, behozta helyébe a húsforgalmiadót. Azután engedélyezte a házadómentességet. Méltóztassék megnézni, vájjon a házadómentesség nyomán megindult-e az építkezés? Szóval a kormánynak minden olyan ténykedése, amely a közterhek enyhítését célozta és a közterhek enyhítésének külső jellegét öltötte magára, azon kimunkálásnál fogva, amellyel az az adókat technikailag felépítik, teljesen értéktelenné vált. Elekkel a t. pénzügyminiszter úr azokat az előlegezett várakozásokat nem váltotta be. Amikor a t. pénzügyministzer úr elfoglalta a pénzügyminiszteri széket, i^en erőteljes, energikus nyilatkozatok hangzottak el arra nézve, hogyan fog rendet teremteni a pénzügyi politikában. Beigazolódott, hogy a pénzügyminiszter úr ehhez, sajnos, gyönge. Az az adminisztráció, amely körülveszi, annak a szövevénye, az a hinár újra lehúzta őt arra a színre, amelyen mozogtak az előbbi pénzügyminiszter urak. Vannak rossz szellemei pénzügyi gazdálkodásunknak, amelyek bürokratikus elgondolással vezetik és irányítják gazdasági életünket; vannak rossz szellemei, amelyek egyáltalán nem tudnak együt érezni a magyar gazdasági élettel, a dolgozó milliókkal, sem a polgársággal, sem a munkássággal. Ennek az eredménye azután az, hogy a t. pénzügyminiszter úr összeállít egy költségvetést, amelyben 52 millióval többet irányoz elő, mint az elődje. Igen t. Képviselőház! Amikor maga a miniszter úr megállapítja indokolásában, hogy takarékosságra van szükség, amikor megállapítja, hogy az egész vonalon a termelést meg kell indítani, akkor viszont a költségvetési tételekben az egész tárcákat sokkal jobban dotálja, mint ahogyan a mai viszonyok között lehetséges, sőt rá fogok mutatni arra az inkonzekvens politikára, amely egyrészt a termelés fokozását hangoztatja, másrészt a költségvetés adatai szerint éppen a produktív tárcákat honorálja legkevésbbé és az improduktív tárcákat dotálja horribilis magas összegekkel. Ezekután bátor vagyok azzal a meglepetéssel szolgálni, hogy én, aki városi képviselő vagyok, e pillanatban a mezőgazdaság érdekében kívánok felszólalni, (Zaj a középen) minthogy teljesen tudom, hogy a magyar élet fejlődése és a mai gazdasági válságból való kibontakozása csak akkor lesz r lehetséges, ha a magyar mezőgazdaság talpraáll. Mert a magyar mezőgazdaság vitalitásával szoros összefüggésben van a kereskedelem és ipar, szoros összefüggésben van minden ága a gazdasági életnek, ennélfogva, ha önök a magyar mezőgazdaságot nem tudják termelőképessé, versenyképessé, világpiacképessé tenni, abban a pillanatban elveszett minden vonatkozásban a kereskedelem és ipar egyaránt. Koppant jellemző a költségvetésben, hogy amíg a földmívelésügyi miniszter úr és kereskedelemügyi miniszter úr tárcájának dotálása egészen kis összeget mutat fel, mert például a kereskedelemügyi minisztérium évi költségvetési előirányzata 33,299.000 pengő, a földmívelésügyi minisztériumé pedig 38,314.000 pengő, tehát együttvéve Összesen alig 72 millió pengőt tesznek ki, (Forster Elek: Es mennyi a kultuszé?) — éppen erről fogok mindjárt beszélni — addig a kultuszminisztérium előirányzati összege 148,275.000 pengő. (Forster Elek: Fel kell a kultuszminisztert cserélni! — Bessenyei Zénó: Sokalja a képviselő úr?) Az én számomra nehéz feladat az ellen beszélni, hogy a kultusztárca ne dotáltassék jól, és mégis azt mondom, hogy lehetetlenség ebben a szegény nyomorult országban a kultúrának olyan felépítményeit teremteni meg, amelyek nincsenek arányban a gazdasági élet alapfeltételeivel. (Bessenyey Zénó: Egyszer csinálunk kultúrát, és az sem jó! — Fábián Béla: Szeretnék elmenni a képviselő úrral egy tanyai iskolába, megnézni, hogy mit tudnak a gyermekek!) Elnök: Kérem a képviselő urakat, ne zavarják a szónokot közbeszólásokkal! Pakots József: Ebben a pohárban egy hektoliter iultúrát elhelyezni nem lehet. A magyar 29*