Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.
Ülésnapok - 1927-289
138 Az országgyűlés hépviselöházánah vázlatos és hézagos bírálatban inkább ismertetésben, adópolitikánknak nem annyira a magánháztartásra, mint inkább a nemzeti termelésre gyakorolt hatását tettem szó tárgyává. Ennek oka államgazdasági életünknek egy másik komoly tünete : fizetési bilanszunknak legnagyobb tételét alkotó külső kereskedelmi mérlegünk rendkívül nagy, — amint ez a Ház bölcsesége előtt ismeretes • — 1928-ban már 370 millió pengőre rúgó passzívája., Nem tudom ugyan magamévá tenni a merkantilista társadalmi gazdasági iskolának azt a rideg, merev felfogását, amely az állam gazdasági helyzetét pusztán a külkereskedelmi mérleg függvényének tekinti. Kétségtelen azonban, hogy főleg a külföldi árúkban rejlő munkabérek, vállalkozói nyereség és tőkekamatért fizetett összegek csökkentik a nemzeti jövedelmeket, az itthon kifizetésre kerülő munkabéreket, a fogyasztóképességet és növelik a munkanélküliséget, végül pedig olyan sebet nyithatnak meg, amelyen az országnak a vére a külföldre kell, hogy folyjon. Ebből a szempontból kell megítélni és termelési politikánk helyes irányításának a szolgálatába kell állítani a vámpolitikát is. Mert hogy vámpolitikával még ebben a nehéz időben is milyen hatalmas eredményt lehet elérni, azt legjobban bizonyítja papírgyáriparunk példája. A háború után nálunk a papíripar egészen lehanyatlott r és a vámpolitika révén ma már fűzfői papírgyártásunk az ország papírszükségletének jelentékeny részét tudja fedezni. És nem áll az a felfogás, amelyet a fre-tradlerek szoktak hangoztatni, hogy a vámok csupán egy néhány kiváltságos termelésű nagyvállalatnak juttatnak kedvezményeket, nem is beszélve arról, hogy ezek a nagy vállalatok is a tisztviselők százainak és a munkások tízezreinek adnak kenyeret. De bátor- leszek egy-két példával bebizonyítani, hogy a vámvédelem az önálló kis exiszteneiák százainak és ezreinek nyújt kenyeret. A háború előtt a nyakkendőből az évi import 4 millióra rúgott, ma ez a behozatal úgyszólván egészen megszűnt. Tehát a magyar nők otthoni munkával százával és ezrével találnak keresetet a nyakkendőkonfekciónál. Esernyőből a háború előtt behoztak 600.000 darabot. Ma ez a behozatal redukálódott 20.000 darabra. Kész férfiruhát a háború előtt behoztunk 32 millió pengő értékben, ma a behozatal ennek századrészét sem éri el. Az esernyő és a férfiruha konfekcionálás terén tehát megint csak az önálló magyar exiszteneiák százai és ezrei találnak megélhetést. Én tehát az adott viszonyok között a vámvédelemnek vagyok híve, sőt azt két irányban kívánom tovább fejleszteni. Az egyik azon árúk tekintetében volna kivanatos, amelyeket a hathét évvel ezelőtt létesített vámtarifa megalkotása óta emelt jelentőségre a technika fejlődése. Itt van a rádió alkatrészek hosszú sorozata, itt van az elektromos porszivó, a celluloze-szoró lakk, a hazai szén lepárlásának kedvező lehetőségei, megvalósulása esetén az elektrolitikus ipar és melléktermékei, sőt ide merem sorozni s beismerem : nehéz földolgozásu bauxit gyártást is, amelynél ma az a helyzet, hogy a nemes ércet a feldolgozásban rejlő munkaalkalommal együtt a külföldre szállítjuk. A másik irány, amit a pénzügyminiszter úr és a gazdasági miniszter úr is nagyszabású expozéjukban első helyre tettek: az életképes, a hazai talajban gyökerező termelési ágak védelme. Itt például csak a cipőiparra akarok hivatkozni. Ennek megvannak a természeti, gazdasági feltételei állattenyésztésünkben és megvannak szakmabeli feltételei is világszerte ismert kitűnő cipőmunkásainkban és műszaki tisztviselőinkben. Mégis annak ellenére, hogy Bécstől egészen Kisázsiáig egyedül Budapesten van számottevő cipő289. ülése 1929 május 7-én, heââen. gyártás, tehát kelet felé nagy export lehetőségeink nyilnak meg, ma az a helyzet, hogy a nagy állami szubvenció, erős tőkekoncentráció és fejlett termelési technika mellett racionalizációval dolgozó cseh cipőipar még az itthoni fogyasztásnál is megfojtassál fenyegeti a cipőipart, aminek veszedelme annál is inkább fennforog, mert a Csehszlovákiával kötött szerződés a kész cipő vámját leszállította. Azonban hiába áll őrt a nemzeti termelés sorompójánál az állam vámpolitikája, adópolitikája és a társadalom felébresztett lelkiismerete, a belső fogyasztást oktalanul megdrágítjuk és exportunkat lehetetlenné tesszük, ha áruink árát nem tudjuk leszorítani legalább is arra a szintre, amelyen a versenyző államok árparitása áll, a termelési költségek leszállítása, különösen pedig a racionalizálás által. A racionalizálás kérdése sokkal fontosabb, amint talán első tekintetre hinni méltóztatnak. A kérdés ma már kilépett a teória homályából, hatalmas nagy gyakorlati eredmények állanak előttünk Németországban, de másutt is, főképpen Belgiumban. A gyártási művelet helyes csoportosítása, különleges gépek alkalmazása, a tüzelőanyaggal való helyes gazdálkodás, az emberi munkaerőnek, — amely a német racionalizálok szerint a táplálékul vett kalóriának csak 8%-át tudja visszaadni, — megfelelő adminisztrációja, a csodás leleményességgel kieszelt gépek kezelésére, ellenőrzésére való szorítása ma már odáig fejlesztették a német ipar produkáló képességét, hogy VÍG rész annyi idő alatt képes előállítani megfelelően csökkent termelési költséggel ugyanazt az árut ma, mint csak néhány évvel ezelőtt is. Jórészt ennek lehet betudni azt, hogy a német ipar Budapesten bizonyos árucikkek tekintetében lényegesen olcsóbb, némelykor 100%-kal olcsóbb ajánlatokat tud tenni, mint a hazai termeié«. Tudom t. Ház, hogy ezekben az árajánlatokban van bizonyos dumping is, azt azonban megint egészen kétségtelenül tudjuk, hogy ugyanazon műveletek elvégéséhez, amelyekhez nálunk órák szükségesek, a németeknek jóformán percek is elégségesek, s amint említettem, speciális több szerszámú gépek alkalmazása s a gyártási műveletek helyes csoportosítása idézi elő ezt a tüneményes eredményt, amelynek csak egy példáját leszek bátor felhozni. Egy vasúti kerékpárabroncs kiesztergályására például nekünk 2 óra kell, míg a németek 15 perc alatt végeznek vele. Ebből a szempontból én nagyon óhaj tandónak tartanám, ha a régóta tervezett racionalizálási tanács megkezdené már működését. Vagy ne is méltóztassanak várni a tanács megalakulásával; hála Istennek, vannak nekünk is kitűnő szakembereink, méltóztassék tanácsukat igénybe venni, hogy a versenyben nagyon le ne maradjunk. Ez nemcsak az ipar érdeke, hanem a mezőgazdaságé is. Nagyon jól méltóztatnak tudni, hogy Németországban a mezőgazdaság racionalizálása óriási léptekkel haliad előre. Van ott egy nagy központi szerv, az Arbeitsgemeinschaft für Technik der Landwirtschaft, amely csodás eredményekre tud rámutatni avval a nyiltan bevallott céllal, hogy Németország számára megszerezze a mezőgazdasági termények tekintetében az autarchiát. Minthogy sokmilliárdos importról van szó, ez nagy memento a magyar mezőgazdaságnak is a racionalizálás tekintetében. A racionalizálás azonban nem érheti el célját, ha csupán a termelés technikájára, a gégék holt mechanizmusára szorítkozik. Ki kell terjesztenie figyelmet a nemzeti termelés legbecsebb eleven tényezőjére, az emberre is. A racionalizálást tulajdonképpen itt kell kezdeni, éppen azért, mert a mai viszonyok között főtörekvésünk az kell,
